Nemcsak Ángyán József és Mellár Tamás, hanem Solymosi Frigyes is kilépett a Professzorok Batthyány Köréből

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 8.

Belpol

Ángyán József és Solymosi Frigyes kilépett a Professzorok Batthyány Köréből, miután az egyesület a kormány mögé állt a kvótanépszavazási kampányban. A távozók szerint a professzorok elárulták kezdeti céljaikat és értékeiket.

Mellár Tamás és Ángyán József után immár a harmadik, a szélesebb nyilvánosság előtt is ismert értelmiségi hagyta ott a Professzorok Batthyány Körét (PBK). Ángyán és Solymosi számára a kvótanépszavazás feltétlen támogatása volt az utolsó csepp a pohárban. (Mellár jóval korábban távozott már a körből.) Az eredeti felvetés ugyanis az volt, hogy kritizálni kellene a kormányzati plakátkampány leegyszerűsítő és manipulatív üzeneteit – a végén a PBK augusztus 22-i nyilatkozata mégis hitet tett a kormányzati álláspont, az október 2-i „nem” szavazat mellett, és még a „Tudta?” felütésű plakátok retorikai fogásait, szóhasználatát is szolgai módon átvette.

Solymosi Frigyes

Solymosi Frigyes

Fotó: MTI – Bruzák Noémi

Ángyán a nyaralásából hazatérve már csak a kész nyilatkozattal találkozott, ezt pedig olyannyira szervilisnek, a saját értékrendjével annyira ellentétesnek tartotta, hogy azonnal kilépett a körből. Néhány nappal később követte őt Solymosi Frigyes kémikus, Széchenyi-díjas professzor, aki 1995-ben a PBK alapító tagja volt. „Vallom, hogy egy értelmiséginek kötelessége bírálni pártját és kormányát is” – indokolta döntését lapunknak Solymosi. Az akadémikus publicisztikáiban jó tíz éve kritizálja a polgári oldal politizálását és a PBK irányvonalát; már 2006-ban antidemokratikus tendenciákat látott a Fideszben, Orbán Viktornak pedig azt írta, „térjél vissza önmagadhoz”. Kilépési nyilatkozata szerint bírálataival mindeddig csak „a (szélső)jobboldal támadásait” sikerült kiváltania.

További részletek a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.