Nehézkesen halad a CEU költözése, ezért nem Bécsben indulnak el ősszel a képzések

  • narancs.hu
  • 2019. április 16.

Belpol

Bár az egyetem tagadja, hogy lennének akadályok.

A CEU egy ideje készül a Bécsbe való költözésre, annak érdekében, hogy szeptemberben már ott induljanak el a képzéseik. A 24.hu úgy tudja, hogy ez nem fog megvalósulni, és az egyetem vezetése  hetekkel ezelőtt döntött arról, hogy a Magyarországon akkreditált programjaira regisztrálnak minden hallgatót a 2019/2020-as tanévre,  beleértve az amerikai akkreditációs programok diákjait is. A lap arról ír, hogy nehezebb intézni a CEU képzéseinek bécsi akkreditációját, illetve a költözéshez szükséges hatósági eljárásokat, mint ahogyan arra korábban számítani lehetett.

Az egyetem sajtóosztálya egyébként cáfolta a portál értesüléseit, miszerint nehézségeik lennének a költözéssel kapcsolatban, a magyarországi képzésről pedig a következőt írták: „2018-ban a CEU programjait öt évre újraakkreditálta az Oktatási Hivatal. Jogunkban áll tehát ezekre a programokra diákokat felvennünk, és a részükre vízumot igényelni, hogy beléphessenek Magyarországra. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása értelmében nem működtethetünk amerikai akkreditációjú programokat Budapesten, ezért a törvény követelményeivel összhangban ezeket a diplomákat 2019 szeptemberétől Bécsben fogjuk kiadni.”

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.