Nem hátrál Orbán: ősszel jöhetnek a közigazgatási bíróságok
trocsanyi_top_story_lead.jpg

Nem hátrál Orbán: ősszel jöhetnek a közigazgatási bíróságok

  • narancs.hu
  • 2019. június 11.

Belpol

Csak időt akar nyerni a kormány.

Hiába halasztották el az új közigazgatási különbíróságok felállítását, a Népszava most kormányzati forrásokra hivatkozva arról ír, ősszel újra előveszi a témát a kormány.

Az EP választások után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány határidő nélkül elhalasztotta a különbíróságok felállítását. Ez azonban legfeljebb egy őszig történő halasztást jelent a lap információi szerint. Erre utal az is, hogy az Alaptörvényben – a tavaly elfogadott hetedik módosítás szerint – benne marad a közigazgatási bíráskodást megteremtő mondat.

A kormány épp az EP választások után vonta vissza a különbíróságok létrehozásának tervét, ami arra utalt, hogy mégis csak a Néppárt tagja akar maradni, a Fidesz így akarta jelezni kompromisszumkészségét a Néppárt felé. Őszig viszont lezárulnak a Fidesz és a Néppárt közötti egyeztetések, és eldől az is, Trócsányi László milyen posztot kap a bizottságban.

A lap emlékeztet, hogy ugyan a halasztást törvényjavaslat formájában is benyújtották a Háznak, de arról még nem szavazott a parlament.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.