Schmuck mégsem indul főpolgármesternek, de vannak feltételei
schmuck_top_story_lead.jpg

Schmuck mégsem indul főpolgármesternek, de vannak feltételei

  • narancs.hu
  • 2019. június 11.

Belpol

A többi ellenzéki jelöltnek szabott feltételeket.

Sajtótájékoztatót tartott Schmuck Andor, akiről hétfőn derült ki, hogy indulna a főpolgármesteri előválasztáson.

Kedden viszont már arról beszélt az újságíróknak, hogy ha a három ellenzéki jelölt Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor mindegyike kijelenti, hogy „nem kezdeményezik a fővárosi szépkorúakat érintő utazás- és egyéb kedvezmények megváltoztatását, továbbá kijelentik, hogy megválasztásuk esetén ezen juttatások forrását ha kell, a fővárosi költségvetésből biztosítják, ez esetben jelölésemet visszavonom" - áll az ATV tudósításában.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.