Magyar Narancs: A nemzetközi pénzintézetektől kapott összesen húszmilliárd euró hitel egészen pontosan mire használható? Milyen számlára érkezett a már lehívott ötmilliárd körüli összeg?
Gyurcsány Ferenc: Az IMF-hitel célja az ország valutatartalékainak a növelése. Ezt a pénzt kizárólag az ország szokásos finanszírozására, az államadósság kezelésére lehet fölhasználni - kivéve a magyar bankszektor megerősítésére fordítható körülbelül hatszázmilliárd forintot. A többi tartalékhoz hasonlóan ezt a pénzt is a jegybank mérlegében lehet megtalálni.
MN: A hitel fölhasználása milyen döntések alapján történik?
GYF: Most olyan költségvetést készítettünk, amelynek a nettó külső finanszírozási igénye lényegében nulla. A költségvetés finanszírozásához nem kell kibocsátani új kötvényt devizában. A hitelt használhatjuk arra is, hogy visszavásárolunk külföldiek kezén lévő állampapírokat, illetve nem bocsátunk ki újabbakat, ezáltal is csökkentve az államadósságot.
MN: Mégpedig ezek szerint oly módon, hogy az állam a magasabb kamatozású állampapírokat kicseréli az alacsonyabb kamatozású IMF-hitelre?
GYF: A kormánynak van egy szerve, amely kezeli az államadósságot - ez az ÁKK. Hogy az mikor és milyen feltételekkel, milyen futamidővel jelenik meg kötvényekkel a piacon, azt az ott zajló elemzések alapján ők döntik el; az elemzés készítésekor egyeztetnek általában a Pénzügyminisztériummal és a jegybankkal. De egyedi döntéseik, amióta miniszterelnök vagyok, soha nem jelentek meg a politikai döntéshozatal szintjén. Az esetek döntő többségében a pénzügyminisztert is csupán tájékoztatják ezekről. Ezek szakmai döntések.
MN: Amikor eldől, hogy milyen célra mennyit kell fordítani, az politikai szintű döntést igényel.
GYF: Egy cél van, ezért nincs miről dönteni. A pénzt - ismétlem - csak államadósság-kezelésre szabad felhasználni. Az IMF-hitelből tehát nem lehet például közvetlenül szociális programot finanszírozni vagy autópályát építeni.
MN: A hitelből költött már el az állam?
GYF: Az eddig lehívott hitel összefolyik a Nemzeti Bank 18 milliárd eurós valutatartalékával. Ez látható a mérlegében, a múlt héten az adat nyilvánosságra került. Még soha nem volt ennyi valutatartaléka az országnak. A devizatartalék kezeléséről, felhasználásáról a független jegybank dönt. E döntések során nyilván figyelembe veszi a gazdaság igényeit, de az állam e döntésekben nem játszik szerepet. Ami az államot illeti tehát: nem költünk, hanem tartalékot képzünk, és drágább hiteleket váltunk ki belőle. Az államadósság kezelése napi szintű ügyletek révén zajlik, ami döntően jegybanki és ÁKK-kompetencia.
MN: Akkor a hitelből a magyar gazdaságba - persze közvetetten - csak a bankok megerősítésére szánt 600 milliárd folyhat bele?
GYF: Nem. Ennek a 600 milliárdnak az egyik felét tőkeemelésre lehet használni, már ha igényli ezt valamelyik pénzintézet, a másik 300 milliárd forinttal pedig az állam adott esetben garanciát vállal a bankok hitelfölvételeire. A gazdaságba nem az IMF-hitelből teszünk bele pénzt, hanem nemzeti és európai forrásokból, összesen 3400 milliárd forintot. De ez egy másik csomag.
MN: Erről később beszéljünk. Maradjunk még annál, hogy az IMF-hitelből 300 milliárd forint megy banki tőkeemelésekre.
GYF: Mehet. Ha kéri egy bank.
MN: Ebből már költött a magyar állam valamit?
GYF: Nem.
MN: Eddig egyetlen bank sem kért tőkeemelést vagy garanciát az általa felveendő hitelekre?
GYF: Ebből a csomagból nem.
MN: Máshonnan igen?
GYF: A jegybank a pénzügyi válság kezdetekor példának okáért beszállt különböző banki devizahitelek garantőreként, a hitelező bankok és magyar hitelfelvevő bankok közé. Ezek szokásos banki műveletek, semmi közük az IMF-hitelhez. Megjegyzem, a jegybank két héttel ezelőtti döntése a banki kötelező tartalékráta csökkentéséről önmagában majdnem 400 milliárdot pumpált a bankrendszerbe. Vagyis a szabályozási oldalon lehetséges olyan technikai beavatkozás, amely igény szerint pénzmennyiséget bővít vagy szűkít a piacon. Ez a döntés például pénzügyi szempontból fontosabb volt, mint a jegybanki alapkamat félszázalékos csökkentése.
MN: Ha valamelyik magyarországi bank az államhoz fordulna segítségért, az hogyan zajlana?
GYF: Ennek a törvényi szabályozásáról az interjú megjelenésének a hetében határoz az Országgyűlés. Nem adunk ingyen pénzt a bankoknak: amit beteszünk oda, azért a szokásosnál magasabb hozamot várunk el. Ha az államtól segítséget kér és kap egy bank, akkor ennek a fejében az állam képviselője bekerül az adott bank igazgatóságába.
MN: Szavazati joggal?
GYF: Persze. Miután alacsony tulajdoni hányada lesz egy ilyen esetben az adott bankban a magyar államnak, a tulajdonosi oldalról nem kontrollálhatnánk a folyamatokat. Azt kellett kikötni, hogy ennek ellenére is jelen legyünk az üzletpolitikai döntéseknél, hiszen az állam pénze is kockán forog. Világosan kell látni: ez nem bankkonszolidáció, ezért is nagyobbak az elvárások.
MN: Mennyiért kölcsönöz az állam a bankoknak? Az állam, ugye, 2,7 százalékos kamattal kapta meg a hitelt a nemzetközi pénzintézetektől.
GYF: Ha beszállunk, felárral adjuk a pénzt. A bankok megerősítése érdekében közvetlen költségvetési terhet és kiadást nem vállalunk.
MN: Tárgyalnak-e bankokkal az állami megsegítésről? Ha igen, melyikekkel?
GYF: Egyetlen bankot sem nevezhetek meg, de természetesen tárgyalunk.
MN: És mi a bankok véleménye?
GYF: Európa legkegyetlenebb feltételeit támasztottuk a pénzintézetekkel szemben. Folyamatosan konzultáltunk, mert másfelől arra is figyelni kellett, hogy ha vállalhatatlan elvárásaink vannak, a bankok akkor sem veszik igénybe az állam segítségét, ha egyébként nagy szükségük volna is rá.
MN: Több elemző, köztük például a múlt heti Narancsban Stumpf István arról beszél, hogy a válság reálgazdasági hatásait sokkal nehezebb lesz kezelni. Ha pedig nem sikerül, annak szociális válság lehet a következménye. Már most is bocsátanak el embereket. Ezzel a helyzettel kezd valamit a kormány?
GYF: Természetesen.
MN: Hogyan?
GYF: Először is nem árt tisztázni, hogy mit tud, és mit nem tud tenni egy kormány. Pénzügyi válságot például tud kezelni a jegybankkal együtt, mert viszonylag sok eszközük van ehhez. A gazdasági válság kezelése valóban jóval nehezebb. A pénzügyi válság következtében egyrészt szűkül a likviditás, azaz nincs elég pénz a piacon. Ezt még valahogyan orvosolhatja az állam és a jegybank. A keresleti problémákat viszont kevésbé. Hiszen a recesszió miatt szűkülnek és megszűnnek piacok. Például a magyar export 70 százaléka az Európai Unióba, azon belül is Németországba irányul. Ha az acél ára a harmadára csökken, ráadásul az autógyártók egymás után csökkentik a termelésüket felére-harmadára, akkor egy hengerelt acélt gyártó magyar cég nagy bajba kerülhet. A magyar kormány nem segíthet rajta úgy, hogy fölvásárolja a hengerelt acélt, vagy úgy, hogy hirtelen maga kezd autót gyártatni. Ez lehetetlenség.
MN: Ez világos. Csak az nem, hogy mivel próbálkozhat egyáltalán.
GYF: Alapvetően három dologgal. Élénkítheti a belföldi keresletet. De Magyarországon ez két ok miatt is borzasztóan nehéz. Részint a magyar fogyasztási szerkezetben a megvásárolt javak túlnyomó többsége külföldi; vagyis a fölpörgetett fogyasztással nem a magyar gazdaságot húznánk meg, hanem a külföldit. Így egyszerre növekedne a költségvetési és a folyó fizetési mérleg hiánya. Újra az átkozott és mostanra végre meghaladni látszó ikerdeficit problémájával néznénk szembe. Amikor Matolcsy György 2000-ben belföldi keresletélénkítéssel próbált a gazdaságba nagyobb erőt lehelni, az lett az eredménye, hogy 2002 júniusára - tehát fél év alatt! - már teljesült az arra az évre tervezett hiány. Ez nem járható út.
Amit a kormány tehet, az a beruházásélénkítés. Ezt meg is teszi. Nem a saját pénzünkből, hanem európai fejlesztési pénzekből. Az, hogy az uniós pénzekből 2013-ig mennyit költhetünk el, kötött. Azt viszont Magyarország határozza meg, hogy milyen ütemben költi el a pénzt. Mi tehát "megszívjuk" ezt a pénzcsatornát, és előre hozunk beruházásokat: körülbelül 2000 milliárd forintnyi beruházást indítunk el a következő másfél évben.
MN: A napokban olvashattuk, hogy jövőre 30-40 százalékkal nő az állami megrendelés volumene az építőiparban. Ez már az előre hozott élénkítés része?
GYF: Igen. Magyarországon az építőipar éves átlagos piaca 1800-1900 milliárd forint. Az állami megrendelések a következő két évben ezt a piacot évente 6-700 milliárd forinttal bővítik.
MN: Mit fog építtetni az állam?
GYF: Például több mint 1000 kilométernyi alsóbbrendű utat, 4-500 iskolaépületet újít fel, egyetemi klinikai tömböket Szegedtől Pécsig, járóbeteg-ellátó központokat, szennyvízcsatornát, szemétégető művet, vízvezetéket, ahol arzénos a víz.
MN: Az előbb 3400 milliárdnyi csomagról beszélt, most 2000, majd 6-700 milliárdról. Mennyi lesz ebből a tényleges készpénz, és mennyit számolnak rá, mint a gazdaságélénkítő hatás következményét? És milyen időtávról beszélünk?
GYF: Szedjük szét a dolgokat! A 3400 milliárdból 1400 milliárd a vállalatoknak nyújtott hitel, tőke vagy garancia. Azaz a likviditást biztosító eszközök. A 2000 milliárd piacot teremt, konkrét állami beruházás. Erről az előttünk álló másfél évben születik meg a döntés. Így jön ki egy-egy évre a 600-700 milliárdos összeg. A beszerzések, építkezések a következő három évben futnak.
MN: Ezek az uniós források nincsenek lekötve? Nincsenek már megpályáztatva?
GYF: Csak részben, de elkezdtük előre hozni ezeket.
MN: És erről tud az EU is?
GYF: Igen, ezek a maguk normális, szokásos eljárásában zajlanak.
MN: Ha nem később is működő és termelő beruházásokra mennek a fejlesztési pénzek, csupán az élénkítésre, abból hosszú távon nem sokat profitál az ország. Nem aggasztó ez egy kicsit?
GYF: A hét elejétől lépett hivatalba az a kormánybiztos (Tukacs István - a szerk.), akinek az a dolga, hogy a foglalkoztatási válsággal sújtott területeknek konkrét segítséget adjon. Például ha bezár egy ezer főt foglalkoztató gyár, ami a térségben az egyetlen komoly munkaadó. A kormánybiztos és a csapata azt mondja, hogy a probléma kezelésére a gyárcsarnokot kibéreli az állam nevében, háttér-infrastruktúraként töredék pénzen fenntartja, és amelyik vállalkozás oda bemegy és embereket foglalkoztat, attól az állam egy évig átvállalhatja a járulékfizetést. De ez csak szemléltető példa, amely az elvet jelzi: "összenyitunk" különböző forrásokat, hiszen erre nincs pénz formálisan az Európai Unióban. Ha kell, oktatást, ha kell, közlekedést szervezünk, és a helyiekkel együtt megpróbálunk életet lehelni a gazdaságba. Ilyen korábban nem volt.
MN: Ez most úgy hangzik, mint egy klasszikus választási költségvetés, csak most uniós pénzekből. A kormány embere elintézi, hogy a bajba jutott térség a kormány segítségével túlélje a következő egy-két évet. Talán az is számít majd, hogy a körzetből várható-e mandátum vagy sem.
GYF: Ezt most maguk mondják.
MN: Most mi, de csodálkoznánk, ha idővel nem vetnék föl mások is. Az előbb vázolt modell értelmezhető úgy is, hogy a kormány szavazatot vásárol azzal, hogy éppen melyik tönkrement szerelőcsarnokot melyik térségben béreli ki.
GYF: Ez rosszindulatú megközelítés. Tegnap délután (múlt csütörtökön - a szerk.) Szolnokon voltam. Délelőtt Orbán elnök úr járt ugyanott, a Stadler épülő üzemcsarnokát nézte meg, 400 ember fog ott dolgozni. Azt kérdezték a helyiek tőlem, hogy azért került-e Szolnokra a beruházás, mert jó a városban az együttműködés a kormány és az ellenzék között. Azt válaszoltam, el tudják képzelni, hogy aszerint válogatunk települések és városok között, ha beruházó jön, hogy milyen színű a polgármester. Ez gazemberség lenne, komolyan mondom. A mi kormányzati hat évünk alatt Debrecen hátrányos helyzetben volt? Győrbe kevesebb pénz jutott az elmúlt két évben, amióta nem szocialista, hanem fideszes a polgármester? Sopront büntette valaki? Ez nem a mi szokásunk.
MN: A kormány előre hoz minden lehetséges fejlesztést, és amennyi pénzt csak lehetséges, belenyom a gazdaságba. De mi lesz egy-két-három év múlva, ha ezek a pénzek elköltődtek?
GYF: Gordon Brown brit miniszterelnök most adót csökkent. És hozzáteszi: ennek az az ára, hogy 2011-12-ben adót kell emelni. A válság elhárításába be kell vonni forrásokat, és ennek természetesen az a következménye, hogy a terhek szétterülnek a későbbi évekre. Sarkozy francia elnök olyan költségvetést nyújtott be, amely jövőre 3,8 százalékos hiánnyal számol. Vagyis államadósságot generál, amit majd a gyerekeiknek kell visszafizetniük. De a válságot csak így lehet kezelni. Olyan nincs, hogy majd magától megoldódik a probléma. Igen: ha mi előre hozunk beruházásokat erre a két évre, akkor az állam beruházási képessége 2010-12-ben nyilvánvalóan kisebb lesz. De csak ezt tehetjük.
MN: Az uniós pályázatoknál a pályázónak önrészt kell fölmutatnia. Ezt általában hitelből fedezik. Most viszont a válság miatt bankhitel vagy nincs, vagy nagyon drága.
GYF: Eddig két bankkal állapodott meg Bajnai Gordon miniszter, hogy hiteleket nyújtanak vállalkozásoknak 100 millió forintig. A pénzt ehhez az állam adja, vagyis refinanszírozza a hiteleket, illetve ha kell, garanciát is vállal ezekért. Mivel a kis- és közepes vállalatok esetében nagyobb a hitelezés kockázata, az állam maximum 80 százalékban vállalja a hitel fedezetét.
MN: Miből?
GYF: Uniós forrásokból.
MN: A hitelbírálatokba beleszól a kormány?
GYF: Nem. A konstrukció a kormány döntése, de a kormány képviselője nem találkozik a hitelkérelmezővel. Ez a lényeg: az állam nem oszt pénzt és nem épít klientúrát. A hitelezést a magyar bankrendszer intézi, a politika ebből ki van vonva, éppen ezért nincs lehetőség a politikai korrupcióra, vagyis hogy a "mi" vállalkozónk kap hitelt, az "övék" meg nem. Ez a konstrukció ettől is más, mint az ún. Széchenyi-terv volt. De minek is építenénk egy párhuzamos bankrendszert, amikor létezik a magyar bankrendszer a maga ezres nagyságrendű fiókhálózataival és a szaktudásával.
MN: Sokan szeretnék azt hinni, a válság lehetőség arra, hogy a politika végre nekilát az elkerülhetetlennek tartott reformoknak...
GYF: Én is ezt gondolom.
MN: ...és a válság miatt megváltozott légkörben talán átmennek fontos ügyek az MSZP-n és az Országgyűlésen.
GYF: Itt egy nagy tévedés van! Nem az MSZP volt a legfőbb akadálya a reformoknak. A reformokkal szemben megszervezett politikai erő a jobboldalon van, amely társadalmi támogatást is szerzett a politikájához. Az önkormányzati reform nem az MSZP miatt, hanem a Fidesz miatt nem ment át. Az én pártom elfogadta a párttörvény módosítását. A Fidesz nem fogadja el. És sorolhatnám még. Az viszont igaz, hogy a helyzet megváltozott. Az ország 2006-ban nem volt fölkészülve a reformokra, és a szándékaink egy része hideg zuhanyként érte az embereket. Ma sokkal többen látják, hogy lépni kell, vagyis akár komoly változtatásokhoz is lehet társadalmi többséget szerezni. És erre szükség is van, mert hiába volt a koalíciós kormánynak 2006-ban jelentős politikai többsége az Országgyűlésben, a reformokat megakadályozhatta az ellenzék. Úgyhogy most fordított logikával közelítünk a nagy szerkezeti átalakításokhoz. Az utolsó felmérésekből egyébként kitetszik, hogy az ország többsége, még az ellenzéki szavazók többsége is egyetértett például a közszféra és a nyugdíjasok juttatásainak korlátozásával. Egyre többen kezdik érteni, hogy valamit tenni kell a válság ellen. És mit lát a választó? Egy pártot, amely 2002 óta ugyanazt hajtogatja változatlanul, ha esik, ha fúj, ha ár van, ha apály. És lát egy másik pártot, amelyik vállalja a felelősséget, és ha sokszor ellenszélben is, de teszi, ami egy vezető pártnak a kötelessége.
MN: Lesz például adóreform?
GYF: Ebben az ügyben ma Magyarországon egyrészt illúziókergetés, másrészt mellébeszélés van. Sokan azok közül, akik adóreformról beszélnek, valójában nem adóreformot, hanem kizárólag adócsökkentést akarnak. Márpedig a kettő nem ugyanaz. Szerintem általános adószintcsökkentést nem lehet csinálni belátható időn belül.
MN: A "belátható idő" az menynyi?
GYF: Ha ragaszkodunk az egyensúlyi célhoz, akkor 2011-ig jelentős csökkentésről nem lehet szó. Szerintem a Fidesz arra spekulál, hogy hatalomra kerülve akár a hiánycél felpuhítása árán is adót csökkent - talán ezért is nem szavazta meg a plafontörvényt. Ez azonban nem egyszerűen balga, hanem közveszélyes politika lenne, mert ha Magyarországon akár csak egy százalékponttal nagyobb a hiány a tervezettnél, akkor a nemzetközi piacok brutálisan megbüntetnék érte az országot. A lényegi kérdés tehát az, hogy adószintet akarunk csökkenteni radikálisan, vagy adórendszert akarunk átalakítani. Az utóbbinak neki lehet fogni 2009-ben; ehhez lehet értő többséget találni, és a kormány ebben hajlandó partner lenni.
MN: Az átalakítás miben állna? Hogy hogyan lehet ugyanennyi pénzt más módon beszedni?
GYF: Ugyanannyi pénzt beszedni máshogyan és máshonnan, például az egyes adórendszerbeli elemek közötti átterhelésekkel, továbbá fehéríteni a feketegazdaságot - szerintem jelenleg ezt tehetjük. Nincs mód radikális adócsökkentésre.
MN: Lehetőség biztosan van, csak akarni kell.
GYF: Lehetőség persze van. Mégpedig kétféle is. Radikálisan csökkentem az adószintet, és ezzel egy időben radikálisan növelem a hiányt, vagyis az államadósság terhére csökkentek adót - mint említettem, szerintem a Fidesz fejében ez motoszkál. A másik lehetőség, hogy brutálisan visszavágom a nyugdíjakat, a családtámogatást, és csökkentem a közszféra létszámát. Ez nem egyszerűen a 13. havi bérek elvételét jelentené, hanem a nyugdíjak nominális csökkentését, de minimálisan is a befagyasztását. A családi pótlékra jogosultak nagyjából harmadát ki kellene tenni a rendszerből, például nem járna a vidéki tanárembernek sem; és körülbelül százezer embert el kellene bocsátani a közigazgatásból, ami elsősorban tanárokat, egészségügyben dolgozókat, kisebb részben önkormányzati dolgozókat érintene. Ebben az esetben valóban össze lehet hozni tartósan 3-500 milliárd forintot, ami már elég egy érdemi adócsökkentéshez. Ebbe beleférne a különadó eltörlése, egy 5 százalékos járulékcsökkentés, és talán 1,7 millió forintról 2,2 vagy 2,3 millióra szélesíthetnénk az szja-sávot. Ez érdemi átszervezés lehetne, főleg, ha még ehhez ingatlanadót meg egy kis áfaemelést is hozzátennénk. De világosan látni kell, hogy mindehhez az előbb felsorolt intézkedéseket meg kellene hozni.
MN: Miért nem vág bele a kormány?
GYF: Mert akkor tényleg megérkezne Magyarországra az a szociális válság, amiről a Fidesz folyamatosan beszél. Akkor is, amikor soha nem látott mértékben nőtt a reálbér. Magyarországon radikálisan adót csökkenteni vagy szociális válság árán lehet, vagy jelentős hiánynöveléssel.
MN: Az adócsökkentés logikája az, hogy a hatására beindulna a gazdasági növekedés, aminek következtében nőnének az állam adóbevételei, és abból már lehetne valamit visszaadni a társadalomnak szociális ágon.
MN: 1998 és 2001 között az akkori kormány jelentősen csökkentette a járulékterheket: három lépésben összesen 10 százalékponttal, 40-ről 30 százalékra. A járulékbevételek azonban nem nőttek, hanem éppen olyan arányban estek vissza, mint amilyen arányban levitték a járulékok kulcsait. Arról tehát nincs magyar tapasztalat, hogy a járulék- vagy adócsökkentés több adóbevételt eredményezne. Az ellenkezőjére viszont van: a járulék- és adócsökkentés állami bevételcsökkentést generál arányosan. Erdős Tibor akadémikus erről két éve részletes elemzést írt a Figyelőben. Szerintem a választók hazug csábítása, amikor azt mondják, hogy adócsökkentéssel megoldható a válság. Csak azt nem értem, hogy amikor kormányon volt, miért nem csökkentett adót a Fidesz? Ha emlékeznek, akkor éppen hogy nőtt az adókoncentráció.
MN: Az adócsökkentésnek lehet gazdaságélénkítő hatása. Azért az nem duma, hogy sokat adóznak a magyar vállalatok.
GYF: Igen. Félreértés ne essék: adócsökkentésre szerintem is szükség van. De a csökkentés önmagában nem csodaszer, mint azt sokan hangoztatják. Egyszerre kellene adót csökkenteni, beruházást élénkíteni, kemény szankciókat bevezetni és alkalmazni az adóelkerülés ellen. És mindeközben szociális paktumot kellene kötni, hogy - a nyugdíjakat leszámítva - a szociális kiadásokat, függetlenül a gazdaság növekedésétől, az elkövetkező hét-nyolc évben reálértéken befagyasztjuk. A szociális kiadások jelentős mértékű visszavágását viszont nem tartom politikai-társadalmi realitásnak.
MN: Készültek-e arra vonatkozó becslések, hogy a válság mennyire terheli majd meg a szociális ellátórendszereket? Ha csúnyán megugrik például a munkanélküliek száma...
GYF: A következő évi költségvetésnek három kockázati eleme van. Az első, hogy kisebb lesz a növekedés a vártnál is, a második, hogy az infláció jelentősen alatta marad a tervezettnek. E két tényező csökkentené a büdzsé várt bevételeit. A harmadik kockázat, hogy több munkahely szűnik meg a számítottnál, ez növelheti a kiadásokat. E három kockázat együttes hatása elérheti, esetleg meghaladhatja az 50-100 milliárdot.
MN: Korábban szó esett arról, hogy a válság ön szerint is lehetőséget ad néhány korábbi reform újragondolására. Mi fog történni ez ügyben?
GYF: Januártól érdemi konzultáció kezdődik erről. A reformok - az önkormányzati, igazgatási, az adórendszer átalakítása - egyrészt halaszthatatlanok, másrészt viszont nem vihetők végig társadalmi támogatás nélkül. Engem sok kritika ért, hogy jozefinista lelkülettel, felvilágosult modernizmussal nyomom előre ezeket a dolgokat. Ezek a kritikák jogosak voltak; meg kellett értenem, hogy nem tudok megvalósítani reformokat úgy, ha azokat a lakosság 20-30 százaléka támogatja csupán.
MN: És most majd tud kellő támogatást szerezni? Vagy, amit sokan mondanak, Gyurcsány Ferenc hiába áll elő a világ legnagyszerűbb ötleteivel akár, tőle az emberek már semmit nem fogadnak el.
GYF: A fölmérések nem ezt mutatják. Sokan vannak már, akik szerint komoly változások kellenek. Ami a hitelességi ügyet illeti, azt tudom mondani, hogy lezárult az a szakasz. Ma minden mérés szerint a reformok, a gazdasági válság tekintetében a két nagy politikai blokk vezetője között nincs érdemi hitelességbeli különbség. Másfajta különbség van: az egyik agresszíven nyomul és sértegeti a másikat, miközben nincs egyetlen javaslata sem, a másik meg nyugodtan végzi a dolgát.
MN: Akkor mi lesz? Visszatér a kormány például a 2006-ban beterjesztett regionalizációs, kistérségi reformhoz?
GYF: Ezeket valóban leporoljuk, de a parlament elé beterjesztés nem az eleje a történetnek, hanem a közepe. A tavasz egyik nagy politikai kérdése, hogy az elvárható összes eszköz alkalmazásával tudja-e kezelni a gazdasági válságot a kormány. A másik meg az, hogy napirendre vehetők-e a nagy szerkezeti reformok. Megérti-e a társadalom többsége, hogy nem az az igazi kérdés, hogy Orbán vagy Gyurcsány, Fidesz vagy MSZP? Megérti-e, hogy nem folytathatja tovább a politika a maga kisded játékait, amelyek során a két nagy párt az egymástól való félelmében semmi mást nem tesz, mint hogy a választók napi szintű igényeit akarja minél teljesebben kielégíteni? Ez ugyanis infantilizálja a politikát. Én 2006-ban kiszálltam ebből, őrült árat is fizetek érte. Mégis azt gondolom, 2006-hoz képest nagyobb az esély arra, hogy mind többen megértik: ebben a vitában a szocialista pártnak és nekem van igazunk.
