OMSZ: A háziorvosok kétharmada nem vállalt ügyeleti munkát

  • narancs.hu
  • 2023. március 22.

Belpol

Az Országos Mentőszolgálat végre közölte azt is, hogy hányan vállaltak ügyeletet Győr-Moson-Sopron megyében. 

Mint arról korábban beszámoltunk, hiába kérdezte meg az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) a 444.hu, hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződést Győr-Moson-Sopron, Szabolcs és Borsod megyében, nem kaptak választ, a Belügyminisztérium pedig az OMSZ-hez irányította őket.

 

Az Ugytudjuk.hu azonban kapott választ az OMSZ-től Győr-Moson-Sopron megyével kapcsolatban, ahol március 1-ével történt meg a váltás az új orvosi ügyeleti rendszerre. 

A lapnak az OMSZ azt írta, a megyében 62 háziorvossal és 20 gyermek háziorvossal kötöttek eddig szerződést, azon ügyeleti időszakokat pedig, melyeket a háziorvosok nem töltenek be, jogszerűen más orvosokkal (kórházi orvosok, mentőorvosok, mentőtisztek) biztosítják.

Mivel a lap rákérdezett, azt is hozzátették, hogy az OMSZ állományában átvezénylésre nem került sor, a lehetőség azonban valamennyi dolgozó számára nyitva áll, és a közlés szerint ezzel a lehetőséggel más megyék orvosai, mentőtisztjei is élnek, hiszen számukra ez többletjövedelmet és sokak számára érdekes szakmai feladatot is jelent. "Többletfeladat vállalásuk nem az alaptevékenység terhére valósul meg, így az OMSZ 'működőképességét' nem befolyásolja" – tették hozzá.

Az OMSZ azt is közölte, hogy "a tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják, hogy a hétköznap délután 4 és este 10 óra, valamint hétvégén reggel 8 és délután 2 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez (a 7 fokozatú súlyossági skálán 0, 1, 2, 3 szintű kórképek), így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak", ezért az OMSZ bízik abban, hogy az eddig távolmaradt háziorvosok is be fognak kapcsolódni az ellátásba. 

 Zárójelben azt is közölték, hogy az érintett megyék háziorvosi létszámának mintegy kétharmada az, amely eddig nem kapcsolódott be az ügyeleti ellátásba. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.