Egészen bizarr történetről számolt be az Index. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara március 14-i ünnepsége alkalmából felkeresett egy általános iskolát, hogy két diák mondjon verset a nemzeti ünnep alkalmából. Az egyik nyolcadikos diáknak Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét kellett megtanulnia. Az iskolaigazgató és a fiú magyartanára már ekkor jelezte, hogy előfordulhat: a vers utolsó versszakát nem kell majd elmondania.
Az 1847-ben írt versben Petőfi az első három versszakban a haza szépéségéről és dicső múltjáról ír, az utolsó kettőben azonban már komorabb lesz a hangvétel. A vers utolsó versszaka pedig így hangzik:
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Hétfőn azonban egy ezredes telefonált a fiú szüleinek, és azt kérte tőlük a fiú mégse szavalja el a verset, mert a „tábornok“ nem akarja. Ajánlottak helyette egy másik vereset, amit elég lett volna felolvasni. Mivel így a fiú hiába tanulta meg a verset, a szüleivel együtt úgy döntöttek, inkább lemondták a fellépést.
Az Index megkereste az NKE-t, és válaszukban tulajdonképpen nem tagadják le a történeket, ám azt írták végül azért választották mégis A honvéd című verset, mert az jobban illeszkedik a tiszti tradíciókhoz.
Íme a vers teljes hosszában Latinovics Zoltán előadásában:
