Orbán Nagyváradon azzal hencegett, hogy Magyarországon „beteljesült az álom”

  • narancs.hu
  • 2017. október 2.

Belpol

Úgyhogy jó lesz a románoknak vigyázni.

A magyar miniszterelnök a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitóján mondott beszédet. Az MTI tudósítása szerint a nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Orbán kijelentette, hogy „a magyarok megerősödése hozzájárul a Kárpát-medencében élő

más népek békességéhez és jólétéhez

is”, majd így folytatta: „Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt már ma is jól jár. A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek,

és remélem, hogy egyszer Románia

is erre az útra lép majd" – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”.

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Orbán szerint minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik. „Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat.

Olyan erős a hátország,

amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”