Orbán Viktor szerint a Soros-hálózat nem éri be azzal, ameddig eljutott, egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni

  • narancs.hu
  • 2019. december 24.

Belpol

De úgy véli, az üres politikai jelszavak inkább ártanak, mint segítenek.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor, sok újdonságot nem tudhattunk meg belőle. A miniszterelnök továbbra is a bevándorlást tekinti Európa legnagyobb problémájának. Mint mondta, nemcsak ma, idén vagy jövőre, hanem évtizedeken át meghatározza a kontinens politikáját és az európai országok kapcsolatrendszerét. Orbán szerint a nyugati országokban a muszlim népesség évről évre nő, a keresztény pedig csökken, ami olyan folyamat, amelyet akkor is nehéz lenne megállítani, ha volna ilyen szándék. „De nincs. Egyre nagyobb és nagyobb nyomást gyakorolnak ránk, hogy adjuk be a derekunkat” – mondta, hozzátéve azt is, hogy

ha a magyar határon nem lenne kerítés és fegyveresek, akkor újra migránstömegek lennének Magyarországon.

„A magyarok érzékelhető szerepet játszottak egy komoly veszély elhárításában, sikerült megakadályoznunk, hogy az európai intézményekben többségbe kerüljenek Soros György emberei. Számos megbízottja így is ott ül az uniós intézmények mindegyikében, még az Európai Bizottságban is. Ők lesznek a legkeményebb ellenfeleink a következő években” – jegyezte meg a miniszterelnök, akinek továbbra is meggyőződése (legalábbis ezt mondja), hogy „a Soros-hálózat nem éri be azzal, ameddig eljutott, egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával. Ők ezt a tervet továbbra is erőltetni fogják, és minden eszközüket bevetik majd".

Orbán szerint az önkormányzati választás a Fidesz győzelmével zárult, de mivel nem sikerült elsöprő győzelmet aratni, ez megtévesztő lehet.

„Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak.

Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült,

a vesztes, bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság” – mondta Orbán, de megjegyezte, hogy a kormánynak „mindenkivel együtt kell működnie, akikre a magyar választók feladatot bíztak – ez eddig is így volt, és ezután is így lesz”.

Ennek ellenére úgy véli, hogy 2019 attól emlékezetes, hogy a „Családok éve” volt, ugyanis a családok támogatása Fidesz számára 1988 óta (!) kiemelt feladat. Mint mondta, a család „túlélésünk záloga, mert

amelyik nemzet nem képes a biológiai önfenntartásra, az nem képes a lelki újjáépülésre,

és így nem képes a kulturális, érzelmi közösségének megőrzésére sem, el fog tűnni a föld színéről.

Az interjúból az is kiderül, hogy a miniszterelnök ambíciója, „hogy fölszámoljuk a szegénységet Magyarországon, és a cigányságot is kiemeljük a történelmi nyomorból”, a klímaválság kapcsán pedig ismét elmondta: „Fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb országok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai. Nekik kell elsősorban állniuk a számlát, és nem a szegényebb országoknak”, de véleménye szerint az üres politikai jelszavak inkább ártanak, mint segítenek.

A karácsonnyal kapcsolatban Orbán ezt mondta: „Nekem minden ünnep ajándék, amely túl van a politika horizontján. Csatazaj helyett elcsendesedés, feleselés helyett elfogadás és szeretet, fecsegés helyett elmélyülés, profán helyett szent, mennyből az angyal. Ezt várom mindig”.

Borítókép: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.