Orbán Viktor európai formátumú politikus. Ezt tudom, mert a kezdetektől figyelemmel kísérem pályafutását, ami messzemenően európai, és Makovecz Imre is megmondta, hogy az, meg Balogh János is megmondta, és Fenyvesi Máté is megmondta volna, ha tudna beszélni, de az a dolog, amit az arcával csinált a bácsalmási sportpálya alkalmi emelvényén, egyértelműen erre utalt.
Tompaiaknak szól ez az üzenet.
Aki december 23-án elvitte lányaim szánkóját a Táncsics utcából, az hozza vissza, most már vigyázunk rá! Köszi!
(SMS-apró, Petőfi Népe)
*
Bajára későn érkeztünk, Orbán Viktor már elmondta beszédét, és épp a helyi rádióban beszélt, amikor megérkeztünk a belvárosba, ahol a Campari kávézóban próbáltuk begyűjteni a helyi viszonyokat. Csak egy csapat szombat reggeli lakost találtunk, akik nem voltak tisztában a program további részleteivel, de azt határozottan tagadták, hogy a reggeli hírekben bemondták volna, hogy a Ferenc keresztnevű polgárok dél előtt lehetőleg ne hagyják el a lakásukat, nehogy fennakadást okozzanak.
Iszonyatos és jeges szél fújt, én pedig tulajdonképpen beletörődtem volna, hogy megírjam a Milyen körülmények között nem találkoztam Orbán Viktorral Baján, és ez milyen hatással volt életemre című cikket, de a vizuális szekció erősködött, hogy menjünk el Bácsalmásra, ahol a helyi sportpályán beszéd és Béke Szövetkezet-Parlament SE mérkőzés lesz, meg valami kolbásszal kapcsolatos program, ami nem töltés, de minden bizonnyal jól fényképezhető.
Éppen beleszaladunk a sűrűjébe, mert a miniszterelnök után érkezünk néhány perccel, akit lelkesen és szeretettel vesznek körbe az emberek. Szombat van, ráadásul meccs is, de hazugság lenne erre fogni a megjelent tömeget. Bácsalmáson igenis szeretnek miniszterelnököt nézni az emberek, többségük pedig nemcsak úgy általában szeret közjogi méltóságokat tapogatni, hanem kifejezetten Orbán Viktorra kíváncsi.
A ponyva alatt egy zenekar játszik, 8-10 tangóharmonika és fúvósok felállásban, az emberek pedig kolbászt esznek olyan vehemenciával, mint Schmuck Andor fénykorában.
*
Miért van az manapság kiírva a buszokra, hogy "menetrend szerinti járat"?? Egy időben több is jön! Amíg megkérdezem, hova megy, lekésem, amivel mennem kellene!
Timcsi
(SMS-apró, Petőfi Népe)
*
Amíg a bevonulás tart, a pályán az Egyesült Állatok nevű csapat melegít vagy levezet, az emberek pedig sorban állnak, hogy köszönhessenek a miniszterelnöknek. Beállok a várakozók közé, és amikor sorra kerülök, határozottan előrenyújtom a kezem.
"Jó napot kívánok!" - mondja Orbán Viktor, és megszorítja felé tartott kezem.
"Jó napot kívánok!" - mondom, és megrázom a kormányfő kezét.
Nagy pillanat ez, nem irigylem az Ezüsthajó Kft. munkatársait a bonyolult és hosszadalmas utómunkákért, de előre szólok: bárkit elfogadok, ám ha Túri-Kovács Béla fejét montírozzák az enyém helyére, akkor beperelem őket.
Néha kisüt a nap, de hideg van, ráadásul a szélrohamok belesípolnak a mikrofonba, amihez végül eljut OV a tömegen keresztül. A bevezetőt Fenyvesi Máté, a körzet kormánypárti jelöltje prezentálja, de ő nem a szavak embere. ´ már megtette, amit a haza megkövetelt, sőt annál sokkal többet, most mégis rászalad egy olyan felületre, ahol csak totyogni tud, de a kormányfő kedvesen mosolyogva megoldja a helyzetet, és kiszabadítja a tagmondatok szövevényének fogságából a vergődő képviselőjelöltet. Orbán beszéde egyszerű és hatásos. Az eredményekről szól, a párkányi hídról, a Nemzeti Színházról, a státustörvényről, azokról a dolgokról, amelyek nem voltak, aztán most meg vannak, ráadásul érzelmileg jól kezelhetők, és fényképet is lehet róluk osztogatni (leszámítva a státustörvényt). Az egyik bácsalmási polgár meghatódva mutatja szomszédjának a Nemzeti Színházat bemutató füzet címlapját, amiről azt hiszi, hogy a Parlament, de az is szép, főleg éjjel.
*
Buszos barátaim! Dudáljatok a trafiknál, és én integetek!
Rosalindácska cicus
(SMS-apró, Petőfi Népe)
*
Orbán köszönetet mond a polgároknak a kormány nevében. Elmondja, hogy rengeteg kézszorítást, hátbaveregetést, köszönőlevelet kaptak, ami nagyon jólesett, sőt még imákat is küldtek hozzájuk. Egy kicsit olyan a hangulat, hogy szinte várom a bejelentést, miszerint a magyarok istene sajnos nem tudott eljönni, mert éppen a szocik orrára növeszt kolbászt, de azt üzeni, hogy eléggé szúrja a polgári kormányt, és csak így tovább. Visszagondolok a kormányfői kézfogásra, és izgatottan várom, hogy meggyógyuljon tőle a savtúltengésem, de aztán belátom, hogy jelentős javulás csak a szavazás első fordulója után várható.
Persze, mint minden beszédben, a lényeg itt is az, ami nem hangzik el. Naivitás lenne azonban egy kampánygyűlésen arra várni, hogy a kormányfő tételes önmarcangolásba kezd; Medgyessy sem azzal járta a városokat, hogy milyen hasznosak voltak annak idején a III/III-as jelentések, és milyen ötletesen privatizálgatták a megyei lapokat, úgyhogy Bácsalmás népe sem a megfigyelési hazugságcsomag eredményeiről vagy Simicska leendő posztjáról hall, és ez így is van rendjén, senki sem önmaga ellensége, elég, ha mi tudjuk.
Orbán Viktor egyébként nagyon finoman egyensúlyoz az uram-bátyám tengelyen: ő a vidék tisztelettudó fia, aki most eljött megköszönni a támogatást, és humorral, érthetően elmagyarázza, miért is éri támadás az ellenfél részéről a magyar családot, a nemzetet és a haza érdekeit.
Amikor a hangosítás behal, élőszóval folytatja beszédét, zökkenőmentesen alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, előadása hibátlan, a poénok ülnek.
Az öltöző felé igyekvő kormányfőtől a helyiek sportcsarnokot kérnek, és a szemükön látszik, abban reménykednek, hogy elővesz egyet a kabátja zsebéből, de ő diplomatikusan a helyes irányba tereli a megfogalmazott igényt.
Borókai szóvivő vegyül, Várhegyi Attila nem. Utóbbira rászólhatna Wermer, hogy ne a Keresztapa IV-ből öltözködjön, mert felesleges ráerősíteni a kialakult képre, és ez nem az a helyzet, hogy annak is kell látszani, ami.
Aztán irány az öltöző, kezdődik a meccs, és a Parlament SE döntetlent ér el a helyi csapattal szemben, ami kampányidőszakban korrekt eredmény, mégse lenne taktikus 12-0-ra lealázni a hazaiakat, feltűnően durva játékkal; a cél egészen más. Ezen a pályán még akár veszíteni is lehet.
*
Diszkókirálynak üzenem, hogy a marhalevél csak 100 Ft.
Kissúlyú
(SMS-apró, Petőfi Népe)
*
Jánoshalmára úgy megyünk már, mint haza. Az elmúlt héthez képest ezúttal egy másik sarkon gyülekeznek a polgárok, és a Medgyessyt köszöntő citerazenekar sincs sehol, viszont van katolikus templom.
A Korzó étteremben várakozunk egy tejszínes pulykamell és egy szőlősgazda kedvence társaságában, mely utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az előrejelzésekkel ellentétben nem libamájat tartalmazott.
A kormányfő késik, úgyhogy a virágboltban vásárolok egy praktikus kis köcsögöt, és azzal várom a delegációt, miközben gyűlnek a jánoshalmiak a templom előtt.
Itt egyértelműen összehasonlítható az érdeklődés, és kábé kétszer annyian kíváncsiak Orbán Viktorra, mint Tabajdi Csaba verbális ámokfutására (pedig citerások sincsenek!). Az étterem különtermében ezalatt Túri-Kovács Béla tart előadást. Esküszöm, hogy megpróbáltam belehallgatni, de egyszerűen lepattantam róla. Valószínűleg nyafka városi ficsúr vagyok, de képtelen vagyok tőle végighallgatni egy mondatot, pedig biztos érdekes kérdéseket feszeget. Elmesélhetné például, hogy milyen érzés felvenni az ünneplőt, és odaállni a pöcegödör szélére FKGP-jelvénnyel a galléron, majd beleugrani és kimászni a miniszterelnök segítő kezébe kapaszkodva, aztán zuhanyozás után visszaállni a posztra egy új jelvénnyel, de igazából még ez sem érdekel, mert az egész kisgazda performansz annyira megalázóan és emblematikusan magyar, hogy inkább kimegyek a ház elé fagyoskodni egy kicsit.
A tömeg türelmesen várakozik, és a Mélykúti Harangszó című kiadványt lapozgatja, ami a közelgő húsvét alkalmából közli Isten olvasói levelét, melyben az Úr a túlzott tévézés veszélyeire hívja fel az olvasók figyelmét.
*
Az olimpiával kapcsolatban miért csak a polgárokat kérdezték meg? A nem polgári kategóriába jelenleg többen tartoznak, és ők is adófizető állampolgárok!
(Milyen kategória van még ön szerint? A szerk.)
(SMS-apró és válasz, Petőfi Népe)
*
Befut a konvoj és a nép ünnepel. A beszéd ugyanaz, ügyesen alakítva a helyi viszonyokhoz, a szervező pedig megkéri Fenyvesi Mátét, hogy álljon fel az emelvényre, de beszélni ezúttal nem kell. A polgármester is megjelenik.
"A polgármester velünk van? Akkor álljon fel ő is!"
Orbán Viktor kenyeret, sonkát és bort kap, egy feltűnően hülye lakos pedig folyamatosan nyomaszt.
"Miniszterelnökúr, beszélniakarokmagával!"
Artikulációja esetleges, mondanivalója körülbelül annyira érdekelheti a kormányfőt, mint egy Bauer Tamás-interpelláció, mégis behívja magához a beszéd után.
Mi pedig egy köcsöggel gazdagodva elindulunk a már ismerős úton Soltvadkert felé, ahol ugyanaz a kurva mosolyog az út mentén. Ha még egyszer erre járok, megkérdezem, hogy mi a fasznak örül.
Para-Kovács ImreA jövő itt van
1998-ban a 110 ezres Kecskemét mindkét választási körzetében fideszes jelölt győzött, és a 32 tagú városi közgyűlésben is a Fidesz és szövetségesei vannak többségben; a polgármester szintén fideszes.
Kecskeméten egyéni körzetben szocialista jelölt eddig még nem nyert. Erre azonban az idén, legalábbis az egyik kerületben, a korábbiaknál több esély van: Vári Gyula háromszoros világbajnok vadászpilóta egyesek szerint nem veszítheti el a választást - ellenfele az a Horváth Zsolt, akinek a helyi közéletben nagy visszhangot keltő lakásügyét rendkívüli bizottság vizsgálja. E testület létrehozása ráadásul lehetetlen lett volna a fideszes önkormányzati képviselők jóváhagyó-csatlakozó aláírása nélkül; március 27-én - másfél héttel a választások előtt - ezért ül össze rendkívüli ülésre az önkormányzat. De a városban nemcsak ez az ügy politikai közbeszéd tárgya, hanem a megyei Fidesz-lista is, amelyen a pártközpont jelentős változtatást hajtott végre (az eredetileg második helyezett Nyitrayt az utolsó helyre száműzte): ilyen korrekcióra sehol másutt az országban nem került sor.
Ez tehát az a politikai környezet, ahol a miniszterelnök legeslegelőször kampányolt.
Orbán a miniszterelnöki autóból kiszállva észrevette, hogy felöltőjéről hiányzik a nemzetiszín szalag - sebaj, a fogadóbizottság tagja, Ivanics István (egykori Giczy-féle kereszténydemokrata, 1998-tól Fidesz-listás, 2002-ben a megyei lista 5. helyezettjeként a közepesnél alacsonyabb szintű reményekkel induló jelölt) felajánlja a sajátját. A tömeg erre lázas kokárdatűzésbe kezdett; előkerül egy hatalmas doboz, abból kínálták mindenkinek.
A miniszterelnöki kampány első számú célja az emberekkel/polgárokkal való közvetlen találkozás; ez bevett eszköz a világon mindenütt. Minden nagyon spontánnak látszik, de persze a - Fidesz-nyelven fogalmazva - "találkozást a polgárokkal" gondos tervezés és egyeztetés előzte meg (bizonyára a Medgyessy-stáb is ugyanilyen biztosra megy). Tökéletes a hangosítás, a dobogó a tévékamerák számára legjobb helyen magasodik, érzékelhető, hogy van egy nagyon pontos, minden eshetőségre kidolgozott forgatókönyv.
A miniszterelnököt taps kíséri/fogadja. ´, barátságosan mosolyogva, megtapsolja a közönséget, amely erre barátságosan visszamosolyog. A személyes kontaktus felvétele megtörtént: a miniszterelnök és a polgárok értik egymást.
A kampánybeszéd sem nem túl rövid, sem nem túl hosszú. Tartalmát tekintve nem szenzációs bejelentés, nem problémafeltáró elemzés, de nem is jól hangzó ígéretek halmaza. Ha pontosak akarunk lenni, azt kell mondanunk: közösségteremtő, közösség-egybeforrasztó beszéd.
Mi vagyunk a jók. Mi lettünk/vagyunk/lehetünk/leszünk a győztesek.
Minket támadnak (személyesen a miniszterelnököt és személyében az összes magyar polgárt), de minekünk ez nem fáj(hat), nem szólunk/ütünk vissza, tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Fölöttük állunk.
Mi akarjuk a jót, velünk az igazság, mi szeretjük a hazát, mi építünk iskolát, templomot, mi védjük a magyart. Mi és nem mások.
Nem ők.
Jönnek itt a pártok, ilyenek meg olyanok, programokkal. Gondokkal, bajokkal, ígéretekkel. Itt, ebben a többezres tömegben nem az észérvek számítanak, nem a dzsídípí. Itt más a fontos. Hogy rájöttünk végre: mi - MI vagyunk. Nincs itt helye az árnyalatoknak. Aki itt van, velünk van: az igazsággal, a jövővel. A helyes úton jár; jó ember, jó polgár, jó magyar.
A miniszterelnök - tudható - jó szónok. Sztorizik, amivel egy csapásra több legyet is üt. Először is láthatja bárki: jópofa, társasági ember. Másodsorban jó a történet maga. Harmadszor (ez a legfontosabb): leülepszik, és hat a sztori erkölcsi tanulsága. Orbán kezében van ugyan egy kis papír (inkább fecni), de beszédét úgy szövi-fonja, ahogyan a tömeg hangulata megkívánja: arra azonban ügyel, hogy a politikai üzenetek átjöjjenek (át is jönnek, darabra, mind).
Magáról rendre egyes szám harmadik személyben beszél ("a miniszterelnök"), és a közönség bólogat, amikor úgy fogalmaz: "mi, idősebbek" (fekete kabátja, mi tagadás, valóban öregíti). A végére, amikor a jól ismert, többször hallott poénokhoz ér, a tömeg már eggyé válik vele.
Taps. Vastaps.
A hangulat remek. A tömeg - közösségbe forrva - egy helyben áll, nem moccan. A harc még el sem kezdődött, de a győzelem már biztos, olvasható ki a tekintetekből. A világ olyan, mondta a miniszterelnök, hogy felerészben akarat. Hát, mi aztán akarjuk, de tényleg - ez volt azon a kecskeméti délelőttön a levegőben.
Ballai József
