Bár a világ összes házszabályát még mi sem fújjuk kívülről, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a belfasti nemzetgyűlés a világ egyik legrafináltabban összerakott törvényhozása. Ez nem is csoda: az etnikailag mélyen megosztott társadalmakban az egymással szemben álló nemzeti közösségek együttműködése különleges garanciákat követel meg. Pláne, ha a magas felek némelyike nem is olyan rég még megölni és/vagy börtönbe zárni szerette volna legjobban mostani partnereinek némelyikét. Észak-Írország autonóm törvényhozásának elnökét a Liberális Internacionálé múlt hét végi tanácskozásán faggatta lapunk.
John Alderdice: Nincs. A rendőrség már régóta, húsz, harminc éve a viszály egyik köve. Egészen a belfasti egyezményig a nacionalistáknak és a republikánusoknak alapvető kifogásaik voltak az alkotmányos berendezkedéssel szemben, és ezért nem akartak belépni a rendőrségbe. Úgy látták, a rendőrség azt az alkotmányt tartja fenn, ami nem az övék. De a belfasti egyezményt elfogadták a nacionalisták, a republikánusok és az unionisták legalább fele. Az egyezmény kitér a rendőrség reformjára is. Olyan rendőrséget irányzott elő, amelyet egy közös testület, a Police Board révén együtt irányít a két nemzeti közösség, és amelyben számarányuknak megfelelően vállalnak majd munkát a katolikusok.
MN: A Sinn Féin viszont nem vesz részt a Police Board munkájában, és nem biztatja tagjait a belépésre. Még mindig úgy vélik, hogy a rendőrség a brit megszállás eszköze? Vagy csak a rendőrség protestáns jellegére való hivatkozással akarják elbliccelni a fegyverek leadását?
JA: Nem hiszem, hogy ez a kérdés a fegyverek leadásával állna kapcsolatban. A republikánusok számára történelmi okokból is meglehetősen nehéz a rendőrség kötelékébe lépni. Azt is állítják, hogy ehhez még jó néhány dolognak kell teljesülnie. Nem egészen világos előttem, hogy ezek mik lennének, ők mindenesetre ezt mondják. De nem hiszem, hogy ez az elhatározásuk végleges.
MN: Van-e erről szó a nemzetgyűlésben?
JA: Nincs, hiszen a nemzetgyűlésnek semmi köze a rendőrséghez. Elsősorban azokról a dolgokról beszélünk, amiket mi irányítunk: a mezőgazdaságról, az oktatásról stb. Ez épp elég munka. A törvényhozás, a miniszterek munkájának ellenőrzése. Nagy lépésekkel haladunk előre. Az emberek még fél évvel ezelőtt is aggódtak, hogy a nemzetgyűlés megbukhat. Most egyre stabilabbá válik. És már nem is azon morfondíroznak a politikusok, hogy működőképes lesz-e az intézmény vagy nem, hanem azon, hogy 2003-ban újabb választások lesznek.
MN: Milyen munkarend szerint dolgoznak?
JA: Hétfőn és kedden tartjuk a plenáris üléseket, a többi nap a bizottságoké.
MN: A bizottsági munkában mindegyik megválasztott párt részt vesz?
JA: A pártok képviselőit az arányos rendszer szerint választották meg. A nemzetgyűlésben minden e szerint működik. A bizottsági tagságok arányosak az egyes pártok képviseletével. A minisztériumok is méretarányosak. Jelenleg négy párt alkotja a kormányt, a UUP, az SDLP, a Sinn Féin és a DUP. Messze nem mindenben értenek egyet, de együtt dolgoznak. Majdnem olyan, mintha nemzeti egységkormányunk lenne. A DUP tagja ugyan a kormánynak, de a miniszterei nem járnak el a kormányülésekre, hanem csak leveleznek a kormánnyal. Levelezés útján kormányoznak.
MN: Adott erre valami magyarázatot Ian Paisley?
JA: Állítása szerint nem tudja elfogadni azt a tényt, hogy a Sinn Féin is tagja a kormánynak. A Sinn Féinnek két minisztériuma van, az egészségügyi és a közoktatási. Ez két nagy minisztérium, és a republikánus párt a nemzeti kiadások több mint fele fölött diszponál. Paisley-nek ez nagyon nem tetszik. Nem vagyunk hajlandóak eljárni a kormányülésre - mondják. De nekik is van két minisztériumuk, és ez a két minisztérium levelezés útján tartja a kapcsolatot a kormány többi tagjával. Lehet, hogy ez mókás, de az meg nagyon fontos, hogy a DUP már most bejelentette: a 2003-as választások után akkor sem fogják megbénítani a nemzetgyűlést, ha ők lesznek a legnagyobb párt.
MN: Pedig Paisley négy évvel ezelőtt, a választási kampányban nem csak a belfasti egyezmény ellen foglalt állást, de fenyegetőzött, hogy tönkreteszi a nemzetgyűlés munkáját is. Hogyan épülnek fel a minisztériumok? Egynemzetiségűek, vagy azok is kevertek? És hogyan sikerült megállapodni az elosztásukról?
JA: Magamhoz szólítottam a legnagyobb pártot, a UUP-t, és megkérdeztem tőle, melyik minisztérium kéne. Választott egyet. Aztán magamhoz hívtam a második legnagyobb pártot, John Hume SDLP-jét, és az is választott egyet. Maradt még nyolc minisztérium. Jött a harmadik párt, aztán a negyedik. Aztán megint az első: és így tovább. Az első miniszter és helyettesének megválasztásához viszont arra volt szükség, hogy a jelöltek együtt bírják mind az unionista, mind a nacionalista képviselők többségének bizalmát. Minden minisztérium egyetlen párt kezében van. De minden minisztérium egy bizottságnak felel. A bizottsági elnököket és az elnökhelyetteseket más párt adja, mint az adott minisztert.
MN: Külön etnikai közösségből is származnak?
JA: Általában igen.
MN: Nem bénul így meg a rendes napi munka? A DUP a kormányüléseket bojkottálja, a Sinn Féin a Police Boardot...
JA: Nagyon furcsa és nagyon bonyolult modell ez. De lehetőséget teremt arra, hogy az összes nagy párt együtt tudjon dolgozni. Még ha nem is nagyon szorosan. Senki nem állítja, hogy ez a kormányzás ideális módja. De egy ilyen súlyos konfliktus esetén nagyon furcsa dolgokat is meg kell próbálni. Persze, nekem nem tetszik, hogy Paisley levelezik. De ha egyszer megválasztották! ´ az elnöke a mezőgazdasági bizottságnak. Találkozik a nacionalista miniszterrel. Üzletelnek. Sinn Féin-tagok ülnek a bizottságában. Paisley nem lapogatja, nem kínálja teával, és nem hívja meg őket egy italra, sőt még szóba se igen áll velük, ez tény, de ettől még vannak közös ügyeik. A miniszterei nem vesznek részt a kormányüléseken, de leveleznek. A Sinn Féin nem vesz részt a Police Board munkájában, de vannak miniszterei, és egyáltalán nincs kizárva, hogy egyszer majd beszáll a Police Boardba is. Idő kell hozzá. A fegyverleadás is elkezdődött. Az IRA határozatot hozott róla. Igaza van, nem történt meg minden. De mennyi minden megtörtént! Azt kérdezi: működik-e a nemzetgyűlés. Persze, hisz törvényeket hozunk! Beszámoltatjuk a minisztereket. Kormányprogramot fogadtunk el. Már két költségvetési törvény ment át, mégpedig katolikus és protestáns támogatással. Mióta az eszemet tudom, Észak-Írországban senkinek nem volt befolyása a kormányzásra. Most a kormányzás nagy részét a tartomány lakói ellenőrzik választott képviselőik útján. Ha sikeresek leszünk, e jogkörök szélesedni fognak. Két-három éven belül a nemzetgyűlés hatáskörébe kerülhet a rendőrség, a büntető törvénykönyv, a börtönök.
MN: A fejekben is érzékelhető valamiféle változás?
JA: Igen. Amíg nem volt nemzetgyűlés, a mostani képviselők nem találkoztak egymásal személyesen. Bármit gondolhattak vagy mondhattak egymásról, hisz nem kellett érintkezniük, szembesülniük egymással. De a választók pont olyan politikusokat kapnak, amilyeneket választanak maguknak. Az igazi változásoknak a választók fejében kell megtörténniük. Ha ők nem félnek egymástól, ha ők együttműködnek, akkor a politikusok viselkedése ezt fogja tükrözni. Ha ez a változás nem történik meg, akkor olyan politikusokat fognak választani, akik távolítják egymástól a két közösséget. Még hat hónappal ezelőtt is borotvaélen táncoltunk. De ma jobban bízom a sikerben. Mert közösen megoldottunk néhány problémát.
MN: Mert az IRA határozatot hozott a fegyverek beszolgáltatásáról?
JA: Ez döntő lépés volt. Nem mondom, hogy a végső, de döntő. Paradox módon a szeptember 11-ei merényleteknek is pozitív hatásuk volt. Az IRA is mintha felismerte volna, hogy a terrorizmus az ő ügyüket sem viszi előbbre.
MN: Mekkora a tartomány teljes költségvetése, és ebből mennyi fölött diszponál a nemzetgyűlés?
JA: A teljes összeg 8-9 milliárd font, ennek a felét a nemzetgyűlés osztja el. A rendőrséget, a társadalombiztosítást a londoni parlament intézi: de valószínű, hogy két-három év múlva ez is a nemzetgyűlés kompetenciája lesz. A honvédelem, a külpolitika, a makroökonómiai környezet marad London fennhatósága alatt.
MN: Ha a jogkörök leadása folytatódik, akkor Észak-Írország lényegében független lesz?
JA: Ugyanez történik Walesben vagy Skóciában. A skótoknak több jogkörük van, ők adóztatnak is, mi nem. A walesi nemzetgyűlésnek kevesebb. A mérték ugyan különbözik, de az Egyesült Királyság egyre inkább föderatív állammá válik. Észak-Írország helyzete különleges amiatt, hogy különleges kapcsolatunk van Írországgal is. Még az is lehetséges, hogy a tartomány egyszer valamifajta föderatív viszonyra lép, és egy entitást alkot majd Írországgal. Erről a szavazók döntenek majd. De azt, hogy Észak-Írország független legyen, nem tudom elképzelni. A nacionalisták nem akarnak kisebbség lenni egy független Észak-Írországban. Ezt már megtapasztalták, nem kérnek belőle. Az unionisták sem akarnak kisebbség lenni a független Észak-Írországban. Észak-Írország függetlenségét senki nem akarja.
MN: Miközben Észak-Írország egyre függetlenebbé válik.
JA: Ezt nem mondanám. Pusztán annyi történik, hogy egyre több dolgát intézi saját maga.
MN: Mi a függetlenség, ha nem ez?
JA: Tudja mit, erről kérdezze a svájciakat! Elég nagy különbség van aközött, hogy valaki tagja az EU-nak, vagy nem tagja. Valóban egyre nagyobb befolyásunk van a saját dolgainkra, de ez a különféle különleges kapcsolatok rendszerébe illeszkedik. Észak-Írország lakóinak életére nemcsak Belfast, hanem London, Dublin, sőt még Brüsszel is befolyással bír. A katalánokkal, akik hasonló helyzetben vannak, félszavakból is megértjük egymást.
MN: A demográfiai trendek arra mutatnak, hogy a tartományban rövidesen döntően megváltozik a protestánsok és a katolikusok aránya. A katolikusok többségbe kerülnek. Ez pedig azt is jelentheti, hogy népszavazással a tartomány előbb-utóbb gazdát cserél.
JA: Észak-Írország jelenlegi adóbevétele 4 milliárd font. A teljes költségvetése 8 milliárd. London tehát 4 milliárd fonttal szubvencionálja a tartományt. Ez elég sok pénz másfél millió embernek, nemde? Elég világos, hogy Dublin jelenleg képtelen lenne ezt a lyukat kipótolni. De öt, tíz, ötven év múlva talán egészen más lesz a helyzet. London nem ad elég pénzt. Akkor Észak-Írországban extra adókat kell kivetni. Miközben előfordulhat, hogy Dublin hajlandó lenne besegíteni. Nem hinném, hogy bármelyikünknek akár halvány fogalma lehetne arról, hogy néz majd ki a tartomány 25 év múlva. Vagy, ha már itt tartunk, Európa. Vajon megmarad a nemzetállam, vagy a régiók veszik át a főszerepet?
MN: Az unionista közösségben sokan úgy vélik, hogy a Sinn Féin csak azért vesz részt a nemzetgyűlésben, és azért támogatta a belfasti egyezményt, hogy megossza a protestáns közösséget.
JA: A parlament elnökeként csak azt tudom erre felelni, hogy mindegyik párt nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy a törvényhozás működjön. A DUP is, a Sinn Féin is. Egyik sem futtatta zátonyra a nemzetgyűlést. Ettől persze még lehet jó ez az analízis. A Sinn Féin egyesült Írországot akar. Az unionisták azt mondják: rendben van, ez a dolguk. És ha meglesz a szavazattöbbségük, ám legyen. Hisz ez egy szabad ország. De nem nyúlhatnak erőszakhoz. Ezért olyan fontos a fegyverek beszolgáltatása. A nacionalistáknak most arról kellene meggyőzniük az unionistákat, hogy nincs mitől tartaniuk, és semmit nem fognak veszteni az egyesült Írországgal. Ha ez sikerül, nem lesz alkotmányos akadálya az egyesült Írországnak. Ha az unionisták tudják meggyőzni a nacionalistákat arról, hogy sokkal kellemesebben fogják érezni magukat az Egyesült Királyság részeként, akkor az lesz a megoldás. De senki ne akarjon senkit belebombázni semmibe. A politika nem arról szól, hogyan tudunk mindenben egyetérteni, hanem arról, hogyan tudunk nem egyetérteni anélkül, hogy meggyilkolnánk egymást.
Bojtár B. Endre
Ki kicsoda, mi micsoda?
Észak-Írország (egyelőre) Nagy-Britannia része; az 1998 áprilisában az ír és a brit kormány, valamint a legnagyobb északír pártok által aláírt belfasti egyezmény értelmében széles körű autonómiát élvez. Az egyezményt, amit népszavazáson fogadtak el a tartomány lakói, a nemzetgyűlési választások követték. A 108 fős testület munkájában részt vevő fontosabb pártok:
- az Ulsteri Unionista Párt (UUP, 28 képviselővel) a mérsékelt protestáns szavazók (a helyi terminológia szerint: unionisták) pártja, melynek célja Észak-Írország benntartása az Egyesült Királyságban; elnöke a Nobel-békedíjas David Trimble;
- a Szociáldemokrata Munkáspárt (SDLP, 24 képviselő) a mérsékelt katolikusok, helyiül: a nacionalisták pártja, akik soha nem adták fel az Írországgal való egyesülés célját, de ezt kizárólag erőszakmentes, alkotmányos úton akarják elérni; elnöke a szintén Nobel-békedíjas John Hume;
- a Demokratikus Unionista Párt (DUP, 20 képviselő), a radikális, a belfasti egyezményt elutasító protestáns (még egyszer: unionista) szavazók pártja, mely mögött azonban nem áll terrorcsapat; vezetője a Csurka-szerű Ian Paisley;
- és végül az Ír Köztársasági Hadsereggel "kapcsolatban álló", katolikus-marxista, radikális, republikánus Sinn Féin ("Mi magunk", 18 képviselő), melynek elnöke Gerry Adams.
