Ősztől jön a nemzeti nevelés az óvodákban

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 6.

Belpol

A szakemberek számára nem teljesen világos, miért van erre szükség.

Az óvodai nevelés országos alapprogramja legújabb módosításai szerint szeptembertől nagyobb hangsúlyt kell fektetni az óvodákban a nemzeti identitástudat erősítésére, a keresztény kulturális értékek és a nemzeti jelképek ismeretére is – írja a Népszava.

A módosítás szövege szerint a jövőben az óvodai nevelés „a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja”. Ennek megfelelően a rajzos foglalkozásokba be kell építeni a népművészeti elemeket és a nemzeti szimbólumokat is. A verselésről, illetve mesélésről szóló előírás pedig népmesékkel egészül ki. Ezenkívül az új rendelkezés arra is kötelezi majd az intézményeket, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a határon túli óvodákkal.

A változtatásokkal kapcsolatban Bakonyi Anna, a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermek-nevelési Szakosztályának elnökségi tagja a lapnak elmondta, hogy ők nem tudnak erről semmit, sem velük, sem másokkal nem egyeztetett a kormány. Bakonyi egyébként úgy látja, hogy az elrendelt új változtatások egyáltalán nem indokoltak, hiszen például a népmesék, népdalok eddig is fontos szerepet játszottak a pedagógiai munkában.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.