Enyhítés biztos nem lesz, szigorítással kell számolni

  • BM
  • 2020. április 2.

Belpol

Megtartotta napi rendes sajtótájékoztatóját az operatív törzs.

585 főre emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, további 1 elhunytat regisztráltak, így már 21-en haltak meg a koronavírus-járvány következtében – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos, az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt 24 óra során elhunyt egy 70 éves férfi, aki szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere megbetegedésben szenvedett. A fertőzésekkel egyidőben a meggyógyultak száma is növekszik, eddig 42-en épültek fel.

Hozzátette, egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén, tehát a járvány jelen van minden megyében, jelen lehet minden településen. „Nem tudhatjuk, hol ütötte fel a vírus fejét” – mondta. A tisztifőorvos szerint nem lehet már feltárni minden esetben a fertőzés terjedési útját.

Azt javasolta, hogy használjanak saját autót azok, akiknek muszáj munkába menniük. Ha utasokat szállítanak, akkor ők hátul helyezkedjenek el, és csak egészséges ember utazzon másokkal. A legrövidebb útvonalat keressék fel, és mindig fertőtlenítsék le a kormányt, műszerfalat, ajtókilincset, de lehetőleg minden olyan felületet, amit megérintenek. Miután kiszállnak mossák meg szappanos vízzel, fertőtlenítőgéllel a kezüket. Továbbá, ha tehetik menjenek biciklivel, hiszen a mozgás nagyon fontos ilyenkor.

Ha valaki tömegközlekedéssel tud csak utazni, akkor nézze meg, mikor indulnak a járatok, hogy a lehető legkevesebb időt töltse várakozással. Tartsa az 1,5 méter távolságot, és ha nincs kesztyűje, akkor papírzsebkendővel kapaszkodjon, amit leszállás után rögtön dobjon ki. A számítógépeket, tableteket, kilincseket, liftnyomógombokat, kapcsolókat rendszeressen tisztogassuk.

Visszatérő szabályszegők

A hatósági házi karanténok száma meghaladta a 10 000-et, 78 417 ellenőrzést hajtottak végre – mondta Lakatos Tibor az operatív törzs vezetője. Az üzletek nyitvatartását illetően 39 figyelmeztetést, 25 helyszíni bírságot, 61 szabálysértési feljelentést szabtak ki. 1187 esetben figyelmeztettek a kijárási korlátozás miatt, 76 esetben szabtak ki helyszíni bírságot és 162 esetben tettek feljelentést.

Elmondta, hogy vannak visszatérő szabályszegők, többek között fiatalok, akik közterületen gyülekeznek. Az indokalatlan tartózkodásokat célszerű minimálisra csökkenteni.

32 esetben rémhírterjesztés, 22 esetbén közveszéllyel való fenyegetés, 29 esetben csalás miatt indított büntetőeljárást a rendőrség. A határhelyzet nyugodt, egyes helyeken kisebb torlódás várható.

Szúnyogok nem terjesztik

Az operatív törzs vezetői újságíró kérdésekre elmondták,

  • Folyamatban van a hazai védőeszközök gyártása: új gépsorok beállítása zajlik, ami az eddigi kapacitást megsokszorozza. Elsősorban szájmaszkokat fognak gyártani,
  • A genetikai állomány befolyásolja azt, hogy mennyire vagyunk veszélyeztetettek.
  • A WHO ajánlása szerint egy koronavírus-tesztet követően még egy megerősítő vizsgálatot végeznek az egészségügyi dolgozók a koronavírus-gyanús betegek esetében.
  • A szívbetegek súlyosan kockázatos csoportokban vannak, rendkívüli mód kell védeni őket. A szívkórházakban a megelőző, kezelő, védekező mechanizmusok sokal kiterjedtebbek.
  • A járvány kezdeti szakaszában a büntetésvégrehajtó intézményekben intzékedéseket tettek, hogy a járvány ne terjedjen. Eddig még nem regisztráltak koronavírus fertőzést.
  • Bizonyos szinten lehet szabályozni a maszkok árát, ám mivel a piaci árak felmentek, ezért a szolgáltatók csak drágábban tudják beszerezni őket.
  • Az allergiások, asztmások fokozott veszélynek vannak kitéve.
  • Ha valaki beteg, maradjon otthon, ha muszáj utcára mennie, akkor viseljen maszkot.
  • Sokféle vizsgálat létezik, viszont amiért garanciát tud vállalni az operatív törzs, az a WHO által akkreditált, az örökítőanyagra koncentráló teszt. Általában kettő elegendő ebből. A többi teszttől nem zárkózik el a WHO, de nem tudja garantálni a minőségüket.
  • Van jelentősége a területi megosztásnak, a helyi intézkedések nem túl szigorúak, eltúlzottak. Nem lesz enyhítés, sőt, ahol kialakulnak gócpontok, ott szigorítani fognak.
  • Jelenlegi ismereteink szerint a szúnyogok, kullancsok, egyéb állatok, például rágcsálók nem terjesztik a vírust.
  • Ha valakit az otthoni házi karantén során baleset ér, az hívjon mentőt úgy, ahogyan normális esetben tenné.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.