A harmadfok jogintézményét 2006-ban vezették be; addig egyszeri fellebbezési lehetőség volt, attól fogva - igaz, harmadfokon jelentős megszorítással - kettő. Már jóval korábban polémia tárgya volt, hogy mi van, ha az első és másodfok "összevész", azaz a két szinten merőben ellentétes ítéleteket hoznak. (Főként, ha előbb felmentő, utóbb elmarasztaló ítélet születik.)
A 2-1 jobb eredmény
Az 1998-ban (és a hatályba lépésig is többször) jelentősen megváltozott büntetőeljárási törvényben az első koncepció szerint az addigi egyetlen fellebbezési szint maradt volna. Kidolgozói a joggyakorlat egységesítésében és az igazságszolgáltatás szervezeti reformjában bíztak; az Országgyűlés elé terjesztett javaslatban azonban már a háromfokú bíráskodás szerepelt.
A harmadfokú eljárások vagy az ítélőtáblákon, vagy - ha megyei bíróságon kezdődött az ügy - a Legfelsőbb Bíróságon (LB) zajlanak. 1997-ben az Alkotmány módosításával külön törvény keretében rendelkezett a parlament az ítélőtáblák létrehozásáról, amelyek évekig tartó huzavonák után 2003-ban és 2004-ben álltak fel.
Rendszerbe iktatásuk fő célja a Legfelsőbb Bíróság tehermentesítése, illetve profiljának tisztítása volt, amely addig üzemszerűen tárgyalt rendes eljárásban, azaz másodfokon, fellebbezési fórumként ügyeket. Az LB elsőrendű teendőjének viszont mindinkább a jogegység elősegítését, megteremtését tekintették. A harmadfok bevezetésekor azonban már kiemelt szempont volt, hogy ha az LB nem vesz részt a bíráskodásban, akkor nincs rálátása az ítélkezési gyakorlatra - hiszen a helyi bíróságokon zajló ügyek vagy ott befejeződnek, vagy a megyén, másodfokon.
"Húsz éve folyik a vita, hogy kell-e a háromfokú bíráskodás - emlékezik vissza Hack Péter jogász. - Az eredeti, 1998-as törvényben a mostaninál szélesebb körben tették lehetővé, aszerint még minden ügyben lehetett volna fellebbezni harmadfokra. Most akkor lehet fordulni hozzá, ha az első és a másodfokú bíróság a bűnösség kérdésében ellentétes ítéletet hozott, illetve a másodfok olyan cselekmény miatt találta bűnösnek a vádlottat, amelyről az első fokú bíróság nem rendelkezett. Az ilyen eset azonban eléggé ritka. A harmadfokú eljárásnak a perek elhúzódása szempontjából nincs jelentősége, sőt ha megszűnik, akkor szélesebb körben lesz kötelező az ügyek visszaküldése az amúgy is túlterhelt első fokú bírósághoz. Viszont garanciális jelentősége van, ugyanis jelenleg a jogerős ítélethez nem elég az egy-egy, hanem két nyert játszma kell."
Az időhúzás ellen azonban Hack Péter szerint is érdemes lenne hatékonyabban fellépni: "Mondjuk, ha valaki nyilvánvalóan szándékosan és tudatosan törekszik a bizonyítékok megsemmisítésére, vagy megfenyegeti a tanúkat, az az igazságszolgáltatás akadályoztatásának minősülhetne." Az iratok felolvasásának elhagyását ("csak analfabéták esetében van jelentősége") Hack is megfontolandónak tartja. "Igaz, hogy a nyilvánosság szerepét növeli. Ám az csak formalitás, hogy monoton hangon elhangzik a tárgyaláson adott esetben több száz oldalnyi szöveg. Akkor kelljen csak megtenni, ha ésszerű indok szól mellette." Hack az angol példát is felhozza: "Ott hamar a bíróság elé kerül az ügy. A nyomozási jegyzőkönyveket nem küldik át: értesítést kap a bíróság, amely kitűzi a tárgyalás időpontját. A kontinentális gyakorlat más. Van, amikor teherautóval viszik az ügyészségről az iratokat."
"Nem a harmadfok lassítja az ügyeket, oda alig kerül néhány - mondja Jován László ügyvéd. - Hanem főként az első fok. Meg a nyomozati szakasz. Ráadásul általában a nyomozás megállapításait veszik alapul a bíróságon, ahol megismétlődik minden. Holott éppen ott kellene lezajlania az eljárás lényegének. Tudniillik ami erősen meghatározza a vádat, a minősítést, az valójában addig megtörténik, méghozzá a nyilvánosság kizárásával, noha a nyílt eljárás a törvényesség egyik záloga." Az iratok ismertetésének elhagyását okos dolognak tartaná ő is, viszont megjegyzi: "A Kulcsár-ügyben képviseletet ellátó ügyvédek közül többen már a kezdet kezdetén feltártunk egy sor súlyos eljárási szabálytalanságot, jogi képtelenséget. Ez mind nem számított. Egyedül amiatt kezdődik elölről az évek óta húzódó procedúra, mert első fokon a bíró nem olvasta fel Kulcsár Attila vallomását." Az angol metódust látná követendőnek Jován László: "A bizonyítékokat prezentálja a rendőrség és az ügyészség, a bizonyítási eljárást viszont a bíróság folytassa le."
Azt azonban ő sem tagadja, hogy az ügyvédi praktikák is rendesen alkalmasak az időhúzásra, erre számtalan lehetőséget kínál a büntetőeljárási törvény, főleg a sokszereplős ügyeknél. Az viszont nagyon nem tetszik neki, amikor a védőkre akarják tolni a felelősséget. "Ha nem jó az eljárási törvény, tessék rajta változtatni. És bizonyítani, ha valaki jogellenesen él a lehetőségekkel."
Lehetőségek
Vannak egyébként rendkívüli jogorvoslati módok is, így - a perújítás mellett - a felülvizsgálati eljárás, amely bizonyos tekintetben a harmadfok szerepét töltötte be korábban. De lényeges eltérések vannak a két forma között, a leglényegesebb, hogy felülvizsgálatot csak jogerős, már végrehajtható ítélet után lehet igénybe venni.
Koltai Zsuzsa ügyvéd további különbségekre is fölhívja a figyelmet: "A harmadfok, szemben a felülvizsgálattal, nincs kötve a tényálláshoz. Megváltoztathatja, ha ennek megvannak a feltételei. Viszont harmadfokú eljárás után nincs felülvizsgálat. Az okos védő adott esetben azt mondja, megállok másodfokon, nem teszem ki magam annak, hogy egy jó ítélőtábla legyen a harmadfok, megyek inkább felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz. Igen ám, de ha nagyon el van szúrva a tényállás, és azt akarom, hogy módosítva legyen, muszáj harmadfokra menni." A harmadfok szerinte sem lassítja túlságosan a büntetőeljárást, a gyorsításra hatékonyabb jogi eszközöket is lát.
"Hány éve van hatályban a tárgyalásról lemondás? Pedig a vádlottak nagy többsége beismerésben van, állítom, hogy a nyolcvan százalékuk. A tárgyalásról lemondást a terhelt kezdeményezheti, de a bíróságon az ügyész indítványozhatja. Olyankor az előkészítő szakban az ügyész leül a vádlottal és védőjével, megmutatja a törvényt, mik a feltételek, mennyi a maximum, amit ki lehet szabni, s megállapodnak valamilyen büntetésben. Aztán a bíróság vagy belemegy, vagy nem. De legalább meg kellene próbálni. Nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni, nincs az, hogy nem jön a tanú, nincs időhúzás. De az ügyészség nemigen fogadja el ezt. Egyetlen ilyen ügyem van, megjegyzem, másfél éve áll a Budakörnyéki Bíróságon. Négy sürgetést küldtünk már."
A tárgyalásról az mondhat le, aki "a nyomozás során vagy annak befejezése után a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett", és a terhére róttakat a törvény nyolc évnél nem hosszabb szabadságvesztéssel szankcionálja. Nem fellebbezhet, ha "a beismerő vallomással teljesen egyező tényállást állapít meg a bíróság", a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében azonban igen. Cserébe jóval kisebb büntetést kap.
Ugyancsak az egyszerűsített, a jogszolgáltatás gyorsítását célzó eljárások közé tartozik "a bíróság elé állítás" is, amely akkor alkalmazandó (mégpedig harminc napon belül), ha "a bűncselekményre a törvény nyolcévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel", továbbá "az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, a terheltet tetten érték, vagy a bűncselekmény elkövetését beismerte". A büntetőeljárás felpörgetését szolgálja a kisebb súlyú - és szintén beismerő vallomást igénylő - ügyekben a "tárgyalás mellőzésével" lefolytatott eljárás. Ezek az eljárások nemcsak gyorsak, de költségkímélők is - és az állam büntetőigénye épp úgy érvényesül ezekben is, mint a hosszadalmas procedúrák végén. (Kérdés persze, hogy mennyire, különösen a tárgyalásról lemondás esetén.) A legtöbbször az merül föl ezekkel szemben, hogy nem nyújtanak-e eleve aránytalan engedményt a terheltnek, valamint hogy a kedvezménnyel kiszabható szankciónak megfelelő visszatartó ereje van-e.
Érthető dilemmája ez az ügyészségnek: volt néhány nagy vihart kavart eset, amelyekre okkal hivatkoznak az ügyészek. Például arra a 2005-ben történt szörnyűségre, amikor egy tizennégy éves szécsényi kislányt egy nála tíz évvel idősebb férfi szexuálisan molesztált, majd az emésztőgödörbe dobva megölt. A gyilkos nem sokkal korábban szabadult egyéves büntetéséből, amit azért kapott, mert megerőszakolta barátnőjét. Mivel lemondott a tárgyalásról, tizennyolc hónapra ítélték, abból is csupán tizenkettőt kellett leülnie, mert jó magaviselete okán harmadolták a büntetését. (Igaz, a hosszabb büntetés után kiszabadulva is követhetett volna el valamilyen brutális bűntettet.) (A tárgyalásról lemondás ügyészségi megítélését lásd keretes anyagunkban.)
A büntetőeljárás gyorsítását célzó felvetések mindegyike mellett és ellen hozható föl súlyos érv. Az európai gyakorlat sem irányadó, hiszen számos helyen kétszintű a jogorvoslati rendszer, de a háromfokúra is vannak példák. Az igazságszolgáltatás tehát többféle módon tud jól vagy rosszul működni. Az, hogy nálunk a harmadfok megtartása mellett esetleg erősebb érvek szólhatnak, az elsősorban a két alsóbb ítélkezési szint olykori ellentétes (és nemegyszer nagy visszhangot kiváltó) döntéseinek a következménye. Koltai Zsuzsa mindenesetre úgy látja, hogy "ha első fokon megalapozott, felderített, nem hiányos, nem iratellenes tényállást állapít meg a bíró, logikusan értékeli a bizonyítékokat, s ebből megfelelő jogi következtetést von le, és indoklási kötelezettségének eleget tesz, akkor a továbbiakban nehezen lesz támadható az ítélet, s másodfokon legfeljebb a büntetés változhat". És akkor mindegy, hogy két- vagy háromfokozatú a bíráskodás.
Vádló szemekkel
A Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárások törvényességének vizsgálatáról 2008-ban - a 2007. június 1. és december 31. között "jogerős ügydöntő határozattal befejezett" ügyekről - összefoglaló jelentést készített, amiben megjegyzi, hogy "a vádirattal megvádolt 87 107 személy közül összesen 370 terhelttel szemben került sor a tárgyalásról lemondás szabályainak alkalmazására". Az utolsó öt teljes esztendő egyikében sem érte el az így lefolytatott büntetőeljárások száma az összes ügy fél százalékát sem. A 2009-ben végzett utóvizsgálat megállapította, hogy 2008-ban a korábbinál is kevesebb eset zárult ily módon. Ki is fejti a jelentés, hogy "a tárgyalásról lemondás kivételesen alkalmazott eljárási forma. Feladata, szerepe nem azonos az eljárás gyorsítását célzó bíróság elé állítás, illetőleg tárgyalás mellőzésével történő eljárás funkciójával. (...) ...éppen ezért nem kifogásolható", hogy az így elintézett ügyek aránya igen alacsony. Az ügyészség értékelése szerint "elsődlegesen azokban az ügyekben lehet indokolt a tárgyalásról lemondás szabályainak alkalmazása, amelyekben ezáltal elkerülhető a rendkívül hosszadalmas, jelentős számú tanú meghallgatását és más bizonyítási eszközöket is igénylő, kiterjedt, a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint kétséges kimenetelű bizonyítási eljárások lefolytatása, és a terhelt személye is indokolja a kedvezményes elbírálás lehetővé tételét", továbbá ha jelentős vagy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény felderítésében a beismerő vallomás meghatározó, s a bizonyítás anélkül nem lenne teljes körű.
