"Az már jó ideje látszik, hogy az Európai Unió 2004-ben felvett tíz új tagjától a környezetvédelmi előírások maradéktalan teljesítése tíz-tizenöt éven belül nem várható. Brüsszel és az új tagállamok is alábecsülték a problémahalmaz nagyságát, a szükséges beruházási forrásokat. Azzal szerintem az Európai Unió sem számolt, hogy számos új tagállamban, így nálunk is csak olyan kormányzati beruházások lesznek, amiket az unió társfinanszíroz" - mondta a Narancsnak Forman Balázs, a Corvinus Egyetem oktatója, európai uniós szakértő, aki úgy látja, hogy a csatlakozási tárgyalások egyik leglényegesebb és legérzékenyebb területe éppen a környezetvédelem volt. A fő szempont a hatályos közösségi joghoz való szigorú igazodás volt, ami 2002-ben azt jelentette, hogy 143 környezetvédelmi jogszabályt kellett átvenni, alkalmazni, és határidőre betartani a bennük rögzített határértékeket. Forman hangsúlyozta, hogy egy esetleges derogáció nem a jogszabályok alóli felmentéssel volt egyenlő, hanem a teljesítés időtartamára adott engedmény.
A környezetvédelmi jogszabályoknál az állami szférát és az önkormányzatokat érintő beruházásokra - ivóvíz, szennyvíz, kommunális hulladék - kaptunk haladékot, legkésőbb 2015-ig. Ezek közül az ivóvizek arzéntartalmának csökkentése volt az egyik leghamarabbi dátum, 2009 vége - ám 2010 nyarán ebből jóformán semmit sem látni.
Magyarország a csatlakozási tárgyalásokon elfogadta, hogy 2009. december 25-re a Brüsszel által előírt 10 mikrogramm/literre csökkenti a víz arzéntartalmát. Az első Orbán-kormány - itthoni egyeztetés nélkül - 2001-ben kormányrendeletben vállalta ennek a teljesítését. A magyar szabályozás ekkor jóval megengedőbb volt, hiszen literenként ennél ötször több arzént engedélyezett az ivóvízben. (Az előzményekről lásd: Árhullám, Magyar Narancs, 2007. április 12.) E kötelezettséget 2003 decemberében, az EU-csatlakozás koppenhágai alapdokumentumában megerősítettük.
Ami nincs, de kellene
A magyar vállalás 2,5 millió embert érint, ugyanis az Észak- és a Dél-Alföldön, a Dél-Dunántúl egyes részein (főként Somogy megyében), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye 80 településén az ivóvíz minősége nem felel meg az uniós arzénhatárértéknek - a minőségjavításhoz szükséges beruházás összköltsége azonban több mint százmilliárd forintra tehető. Érdekes epizód, hogy a csatlakozási tárgyalások folyamán volt olyan időszak, amikor az akkori egészségügyi tárca és az Országos Közegészségügyi Központ - Országos Környezet-egészségügyi Intézet nem fogadta el az arzéncsökkentés előírt mértékét, és elegendőnek tartotta volna a literenkénti 30 mikrogrammos mennyiséget. Az érintett térségek polgármesterei meg azt bizonygatták, hogy azért olyan szigorú az uniós "arzénszabályozás", mert a régi tagországokban jelentős a tengerihal-fogyasztás. (Ez fokozott arzénbevitellel jár együtt.) Az unió azonban a közösségi irányelvek alól nem ad felmentést, csupán a teljesítés halasztására van lehetőség.
Az eredeti dél-alföldi ivóvízminőség-javító program keretében (217 település 1,2 millió lakosa) két ütemet terveztek: az elsőben, 2006-ig azon helységekkel számoltak, ahol a vízminőség leginkább eltér az uniós határértékektől, míg a fennmaradó városokban és községekben 2009 végéig teljesítették volna az előírtakat. Ebből alig valami valósult meg. Ráadásul a legrosszabb határértékű települések szétszórtan találhatók, így más és más vízközmű-szolgáltatóhoz tartoznak, ami eleve megnehezítette a tervezést. Minimum 2006 óta előre jelezhető volt, hogy az ivóvízminőség-javító programot nem fejezik be 2009 decemberére - de hogy ekkora lesz a lemaradás, azt kevesen gondolták.
"Meglátásom szerint Magyarországon nem állt rendelkezésre a megfelelő tervezői és kivitelezői kapacitás arra, hogy az érintett területeken, így elsősorban a Dél- és Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon egyszerre elő lehessen készíteni és meg lehessen valósítani a programokat. Kétségtelen, hogy az ivóvízminőségről szóló és az EU-követelményekhez igazodó rendelet 2001-ben jelent meg, ám forrást a dél-alföldi program előkészítésére csak 2005-ben biztosítottak" - nyilatkozta a Narancsnak Király Zoltán, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség régiófejlesztési igazgatóhelyettese, az ivóvízprogram első számú felelőse. Király szerint is látni lehetett 2006-2007-ben, hogy nem tartják be a határidőt.
Merőben másként értékel a dél-alföldi térség egyik legnagyobb szolgáltatója, a 64 Békés és egy Csongrád megyei településen több mint 300 ezer embert ellátó Békés Megyei Vízművek Zrt. Állítják, hogy Magyarországon megfelelő a tervezői és kivitelezői kapacitás, így ez bizonyosan nem hátráltatta a programot - a forráshiány viszont annál inkább, hiszen ilyen volumenű beruházáshoz sem az előcsatlakozási, sem a strukturális vagy kohéziós alapokból nem lehetett kellő forrást juttatni.
Ami van, de nem kellene
Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere az elmaradás fő okát abban látja, hogy a vizeslobbi rárepült a projektre, és "megaberuházássá" alakította volna a programot, milliárdos előkészítő és megvalósíthatósági tanulmányokkal. A polgármester az egykori Orbán-kormányt is kárhoztatja, amiért 2001-ben az érintettekkel való mindenfajta egyeztetés nélkül alkotta meg a vonatkozó (már említett) kormányrendeletet. (Mások szerint viszont az uniós szabályok átvétele nem az önkormányzatokkal folytatott alkuk függvénye.)
Nagy Béla a 217 települést átfogó Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium munkáját is bírálta. Szerinte ennyi szereplőt képtelenség hatékonyan összefogni, így például hosszadalmas tortúra után alkották meg azt a belső szabályozást, amely szerint a közgyűlésen a tagok 5 százaléka is meghozhatja a szükséges döntéseket. Ez viszont a demokrácia megcsúfolása - mondja a polgármester. A program felelőse, Király Zoltán ezzel nem ért egyet: a konzorcium soha nem volt akadálya az elvégzendő munkának, másrészt tévedésnek tartja, hogy megaprojektben gondolkodtak. Mint fogalmazott, mindenütt próbálták figyelembe venni a helyi adottságokat és igényeket.
Király szerint amióta a beruházáshoz szükséges források - vagyis 2005-2006 óta - rendelkezésre álltak, azóta a konzorcium és a tagok mindent megtettek, amit előírtak számukra a program előkészítéséhez. Létrehozták magát a konzorciumot, összeadták az előkészületekhez szükséges önerőt, megkötötték a szükséges tervezői szerződéseket. Az is tény viszont, hogy a programból szinte semmi nem valósult meg, viszont az ezzel összefüggő hatástanulmányokra már kétmilliárd forintot elköltöttek.
A magyar kötelezettség december 25-i lejárta után az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Dél-alföldi Regionális Szervezete egyszer sem foganatosította azokat a kényszerintézkedéseket, amiket a 201/2001-es kormányhatározat rögzít. Minden olyan településen, ahol az ivóvíz minősége nem felel meg a közösségi határértékeknek, minden ingatlantól 300 méteren belül, vagyis 600 méteres sugarú körben a helyi önkormányzatnak elosztó központokat kell felállítania, ahonnan naponta minden ott élő 3 liter zacskós vagy palackozott vizet kaphat ingyen. Ez az ingyenesség azonban a településeknek nagyon sokba kerülne: például a 4200 lelkes Medgyesegyházán egy modellszámítás szerint egy év alatt közel 4,5 millió litert kellene szétosztani 3 millió másfél literes műanyag palackban, aminek az éves költsége elérné a 170-180 millió forintot. Erre egyik érintett településnek sem volna pénze, vagyis községek és városok sora menne csődbe az intézkedés következtében - hacsak nem kapnának célzott állami támogatást a sanyarú helyzetű központi költségvetésből. Nem mellesleg e költségek messze meghaladnák azt az önerőt, amit az ivóvízminőség-javításban érintett településeknek a majdani beruházásra elő kellene teremteniük.
Elmaradt kényszerintézkedések
Mucsi Gyula, az ÁNTSZ dél-alföldi regionális intézetének első embere szerint a közegészségügyi hatóság mindezekre tekintettel "körültekintően járt el": kényszerintézkedéseket közel fél év múltával sem léptettek életbe, azaz csapokat nem zárattak el, vízközműcégek működését nem függesztették fel. "Nincs akut egészségügyi probléma" - hangsúlyozta Mucsi Gyula, noha fölvetésünkre megjegyezte, hogy "lehetséges bizonyos összefüggés az ivóvíz arzéntartalma és a térségben tapasztalt daganatos megbetegedések között". Mint fogalmazott, a társadalmilag elfogadott, egyébként alacsony kockázatot az uniós határérték átvételével a jövőben ötödére csökkentik.
Egyébként több hónapja tart a dél-alföldi közegészségügyi hatóság és az érintett települések közötti egyeztetés, amelyen eldől, hogy végül hol kell érvénybe léptetni az igencsak költséges kényszerintézkedéseket. Az érintett települések névjegyzékét március közepére ígérte az ÁNTSZ, ám azóta sem található a honlapjukon. Mucsi Gyula egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a Dél-Alföld három megyéjében - Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban - legalább 140-150 településen magasabb az arzéntartalom a 10 mikrogramm/liternél. Ez legalább 600 ezer embert, az itt élők felét érinti. Mucsi Gyula úgy látja, hogy a tárgyalások lezárulta után hozzávetőleg egy-két hónap múlva várható a kényszerintézkedések bevezetése, amire - tapasztalataik szerint - tökéletesen felkészületlen a lakosság.
Tűzoltó jelleggel - nem a dél-alföldi ivóvízminőség-javító program részeként - megpróbálják számba venni azokat a technikai lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik az EU-értékeknek való megfelelést. Új szűrőberendezéseket alkalmazhatnak, vagy a jó mérési eredményeket produkáló kutak vizét vezetik el a kritikus területekre, esetleg ezekkel "dúsítanák" a magasabb arzéntartalmú kutakból vételezett vizet. A Békés Megyei Vízművek Zrt. jó minőségű, Romániából áthozott vízzel vegyítené a Maros-hordalékkúpból kivett ivóvizet, és így felelne meg az előírásoknak.
Forman Balázs szerint idő kérdése, hogy az egyelőre a világgazdaság és a görög államháztartási hiány válságával küzdő Brüsszel mikor teszi szóvá vállalásunk nem teljesítését. Nem mentség az sem, hogy a 2004-ben velünk együtt csatlakozott országok ugyancsak erős lemaradásban vannak a közösségi jogszabályok teljesítésében. Várhatóan hamarosan új tárgyalások kezdődnek Magyarország és Brüsszel között, amelyek végeredménye egy újabb határidő lesz. Az viszont változatlanul kérdés marad, hogy lesz-e elég forrás a munkálatokra, s tartható lesz-e az újabb céldátum.
