Tartalom

Narancs XXII. évf. 32. szám(2010. 08.12. (2010-08-12)

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

b>Ember, asszony, óvodás Magyar Narancs, 2010. augusztus 5. Tisztelt Narancs! A múltkori Szerk.-cikk pontosan rávilágított, hogyan keveri össze Hoffmann Rózsa szándékosan a társadalmi sztereotípiákat és a férfi-női szerepeket, amikor külön rendeletet hoztak az óvodai alapprogram módosítására.

Publicisztika

Publicisztika

Két hét múlva rend lesz

Két hét múlva rend lesz - mondta kinevezésekor az Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor. Azóta eltelt több hónap, de csak annyi történt, hogy két rendőr bűncselekmény áldozata lett, s lelőttek egy igazoltatás alatt álló, húsz év körüli gyereket, aki nyilván rosszkor volt rossz helyen. Illetve Pintér Sándor volt cége még néhány komolyabb állami megbízatáshoz jutott.

Publicisztika

Helyette szabadságharc

A Kelet-Európában mindig biztos sikerrel kecsegtető bank- és kapitalizmusellenesség hősiességét az elmúlt hetekben néhány nyugati lap publicistája is "visszaigazolta". Elsősorban britekről van szó, és hát érveikből sokkal inkább kihámozható a jellegzetes szigetországi euroszkepszis, valamint a 2008-as válságot elindító amerikai pénzintézetek iránti ellenszenv, mint a magyar gazdaság és államháztartás ismerete. (A legújabb Guardian-cikk szerint például nagyon helyes a bankadó bevezetése, mivel a pénzintézetek élen jártak a krízis kirobbantásában. Ami speciel Magyarországra nem igaz, az itteni bankárok jóval konzervatívabb, azaz kockázatkerülőbb pénzügypolitikát folytattak a konjunktúra idején is, mint nyugati kollégáik. És - minden ellenkező állítással szemben - ezért is nem kellett őket a magyar adófizetők pénzéből konszolidálni az elmúlt két évben.) Kétségtelen, hogy ezek az írások kapóra jönnek a hiánycél felpuhításáért izmozó magyar kormányzatnak, hiszen az IMF-tárgyalások felfüggesztése után immár nem csak a Magyarország lépését helytelenítő hangok hallatszanak a nemzetközi térben. Mindazonáltal a tekintélyes külföldi sajtó egyik-másik újságírója által megtámogatott IMF- és bankellenesség rövid távon is épp úgy az áhított gazdasági növekedés gátja lesz (például a hitelfelvétel vagy az államadósság fedezetét biztosító államkötvények kibocsátásának romló feltételei miatt), mint az, amit fideszes terminológiával "értelmetlen megszorításnak", vagy egyszerűen csak népnyúzásnak illik nevezni.

Bán Zoltán András

Publicisztika

A felvilágosulatlan abszolutizmus

Hogy új rendszer épül Magyarországon, arról semmi kétséget nem hagynak a közelmúlt eseményei. Már neve is van: a Nemzeti Együttműködés Rendszere. De ugyan miféle értelmezési tartományba esik a "nemzeti" szó 2010-ben, Európában?

Egotrip

Komiszkenyér

Egotrip

Édenkertjeink I. (Kortársunk, Epikurosz)

A hosszú élet titka a finnyásság. Bár túlélésünk feltétele a környezethez való alkalmazkodás, ez a tevékenység jobbára a környezeti hatások folyamatos kivédésében, kiszűrésében merül ki. Csak akkor állunk biztos lábon ebben a világban, csak akkor érezhetjük magunkat otthon benne, ha javarészt kizárjuk az életünkből. Illetve ha vérbeli, profi finnyások módjára csak a javát engedjük közel, a többit rendszeresen elhárítjuk magunktól: távol legyen.

Orient expressz

Egotrip

Potemkini szerepkörök

Az orosz elnök, mielőtt elindult volna amerikai útjára, megjelent a nemzetközi befektetőket vendégül látó legfontosabb szentpétervári fórumon, ahol országát olyan gazdasági térségként írta le, melyben már végbementek az alapvető rendszer- és intézményi változások. Beszédének nyomatékot épp az a hangsúlyeltolódás adott, mely ellenpontozni tűnt a Vlagyimir Putyin miniszterelnök által kívánatosnak tartott stabilitást, előtérbe helyezve a rugalmasságot és a nemzetközi közeg által megkívánt gyors alkalmazkodási képességet.

Külpol

Külpol

Szerbia, Kosovo és az EU - Oly közel, és mégis távol

Szerbiában általános elkeseredést váltott ki az ENSZ Nemzetközi Bíróság tanácsadói véleménye, mely szerint Kosovo 2008-ban kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Az elhangzottak után a szerbiai képviselőház az össznemzeti egységet demonstrálva azonnal határozati javaslatot fogadott el, amelyet - miután rendkívüli ülésén a kormány is jóváhagyta - előreláthatólag szeptemberben az ENSZ-közgyűlés elé terjeszt. A rendelkezés közzétételének napján, sőt órájában az ország összes ortodox templomában megkondultak a harangok, a pópák imadélutánra invitáltak, hogy a szerb igazságért fohászkodjanak.

Belpol

Belpol

Ostorral, kaláccsal - Kurultaj törzsi gyűlés

Bugac mellett tartották Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiválját, a Nagy-Kurultajt. A rendezvény nemcsak nagyszerű családi program és ritka kulturális élmény: a magyarság testvéri törzseinek történelmi jelentőségű világtalálkozója. Korábbi cikkünkkel köszöntjük őket.

Belpol

Meghiúsult sertéstelep-gigaberuházás - EU-k haza!

Furcsa közigazgatási kanyarok után vonták vissza egy holland tulajdonú, Magyarországon évek óta működő vállalkozás tervezett sertéstelepének korábban megadott építkezési engedélyeit. A fordulat egybeesett ugyan a kormányváltással, de a hivatal szerint a konkrét ügyben szigorúan szakmai alapon döntöttek. Hivatalos álláspont szerint az ilyen típusú "gyarmatosítást" a jövőben sem szabad engedélyezni.

Zene

Zene

dvd - ÕRÜLT SZÍV

Amit a későbbiekben nem kis színészi befektetés árán mind férfibúban, mind májműködésileg kifejezésre juttatna a produkció, az ott van már mindenestül, mint egy Oscar-díjat érő betegfelvételi lap a nyitó jelenetben. Jeff Bridgesből még a gitárja sem, csak a lepusztult furgonja látszik, countrymuzsikára (ének: J.

Zene

film - SALT ÜGYNÖK

Persze ez egy Angelina Jolie-mozi, s mint ilyet kell elhelyeznünk az Angelina Jolie-hajviseletek rangsorában (27. percig: festett sárga, 27-100 p.: festett fekete), s csak ezután járulhatunk a kémfilmeket elbíráló rögtönítélő moziszék színe elé.

Zene

kiállítás - GYARMATI ZSOLT - DOBOS TAMÁS

Túlcsordulás és agresszió árad Gyarmati Zsolt képeiről, de mintha mindez egy akváriumban zajlana. A kiállított munkák az urban art formakincséből építkeznek, de csöppet sem kívánkoznak az utcára; képépítményekről van szó, formailag leginkább popularizált, korai Rauschenberg- vagy Jasper Johns-installációk lehetnének.

Zene

lemez - THE TROUSERS: SOUL MACHINE

Nézőpont kérdése, szerencsés-e, hogy Kőváry Zoltán, a The Trousers gitáros-énekese az erősen indie-hatással induló csapatában - még a név is arra a korszakra utal, amellyel kapcsolatban Lénárd Laci, a Metal Hammer főnöke nyögte be anno az örökbecsűt: soha ne bízz olyan zenekarban, ahol a név the-vel kezdődik és s-re végződik - hirtelen felfedezte a Hellacopterst és a skandináv rock `n' rollt, ennek megfelelően kezdett öltözni, és a zenekarnevet megtartva ebben a szellemben írt egy lemeznyi új dalt. Ha az ember felülemelkedik a fentieken, akkor akár kellemes szórakozást is jelenthet a Soul Machine, Kőváry ugyanis meglehetősen alaposan magába szívta a kortárs nagyok zenéjét.

Zene

tánc - CIE. MATHILDE MONNIER: PAVLOVA 323

Az idei bécsi (egy hónapig tartó, most 15-én záruló) ImpulsTanz fesztivál egyik kiemelkedő résztvevője az általa vezetett CCN de Montpellier több előadásával is jelen lévő Mathilde Monnier, a kortárs tánc egyik legjelentősebb koreográfusa. Egyórányi darabja magának a táncnak, sőt magának a mozgásnak - az emberélet mozgásainak is - a mibenlétére reflektál elementáris őszinteséggel.

Zene

lemez - WAVVES: KING OF THE BEACH

Úristen, meghallgattuk az új Wavves-lemezt, és nemhogy nem szakadt szét a dobhártyánk, de még a fülünk sem zúg! Mi történik itt?! A 23 éves Nathan Williams vezette San Diegó-i trió az egyik zászlóshajója az elmúlt egy-két évben a blogoszférán átcikázó, otthon felvett, lo-fi hangzásba mártott lemezekkel kereskedő előadók trendjének. Ezek azok a zenekarok (a Times New Viking, a Vivian Girls, többek között), amelyek alapvetően popdalokat írtak, de olyan rettenetes ricsajjal szegélyezték körbe, hogy nemcsak édesanyánkat kergették ki a világból, hanem még a nyitottabb zenerajongókat is, akik attól sem riadtak viszsza, hogy hangosan követeljék az érintett blogok törlését.

Zene

koncert - SZOBASZIGET - A KUTYA VACSORÁJA

Egy belga fesztiváltól szerzett ötlet szerint a közönség bátrabb tagjainak lakásában is lehet koncertet tartani. Nyilván akusztikusat, kis hallgatóságnak, kis gázsiért, de egészen más atmoszférában, mint amihez szoktunk.

Zene

könyv - ROGER MOORE: A NEVEM MOORE... ROGER MOORE

Mintha csak megérezte volna, hogy a szellemíró kifejezés önéletrajza hazai megjelenésével szinte egyidejűleg nyeri el nyelvi létjogosultságát, Roger Moore nem késlekedik kijelenteni: számára is felkínálták a szellemírói segítséget, de ő ilyesmire nem fanyalodott, s 2007-ben bekövetkezett nyolcvanadik születésnapján önkezével látott hozzá, hogy végre megírja régóta tervezett önéletrajzát. Találkozhatunk benne mumpsszal és tüdőgyulladással (kétoldali), első csókkal és női magazinokban vállalt fotómodellkedéssel, a kezdő színészt megkörnyékező bácsikkal és a kezdő színész által megkörnyékezett lányokkal és aszszonyokkal, de Bonddal csak a kétszázadik oldal környékén akadunk össze.

Zene

Lemez - Fel van virágozva - The Rolling Stones: Exile On Main Street

Sokan gondolják úgy, hogy ha a nagyképű hangmérnök a szakmaiságot, a professzionalitást és egyáltalán a precíz munkát kéri számon a lusta/részeg/laza zenészeken, akkor csak elő kell kapni a 72-es Stones-albumot, és eljön az igazság pillanata. A legenda szerint ugyanis az eredetileg dupla vinilen (akkoriban ennek jelentősége volt!) megjelent Exile... valójában egy véget nem érő buli "mellékterméke", ám ennek ellenére a rock and roll csúcsteljesítménye, ami nem véletlenül szerepel ma is előkelő helyen az ilyen-olyan "minden idők legjobb albumai" listákon. (A Rolling Stone 500-as listáján például a hetedik.)

Zene

Könyv - Az öregek - Josef Skvorecky: Hétköznapi életek

A múlt hónapban Václav Klaus cseh államfő hat elítéltnek adott kegyelmet, a nyolcvanhét éves, gyakorlatilag mozgásképtelen aszszony, Ludmilla Brozová-Polednová nem volt közöttük - Klaus nem is először tagadta meg tőle a kegyelmet. Tudják önök, hogy kicsoda napjaink cseh börtöneinek legidősebb lakója? Egykori csehszlovák államügyész, aki 1950-ben közreműködött Milada Horáko-vá halálos ítéletének meghozatalában.

Zene

Rajzfilm - Babaszappan - M. Tóth Géza, Anatonin Krizsanics: Bogyó és Babóca - 13 mese

Jelentős erők szövetkeztek itt, nem is akármire: a mozinézői életkor kitolására (kicsinyt lefelé). A fellépésre készülő kakukkos óra szép és igaz történetét (Maestro) az Oscar-jelölésig 2007-ben eljuttató animációs rendező és a népszerű mesekönyvíró és -rajzoló, Bartos Erika műve ugyanis nyilvánvalóan a három és hat év közötti korosztályt célozza be. Azok pedig pont olyanok, mint a jó Fidesz-szavazó, tutira hoznak magukkal (minimum) még egy embert a moziba. Arról már nem is szólva, hogy már bizonyítottak, hiszen rövid keresgélés után a mesekönyv mellett diafilmet, plüssfigurákat, gyermekruházatot, hangos könyvet (ugyancsak a moziban tündöklő Pogány Judittal) és - mit szépítsük - egy komplett webáruházat találtunk Bogyó és Babóca kettősének a főszereplésével. Mit is mondhatnánk erre? Az egyik legősibb mesterségről van szó: hiába röhögtük ki a vukos tolltartós, iskolatáskás, köpenyes, titokban pityergő szerencsétleneket az általánosban, a szüleik - és a módszer honosítói - hivatásos és hobbiváteszek voltak, már a komcsiban is meglátták a szép jövőt. Ma már persze nekünk sincs egy rossz szavunk sem a metódust illetően. A megélhetési alapú kicsinyszerűség a kultúrában és kapcsolódó részein immár teljesen legitim hozzáállás.

Zene

Színház - Fogyaték - Persona, Deviancia - Két zsámbéki este

Természetes, legföljebb igen kockázatos, ha a színház forrásért a filmhez nyúl (fordítva nem így van: a színház adott esetben könnyedén, kockázatmentesen alakul át filmmé); Zsámbékon ráadásul filmrendező, Gigor Attila vette a kezébe Ingmar Bergman Personáját, és csinált belőle színházi előadást. Nem is a filmből, hanem a forgatókönyvből; sőt nem is abból, hanem annak (önmaga és a dramaturg, Emília Luptáková által) átírt változatából. S ha a cél az, hogy (akár láttuk, akár nem) felidéződjék bennünk Bergman Personájának szorongatóan különleges, egyszerre lebegő és súlyos atmoszférája, hát ez a cél el lett érve. Más kérdés, hogy aki látta a filmet, az bizony nem tudta száműzni lelki szemei elől Liv Ullmannt és Bibi Anderssont.

Zene

Kiállítás - Majdnem olyan fehér - Terri Potoczna: Cigány vagyok <

A Magyarországon élő, lengyel származású brit fotóművészt, Terri Potocznát az irritálta, hogy a médiában "fekete-fehérben, szegénységben" ábrázolják a romákat. Itt valószínűleg az a XIX. században kanonizálódott kép tölti be a kortárs média képeinek is a helyét, amely a porban fürdőző purdékról, a vályogvető és vándorcigányokról vagy az érzéki cigánylányokról a mai napig rögzült a köztudatban. A Magyar Nemzeti Galéria tele van az ilyen témájú XIX. századi festményekkel, sőt az elegáns Ferenczy Károly a XX. század elején is festette az olcsó pénzért kapható, fényes bőrű cigánylányok aktjait. Ezek az ábrázolások valóban a többségi társadalom konstrukciói, amelyek kellő distancia alkalmazásával és nem is annyira ártatlanul az idegenség státuszában akarják megtartani a mellette párhuzamosan élő népcsoportot. Kifogás tehát bőven van az ábrázolás módját és tartalmát illetően. De kérdés, hogy az a játék, amelybe Potoczna belevágott, nem veszélyes-e szintén.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Tapír és ceruza

Amikor Sztupa és Troché meglátogatta a bontás helyszínét, éppen ünnepély volt, az "Újrakezdés Ünnepe" - egy tejivó lebontásának senki a világon ekkora feneket még nem kerített. A polgármester emelvényt emeltetett, ahonnan egy - filmekben is mindgyakran látható - dobozból kinyúló kar lenyomásával indította meg a robbantást, s a fényképezőgépek kattogtak és porfelhő kerekedett, de szerencsére az emelvény és a tribünök helyét a szélirány szerint mérték be, így a por nem zavarta meg a koncert kezdetét.

Trafik

mi a kotta? - Hol a kotta?

Ha az elkövetkező napokban váltig Budapesten időzünk, s itt keresünk magunknak zenei programot, akkor jószerint elkötelezzük magunkat Verdi oly gyakran, s hozzá oly igazságtalanul megmosolygott Trubadúrja mellett, hiszen a főváros közigazgatási határain belül elsősorban a Budafest két opera-előadása tetszik ígéretesnek (Operaház, augusztus 15. és 17., hét óra).

Trafik

kulthírek

PANAHI UTAZHAT Három hónap börtön után május végén, óvadék ellenében engedték szabadon Dzsafar Panahit, akit most újabb jó hír ért: elutazhat a Velencei Filmfesztiválra, ahol szeptember 1-jén mutatják be legújabb művét, egy teheráni utcazenészekről szóló rövidfilmet. Februárban nem engedték el a Berlinaléra, Cannes idején pedig még rács mögött volt. GYÁSZ 96 éves korában elhunyt Suso Cecchi d'Amico: a forgatókönyvíró ismertsége nem vetekszik a rendezőkével, akikkel dolgozott (Rossellini, De Sica, Visconti, Zeffirelli, Monicelli, Zampa, Comencini és mások), de elévülhetetlen érdemeket szerzett a világháború utáni olasz film felvirágzásában.

Trafik

chili&vanília - Így születnek a legendák

Belátom, sokkal elegánsabb lett volna, ha az alábbi receptet a forró, száraz kánikula közepén adom közre. Ennél ugyanis a földkerekségen nem létezik hűsítőbb, frissítőbb leves.

Trafik

kertész lesek - NÉGY MUSKÉTÁS

Eddig azt hittük, hogy nincs annál szomorúbb, mint egy közkórház és egy lakótelep találkozását fékező kerthelyiség, mégis a XI. kerületi Tétényi út és Bártfai utca kereszteződésénél elhelyezkedő Négy muskétás igyekezete igazán tiszteletre méltó.

Film

Archívumunkból. Interjú a 69 éves Robert de Niróval

Film

Őgyelegni veszélyes!

A világsztárral a Taorminai Filmfesztiválon beszélgettünk, ahol az Arany Taurusz-életműdíját vette át.

Film

"Nem vagyok Salinger-fan" - Fredrik Colting lektűrszerző

J. D. Salinger idén januárban bekövetkezett halála előtt utoljára akkor szerepelt a hírekben, amikor pert indított a J. D. California álnéven publikáló Fredrik Colting ellen, aki Rozshegyező címmel megírta a Zabhegyező hatvan év elteltével játszódó "folytatását". A botrányt kiváltó alkotás immár magyarul is olvasható - Svédországban élő és alkotó szerzőjéhez e-mailben fordultunk kérdéseinkkel.

Könyv

Elsüllyedt szerzők XXVI.

Könyv

Az abbáziai vajda

Eötvös Károly (1842-1916)

Közel járt a hatvanhoz, amikor szépíró vált belőle, ám Eötvös Károlyt már művek híján is az elbeszélés valóságos mesterének tekintette a korabeli közvélemény. Legjobb írásai az élő beszéd természetességével hatnak, ami nem is oly meglepő a korszak első számú parlamenti és kávéházi adomázójától.

Képzőművészet

Képzőművészet

Sűrűsödő dj-ellenőrzések - Többszörös ellentétek

A hatályos szerzői jogi szabályok szerint legalább két-háromezer dj követ el rendszeres jogsértést azzal, hogy jogkezelői hozzájárulás nélkül használ többszörözött zenéket. A vonatkozó törvény betartását a hatóságok rajtaütésszerű razziákkal próbálják elérni. Változó sikerrel - ám a jelenlegi helyzet nem csak ezért problémás.

Szex

Szex

Az esküvő ára - Oltári ipar

Aki azt hiszi, hogy az esküvő a templomban vagy az anyakönyvvezetőnél kezdődik, nem is tévedhetne nagyobbat: mire egy átlagos pár eljut idáig, már túl van többtucatnyi szolgáltatás vagy kellék megszervezésén és beszerzésén. De miért választják a legtöbben a hét országra szóló lakodalmat - és mennyibe kerül így a boldogító igen kimondása?

Tudomány

Tudomány

Oroszországi erdőtüzek - Jaj, de messze a kanális!

A rendkívüli, hosszú hetek óta tartó hőség és szárazság megtette a magáét: már Oroszország számos régiója lángol vagy legalábbis parázslik. Sok nagyváros, így Moszkva lakóinak élete is pokollá vált - s ki tudja, mikor érnek oda az enyhet és esőt adó fellegek.

Tudomány

cyberhírek

Wikileaks Az amerikai védelmi minisztérium nyomatékosan kérte a Wikileaks oknyomozó honlaptól, hogy azonnal adja át a még birtokában lévő titkos dokumentumokat az afganisztáni háborúról. A Wikileaks még 15 ezer oldalnyi publikálatlan, titkos háborús irattal rendelkezik, és folytatná a kiszivárogtatást. 130 millió A Google számításai szerint pontosan 129 864 880 könyv létezik a világon.

Lokál

Lokál

Kiállítás - Más hagyomány - Május 1.: demonstráció, tradíció, reprezentáció; A Wagner-iskola - Vörös Bécs

A hétvégi turista Bécsnek inkább a k.u.k.-karakterét érzékeli, és persze irigy elismeréssel nyugtázza - például az új múzeumi negyedben - sikeres, nagyvilágias megújulását. Ezen a nyáron két kiállítás is látható a városban, amely a huszadik század világviszonylatban is különleges képződményét, a Vörös Bécset mutatja be. Persze a "boldog Ausztriának" szerencséje volt: 1955-ben kivonult az országból a Vörös Hadsereg, ami sok egyéb előny mellett azzal is járt, hogy a baloldal, a baloldaliság nem kapcsolódott össze egy mindenki által gyűlölt rendszerrel, és Bécs oldottan, görcsök nélkül tekinthet viszsza szociáldemokrata múltjára.