Pert nyert a csengeri örökösnő Kósa Lajossal szemben

  • narancs.hu
  • 2022. december 6.

Belpol

Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő „jó hírnevét”, az elsőfokú ítélet a felperesnek kedvezett.

Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította: csalásért el volt ítélve – írja a Blikk. A lap azt írja, hogy a nagy összegű csalással vádolt asszony nyújtott be keresetet Kósa ellen tavaly, bocsánatkérést és 2,5 millió forintot követelve tőle. A Debreceni Törvényszék kedden, első fokon P. Máriának adott igazat.

Helmeczy László ügyvéd elmondta, Kósa tavaly a kampányban azt állította, hogy P. Mária csalásért el volt ítélve, de ez nem igaz.

A történet akkor kezdődött, amikor az örökösnő azt állította, 1300 milliárd forintot örökölt Németországban elhunyt édesapjától, de nem tud hozzáférni a pénzhez. Kósa felajánlotta, hogy segít, cserébe mindössze a harmadik legnagyobb bank negyedét kérte cserébe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.