Pintér Sándor hihetetlenül őszinte megnyilvánulása

  • narancs.hu
  • 2017. június 29.

Belpol

Ő sem tudhat mindent.

Pintér Sándor belügyminiszter úgy tájékoztatta az Eötvös Károly Intézetet, hogy nincsen tudomása arról, hogy az intézetet, illetve annak bármely munkatársát megfigyelték volna a felügyelete alá tartozó szolgálatok – közölte Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke az MTI-vel.

Mindennek azért van jelentősége, mert 2016 szeptemberében Németh Szilárd (Fidesz), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke kérte a bizottságot és a titkosszolgálatokat „a Soros-hálózattal együttműködő szervezetek” – köztük az EKINT tevékenységének átvilágítására, márciusban pedig a Mandinernek már azt mondta, több pénzt kaptak bizonyos szervezetek, mint amit bevallottak beszámolóikban. „Amit a szolgálatoktól meghallgathattam a nemzetbiztonsági bizottságban (…) világos, hogy itt sokkal, de

sokkal nagyobb lóvé

van a háttérben” – mondta Németh, amiért is az Eötvös Károly Intézet az Alkotmányvédelmi Hivatalt felügyelő belügyminiszterhez fordult azzal kérdéssel, hogy az intézetet vagy bármely munkatársát megfigyelték-e. Majtényi ma ismertette Pintér Sándor belügyminiszter válaszát. Ezek szerint Pintér nem tud az intézetet érintő megfigyelésről.

false

 

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Ám ez nem azt jelenti, hogy a belügyminiszter cáfolta volna a rezsihuszárt, mivel Pintér azt is közölte, hogy a felügyelete alá tartozó szervek is önálló adatkezelők, így neki sincs teljes rálátása a titkosszolgálatok döntéseire, intézkedéseire.

Azt viszont nem közölte, hogy ha neki sincs, akkor kinek van?

Majtényi most bejelentette, az intézet most valamennyi titkos információgyűjtést végző szolgálat vezetőjéhez, az azokat felügyelő másik két miniszterhez, továbbá az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy megtudják, voltak-e megfigyelés alanyai.

Most már csak a kérdés, hogy szálak kinél futnak össze: a Nagy Testvérnél vagy Németh Szilárdnál?

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.