Polgármester lenne a verekedő SRB

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 26.

Belpol

Az ex-LMP-s politikust rengetegen győzködték, hogy induljon el.

Sallai Róbert Benedek a Facebookon jelentette be, elindul az őszi önkormányzati választásokon –szúrta ki a hvg.hu.

Az LMP korábbi titkára Túrkevén száll harcba a polgármesteri székért. Bejelentésekor közölte: pártoktól független politikusként méretteti meg magát.

Posztjában azt is kifejti, nem azért hagyta abba az országos politizálást, hogy vidéken folytassa. Ám mivel állítása szerint rengetegen győzködték, ezért döntött az indulás mellett. Bejegyzésében kételyeinek is hangot adott:

„Sok rágódás előzte meg döntésem, és sok barát akart lebeszélni, míg rengeteg más túrkevei ismerős pedig unszolt, kért, győzködött: mindenképpen induljak el és próbáljam meg.

Nem tagadom: nem sok kedvem volt belevágni ebbe a kampányba egy remek, családi körben, sok madárdallal, fotózással, túrázással eltöltött nyár után félek attól a mocsoktól, amit a „politika“ szó alatt korábban megismertem, de bizakodom: hátha itthon elkerülhető mindaz, amitől tartok. Legalábbis ígérem: dolgozni fogok azért, hogy elkerülhető legyen, és jelöltként azért dolgozzunk mind, hogy jobb hellyé tegyük a várost és ötleteinkkel, elképzeléseinkkel segítsük a következő városvezetést jobb utat találni.”

Sallainak nem volt konfliktusmentes viszonya párttársaival, többször nyíltan kritizálta a párt működését és politikustársait is, Hadházy Ákossal pedig tettlegességig fajuló vitába keveredett.

Balhé az LMP-ben: Sallai R. Benedek megütötte Hadházy Ákost

Az Index úgy tudja: egy szombati gyűlésen történt az incidens. Sallai Róbert Benedek szombaton egy visszalépett képviselőknek rendezett gyűlésen megütötte Hadházy Ákost, majd elviharzott a helyszínről – írja az Index. Az esetet több szemtanú, MSZP-s politikusok is megerősítették a portálnak. Kerestük Hadházyt, de nem értük el.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”