Politikai hírek

  • 1996. október 31.

Belpol

Zaire: menekülthullám
A közép-afrikai Zaire keleti részéből mintegy félmillió ruandai hutu menekül a kiújuló polgárháborúban előrenyomuló, ellenséges tuszi néphez tartozó, mintegy 300 ezres banyamulenge törzs támadásai elől. A zaire-i menekülttáborokban összesen egymillió ruandai és burundi hutu él, akik a polgárháborúk elől menekültek nyugatra; most pedig azért félnek a tuszik bosszújától, mert 1994-ben sokuk részt vett tusziellenes kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. A zaire-i hadsereg légi úton küldött erősítést Bukavu térségébe, és az MTI jelentése szerint a tuszik uralta ruandai kormányhadsereg is beavatkozott a harcokba, illetve a Kibumba hutu menekülttábor elleni támadásba. A banyamulengék azért lázadnak, mert a zaire-i kormány távozásra akarja kényszeríteni törzsüket, amely 200 éve vándorolt a mai Zaire területére.

ÁPV Rt.: új vezetőség A kormány szándéka, hogy a privatizációt a kormányprogramnak megfelelően folytassa - mondta Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, amikor bejelentette, hogy a kabinet Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék volt igazgatóját nevezi ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságának elnökévé. Egyúttal a 11 fős elnökség is teljesen megújul. Az ÁPV Rt. új vezérigazgatója Szabó Pál, a Hungalu Rt. vezérigazgatója lesz. Kiss Elemér a Tocsik-ügy kapcsán az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága (fb) által indított vizsgálatról szólva megemlítette: a kormány a vizsgálat eredményeiről csupán a sajtóból értesült; az államtitkár szerint, ha igaz, hogy Suchman Tamás, az ÁPV főbb vezetői és jogtanácsosa felelősek, akkor az fb "az érintettek meghallgatása nélkül" állapította meg felelősségüket.

Tocsik-ügy: jogszerűtlen nyomozás? A parlamentnek a Tocsik-ügy vizsgálatára felállított bizottsága meghallgatta a nyomozást folytató hatóságok - a rendőrség, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI), a Legfőbb Ügyészség, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda és az Állami Számvevőszék - vezetőit; megállapításuk szerint a hatóságok korrektül végzik feladatukat. Toller László (MSZP) bizottsági tag szerint a hatóságok Tocsik Márta 804 milliós sikerdíjából 530 millió visszatérülését biztosították: zárolták alvállalkozói számláit, zár alá vették 55 milliót érő házát, további 100 millió forint pedig az APEH-nél van. Tocsik ügyvédje azonban kijelentette: a nyomozó hatóság átlépte a jog szabta kereteket; érthetetlennek nevezte, hogy védencét "hűtlen kezeléssel" gyanúsítják, holott nem rendelkezett az ÁPV Rt. vagyona felett.

Holocaust-áldozatok: svájci haszon? Flavio Cotti svájci külügyminiszter vizsgálatot rendelt el annak az 1949-es titkos megállapodásnak az ügyében, amelynek alapján részben a nácizmus kelet-európai áldozatainak elfekvő svájci bankszámláiról kártalanították azokat a svájci állampolgárokat, akiknek a kommunisták államosították kelet-európai vagyonát - jelentette a Reuter. Lengyelország a napokban hivatalosan is elismerte egy ilyen titkos egyezség létezését, Peter Hug svájci történész pedig azt írta: a kádárista Magyarországgal is kötöttek ilyen titkos megállapodást. Cotti mindenesetre visszautasította azokat az amerikai vádakat, amelyek szerint az ország bankjai hasznot húztak volna a holocaust áldozatainak betéteiből. A svájci bankok beleegyeztek a holocaust-áldozatok letéteivel kapcsolatos nemzetközi vizsgálatba.

CIA-drogügy: vizsgálat Az amerikai igazságügy-minisztérium és a képviselőház vizsgálóbizottsága megkezdte annak az ügynek a meghallgatásait, amelyet a San José Mercury News című lap derített fel néhány hete (és amelyről a lap nyomán nemrég a Narancs is beszámolt). E szerint a nyolcvanas években a CIA, a Központi Hírszerző Iroda a Los Angeles fekete gettóiban eladott crack-kokain bevételeiből finanszírozta a nicaraguai szandinista kormány ellen harcoló jobboldali kontrák támogatását. John Deutch CIA-igazgató visszautasította a vádakat; fekete polgárjogi vezetők azonban hitelt adtak a lap beszámolóinak, mivel annak idején maguk is gyanúsnak találták a hirtelen jött nagy drogkínálatot a nagyvárosi gettókban.

KDNP: hatalmi harc Két és fél hónappal a párt tisztújító közgyűlése előtt kiéleződtek a személyi és politikai ellentétek a Kereszténydemokrata Néppártban. A KDNP ügyvezető elnöksége egyrészt tisztázni akarja, hogy a Latorcai János (Giczy fő riválisa és miskolci elnökjelölt) és az ÁPV Rt. menesztett igazgatója, Kocsis István közti baráti szál kapcsolódik-e a Tocsik-ügyhöz (Latorcai "a bolsevikokat idézőnek" nevezte pártja eljárását), másrészt fegyelmi eljárást indítanak Isépy Tamás ellen, amiért a frakcióvezető a Népszabadságnak nyilatkozva "elfogadhatatlan módon" bírálta Giczy György pártelnök határrevíziós elképzeléseit. Füzessy Tibor parlamenti alelnök a lapnak azt mondta: Latorcai meghallgatásának semmi köze a párt közelgő elnökválasztásához.

56-os ünnepségek Göncz Árpád köztársasági elnök, valamint Horn Gyula kormányfő és Gál Zoltán parlamenti elnök jelenlétében avatták fel a forradalom negyvenedik és a köztársaság kikiáltásának hetedik évfordulóján a fővárosi Kossuth téren azt az új emlékművet, amelyen ezentúl minden évben október 23-tól november 4-ig "a forradalom lángja" ég majd. Ezzel vette kezdetét a megemlékezéssorozat, amelynek ünnepi szónokai közül többen nemzeti egységre szólítottak fel, az államfő pedig hangsúlyozta: eljött az ideje, hogy a forradalom eszméjének őrzését a mai fiatalok vegyék át. A hivatalos és ellenzéki ünneplések különösebb incidensek nélkül zajlottak le: a rendőrség azonban közösség elleni izgatás miatt feljelentette Szabó Albertet és két társát, amiért a Magyar Népjóléti Szövetség a Szabadság téren zsidóellenes, uszító kijelentéseket tett.

MVSZ: ismét Csoóri 213:6 arányban ismét Csoóri Sándor írót választották a Magyarok Világszövetsége elnökévé a szervezet tisztújító közgyűlésén, Bagi Lajosnak, a nyugati régió elnökének Csoóri javára történő visszalépése után. Előzőleg többen bírálták az MVSZ vezetését "szabálytalan és pazarló" gazdálkodása, valamint az elnök szerintük túlzott hatalma miatt. A küldöttek végül elfogadták az MVSZ új alapszabályát, amellyel az elnökség mellett elnöki kollégiumot hoztak létre: ennek tagja az elnök mellett annak helyettese, valamint a három régió elnöke. A módosítás értelmében most választottak először elnökhelyettest is, az erdélyi Patrubány Miklós, az erdélyi védegylet elnöke személyében. A szervezet emellett kezdeményezni fogja, hogy tanácskozási joggal részt vehessen az Országgyűlés ülésein; felvetették azt is, hogy a határon túli magyaroknak alanyi jogon kellene biztosítani a magyar állampolgárságot.

Európai szocialisták Budapesten Az Európai Unió (EU), illetve a NATO bővítésével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) hét végén Budapesten rendezett kongresszusán. Az EU-tagállamok szocialista és szociáldemokrata pártjainak vezetői által elfogadott zárónyilatkozat szerint az EU bővítése politikai szükségszerűség; figyelmeztettek azonban arra, hogy a bővítéshez megfelelő előkészületekre van szükség mind a belépni szándékozók, mind az EU részéről. Az ESZP elnöke, Rudolf Scharping német szociáldemokrata frakcióvezető a párhuzamos EU-NATO-bővítés kapcsán kijelentette: Oroszországgal szoros egyeztetést tartanak kívánatosnak a kérdésben.

Hebroni kudarc Az amerikai és a francia elnök, valamint a nagyobb arab államok kifejezett nyomása ellenére hétfőn kudarcba fulladt Izrael és a palesztinok egyeztető tárgyalása az izraeli hadsereg Hebronból való kivonásáról, noha a múlt héten még szinte biztos volt, hogy tető alá hozható a megállapodás. A kudarc egyik fő oka, hogy Jasszer Arafat továbbra sem egyezett bele abba, hogy az izraeli hadsereg szükség esetén arab területen is üldözhessen palesztin terroristákat. Bill Clinton előtte külön is felhívta Arafatot és Netanjahu kormányfőt, arra kérve őket, hogy mielőbb rendezzék a hebroni kérdést. Közben kairói lapok arról számoltak be, hogy nagyobb izraeli csapatösszevonás kezdődött a szíriai határ térségében.

Moszkva: kemény kéz Miközben Borisz Jelcin orvosai már teljesen nyíltan a közelgő, rizikós szívműtét elhalasztását, illetve teljes elmaradását sürgetik, a szemmel láthatóan egyre aktívabb államfő a hatalmi harc azonnali leállítására szólította fel a politikai erőket. Jelcin az egyes hivatalok összefogását, a nemzeti megosztottság felszámolását sürgette, és bejelentette, megválik azon munkatársaitól, akik megbontják az egységet. Kucsma ukrán elnökkel folytatott megbeszélései után Jelcin közölte: Csernomirgyin miniszterelnök november közepén Kijevben aláírja a fekete-tengeri flotta megosztásáról szóló orosz-ukrán szerződést.

Morze

Bill Clinton közölte, hogy 1999-ig bővíteni kell a NATO-t; bár az amerikai elnök nem nevezte meg a jelölteket, megfigyelők biztosra veszik, hogy Magyarország benne lesz az első körben. Kovács László külügyminiszter üdvözölte az amerikai elnök nyilatkozatát.

Bob Dole republikánus elnökjelölt kampánymenedzserét küldte Ross Perot-hoz, hogy rábeszélje a reformpárti milliárdost: lépjen vissza a jelöltségtől. Perot azonban ezt visszautasította, és mindenképpen indulni akar.

Afganisztánban közösen harcol Ahmed Sah Maszud volt vezérkari főnök és Abdil Rasid Dosztum üzbég hadúr a tálibok ellen Kabul visszafoglalásáért. Dosztum azonban nem csatlakozott az egyesült katonai ellenzékhez. (Lásd még: 12-15. oldal.)

Törökország déli részén, egy öngyilkos merénylet következtében meghalt öt ember, köztük maga a merénylő, aki robbanószerkezetet erősített magára. Valószínűleg ismét a kurd függetlenségért küzdő PKK követte el az akciót.

Norvégiában nagy meglepetésre minden külső kényszer nélkül lemondott Gro Harlem Brundtland miniszterelnök asszony. Nem kizárt, hogy a népszerű politikus az ENSZ főtitkári posztjára pályázik.

A lengyel szejm a katolikus egyház fenntartásai ellenére liberalizálta Európa legszigorúbb abortusztörvényét. Mostantól a lengyel nők nehéz szociális körülményekre hivatkozva kérhetik terhességük megszakítását - a magzat 12 hetes koráig.

II. János Pál elismerte, hogy az evolúció, tehát az élővilág és benne az ember fejlődésének darwini elmélete nem csak feltevés, és nem is ellentétes a hittel. A katolikus egyházfő állásfoglalását történelmi jelentőségűnek tartják.

Kihalás fenyegeti a Brazília amazóniai vidékén élő 200 fős korubó indián törzset - a jelek szerint azonban van remény megmentésükre, mert most először elfogadták fehérek segítségét.

Bécs felett három napig állt a Duna hajóforgalma, miután múlt kedden elsüllyedt egy szlovák tolóhajó, és a leszakadt uszály keresztbe fordult a freudenaui duzzasztógátban.

Öko

Újra beindították a turbógenerátort a Leningrádi Atomerőműben; a négy blokkból három rendes kapacitással működik. A radioaktivitás szintje állítólag megfelel az átlagos értéknek.

Környezetvédők tiltakoztak az atomenergia ellen Teller Ede budapesti előadása alatt az ELTE Gólyavárában. Az ismert atomfizikus, a hidrogénbomba feltalálója előzőleg Pakson az atomerőmű bővítése mellett foglalt állást.

Állatvédő demonstrációt tartott a Fauna Egyesület a Váci utca egyik szőrmeboltja előtt, tiltakozva a szőrmés állatok leölése ellen. A Merlin Színházban pedig az állatok jogairól vitatkoztak jogászok és filozófusok.

A brit Nature tudományos magazin beszámolója szerint kísérletek egyértelműen bizonyítják, hogy emberre is veszélyes a kergemarhakór. Az EU még korábban ismét felszólította Londont, folytassa marhaállományának kényszervágását.

A Global 2000 nemzetközi ökoszervezet 40 ezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze géntechnikai módszerekkel előállított amerikai szója behozatala ellen. Az importot az EU engedélyezte tagországaiba - a termékeken azonban nem tüntették fel, hogy génkezelt áruról van szó.

Tizenhárom tonna rendkívül veszélyes mérget tároltak egy, a szlovákiai Losonchoz közeli faluban. A botrány úgy pattant ki, hogy tűz ütött ki egy raktárban - a szlovák rendőrség illetékese szerint az ügyben büntetőeljárás indult.

Kína rendkívül gyorsan növekvő gazdasága egyre nagyobb nyomást gyakorol a Föld természeti környezetére és az erőforrásokra - állítja a Worldwatch intézet tanulmánya. Növekszik az olaj használatából adódó szén-dioxid kibocsátása is, ami az üvegházhatás egyik okozója.

A Duna Kör szerint antidemokratikus és ütközik az európai gyakorlattal, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium megszünteti a természetvédelmi hatósági jogkört, és bezár négy területi környezetvédelmi felügyelőséget.

Figyelmébe ajánljuk