Politikai hírek

  • 1997. november 20.

Belpol

Nem a sportklubok konszolidációjára
A kormány nem fogadta el az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) sportfinanszírozási javaslatait: a hivatal azt kérte, hogy a kabinet másfél milliárd forinttal támogassa a sporton belüli struktúraváltás első lépését. Visszautasította a kabinet azt a javaslatot is, amely szerint külön alapot kellene létrehozni a sportegyesületek adósságkezelésére. Az egyesületek 8 milliárd forint köztartozást halmoztak fel, az alap ennek rendezéséhez járult volna hozzá az OTSH-javaslat szerint. A kormány nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a sportegyesületek köztartozásait elengedné: Kiss Elemér államtitkár szavai szerint az egyesületeknek meg kell tanulniuk annyi pénzből gazdálkodni, amennyi a rendelkezésükre áll. Döntöttek arról is: a kabinet csak akkor támogatja anyagilag a 2004-ben Ausztriával közösen rendezendő labdarúgó EB-t, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tervezetet dolgoz ki a magyar foci gyökeres átalakítására.

Békefolyamat: amerikai erőfeszítések Az arab-izraeli békefolyamat újraindítására tett kísérletet Madeleine Albright amerikai külügyminiszter: a hét végén külön-külön találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd Arafat palesztin vezetővel. Tárgyalásaik után kiszivárgott: Izrael és a Palesztin Hatóság felvette a kapcsolatot, hogy találkozót szervezzenek meg Arafat és Netanjahu között. A jeruzsálemi rádió szerint a találkozót amerikai nyomásra kezdték szervezni. A palesztin vezető úgy nyilatkozott: a békefolyamat még mindig zsákutcában van, de pozitív változás tapasztalható az amerikai politikában a palesztinok irányában. A hét végén Betlehemben izraeli és palesztin fiatalok csaptak össze annak a kilencéves fiúnak a temetésén, akit izraeli katonák sebesítettek meg halálosan egy múlt heti megmozdulás feloszlatása közben.

Vasutassztrájk? Többnapos sztrájk is lehetséges, ha a MÁV dolgozói nem kapják meg a 20 százalékos bérfejlesztést - nyilatkozta Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. A Vasutasok Érdekegyeztető Tanácsának múlt heti ülésén Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója hibás lépésnek ítélte, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének egyik tagszervezete sztrájkbizottságot hívott össze a bértárgyalások megkezdése előtt. A vezérigazgató kijelentette, hogy a három vasutas szakszervezettel kötött 1996-os, három évre szóló megállapodás értelmében ebben az évben 18 százalékos bérnövekedést biztosít a MÁV. Arra viszont nem látott lehetőséget, hogy a Pálya-, Híd- és Magasépítményi Igazgatóság által megtakarított 110 milliót szétosszák a dolgozók között.

Katonák béremelése: megállapodás Elmarad a Honvédszakszervezet (HOSZ) és a csatlakozásukat bejelentett többi szakszervezet november 22-re tervezett tüntetése, miután a HOSZ megállapodott a hivatásosok béremeléséről. A szakszervezet azt követelte, hogy a hivatásosok magasabb illetményét, amelynek kifizetését a szolgálati törvény 1999. január 1-jétől teszi kötelezővé, már 1998 elejétől fizessék. Mivel úgy tűnt, a megállapodás nem hozható tető alá, a HOSZ rövid figyelmeztető demonstrációt tartott, ahol kijelentették: ha továbbra sem sikerül megállapodni, országos, több ezer fős tüntetést tartanak. A megegyezés értelmében 1998 elejétől a tisztek az 1999-es illetmények 80, a tiszthelyettesek 90 százalékát kapják; a katonák illetménypótléka több lépcsőben 80 százalékra nő, az idei bérmegtakarításból pedig valamennyi alkalmazott 11 500 forintot kap. Egyezség született a honvédségnél dolgozó polgári alkalmazottak béremeléséről is: fizetésük 16 százalékkal nő.

Újfasiszta összecsapás Doverben A brit Nemzeti Front elnevezésű újfasiszta szervezet felvonulást rendezett Doverben, ahol több száz kelet-európai, főként csehországi és szlovákiai roma várja menedékkérelme elbírálását. A brit újfasiszták öszecsaptak a fajüldözés elleni liga aktivistáival. Az újfasiszták a romák jelenléte ellen tiltakoztak. Mint a Roma Sajtóközponttól megtudtuk: Nagy-Britanniában eddig egyetlen roma sem kapott menekültstátust. Az Európai Unió jelenlegi szabályozása miatt sok menedékkérőt visszatoloncol(hat)nak abba az EU-országba, ahol a menekült átlépte az EU határát, anyagi lehetőségek híján azonban sokakat nem tudnak visszaküldeni. A menekültkérelmek elbírálása négyhetes folyamat, melynek során a kérelmezőktől ujjlenyomatot vesznek, fényképet készítenek róluk, és hosszú kérdőívet töltetnek ki velük.

Tárgyalások Bősről Eltérően értelmezi a hágai nemzetközi bíróság döntését a szlovák és a magyar fél: a szlovákok ragaszkodnak a bősi erőmű csúcsrajáratásához -derült ki a két fél képviselői tárgyalásának első fordulója után. Nemcsók János, a magyar delegáció vezetője kijelentette: Magyarország nem építi fel a nagymarosi duzzasztógátat. Nemcsók kompromisszumos megoldásokat javasolt. Többek között sarkantyúépítést, illetve a Világ Természetvédelmi Alapja (WWF) által javasolt fenékkotrást. Pozsony és képviselője, Peter Baco nem tekinti irányadónak a WWF véleményét. A Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzattal közösen négypontos állásfoglalást adott ki Bősről. E szerint a magyar delegációnak végleges megállapodásra kell törekednie, és maximálisan figyelembe kell vennie a Szigetköz fejlesztési terveit és rehabilitációs programját.

Hallgatók Hornnál Nincs lehetőség a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kérését teljesíteni, így a jelenlegi 65 ezer forintos hallgatói normatíva nem emelkedik 81 500 forintra -közölte Horn Gyula miniszterelnök a HÖOK elnökével, Skultéty Tamással, amikor a hallgatókat képviselő szervezet elnöke a miniszterelnöknél járt. Skultéty átnyújtotta azt a több mint harmincezer aláírást a kormányfőnek, amelyekkel követeléseiket kívánják alátámasztani. A HÖOK jelezte: kifogásai vannak a tandíjhitelről szóló rendelettervezettel kapcsolatban. Horn kijelentette: a HÖOK elképzeléseit a felsőoktatási finanszírozással kapcsolatban figyelembe kell venni, felkéri a pénzügy- és a művelődési minisztert, hogy egyeztessenek a szervezettel. A HÖOK szerint a hallgatói norma emelésén túl a tankönyvtámogatást a jelenlegi 6200 forintról 7750-re kellene emelni -erre lát lehetőséget a kormányfő --, és már 1998-tól be kellene vezetni a lakhatási támogatást.

Egyiptom: tömegmészárlás Ellentmondó adatok szerint legalább 60 turista vesztette életét az egyiptomi Luxorban, amikor hétfőn hat terrorista válogatás nélkül tüzet nyitott a város nevezetességeihez látogatókra. A támadás során az egyiptomi hivatalos jelentések szerint a biztonsági erők mind a hat, feltételezhetően iszlám szélsőséges támadót megölték, más források szerint lehetséges, hogy öt terrorista elmenekült. Az áldozatok döntő többsége európai és japán turista, de az első hírek szerint meghalt két rendőr és egy egyiptomi idegenvezető is. A támadók a lövöldözés után hatalmukba kerítették az egyik turistabuszt, és megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök üldözőbe vették és megállították őket. A terroristák ezután gyalog próbáltak a sivatag felé menekülni, ekkor lőtték agyon őket a rendőrök. Legutóbb 1996-ban történt hasonló terrortámadás az észak-afrikai országban: akkor 18 görög turistát mészároltak le terroristák.

Frankofon csúcs Vietnamban A volt ENSZ-főtitkárt, Butrosz Gálit választották meg a francia nyelvű országok közösségének főtitkárává. A Hanoiban a hét végén befejeződött tanácskozáson Jacques Chirac francia elnök kijelentette, hogy a frankofon közösség egyetlen tagja ellen sem fognak büntetőintézkedéseket kezdeményezni, ha az adott országban válságos helyzet alakulna ki, mivel ez távol áll a frankofon hagyományoktól, és a szankciók meghozásának is megvan a maga fóruma, az ENSZ. A Kongói Demokratikus Köztársaság - Afrika legnagyobb francia nyelvű országa - kilép az államközösségből - jelentette be a kongói televízióban Laurent-Desire Kabila, az ország elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy országa nem akar francia érdekövezet lenni.

Földkérdések: az Ab dönt Az Alkotmánybíróság (Ab) mondja majd ki a végső szót az ellenzéki aláírásgyűjtés kapcsán, miután a parlament alkotmányügyi bizottsága a testülethez fordult. A 200 ezer választópolgár által támogatott kérdés és a kiírandó népszavazás ügyében az Ab-tól arra várnak választ, hogy a bíróság tagjai szerint a népszavazásra szánt kérdés megválaszolásának kiszámíthatatlan jogi következményei nem sértik-e a jogbiztonság elvét, valamint hogy nem sérül-e a nemzetközi szerződések tiszteletben tartását előíró alkotmányos passzus. Az alkotmányügyi bizottság abban is állásfoglalást vár a testülettől, hogy nem diszkriminatív-e a külföldi tulajdonban lévő belföldi jogi személyek tulajdonszerzésének tiltása. A kormány ülésén úgy döntött: a népszavazási törvény elfogadása előtt már nem kíván a termőföldről szóló törvénnyel foglalkozni.

Metész búzából BM-kenyér A Metész Csongrád megyei elnöke kijelentette: az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel a rendőrség véleménynyilvánítási szabadságukban korlátozta a Metész tagjait, amikor közlekedésbiztonsági szempontokra hivatkozva nem engedélyezte az eredeti tervek szerinti forgalomlassító tüntetést a múlt héten Csongrádban. Pénteken a Metész egy petíció kíséretében mintegy 70 mázsa gabonát adott át a Belügyminisztériumnak: a búzával akarták kiváltani a november 3-án tartott demonstráción őrizetbe vettekre kirótt pénzbüntetést. A BM a búzát a szabálysértési bírság ellenértékeként nem fogadta el, ám terveivel ellentétben nem süttethetett belőle kenyeret sem a hajléktalanoknak, mivel a búza minőségét ellenőrző Budai Hengermalom a gabonát emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélte. Zsikla Győző, a Metész alelnöke szerint politikai manipuláció történt, mivel a Hengermalom 50 százalékban Máté László szocialista képviselő tulajdona. Máté László kijelentette, hogy a politika nem játszik szerepet a malom szakembereinek döntésében. A BM vásárolt gabonából végül mégis megsüttette az ígért cipókat. (Lásd még: 47. oldal.)

Felmentették a lövöldöző gazdát Első fokon felmentették Holczer Istvánt és társát a nagy visszhangot kiváltó "barackos" ügyben: a vádlottak 1995 augusztusában lőfegyverrel súlyosan megsebesítettek két romát egy barackoskertben. A vád szerint a két megsebesített férfi, akik családjukkal együtt zöldség- és gyümölcsforgalmazással foglalkoztak, barackot kívánt vásárolni Holczer kertjében. Amikor látták, hogy gyümölcs már nincs a fákon és a tulajdonos sincs a helyszínen, el akarták hagyni a gyümölcsöst, ekkor azonban a tulajdonos Holczer és társa éles lőfegyverrel lőni kezdett rájuk és autóikra. Mindketten súlyosan megsérültek. A Pest Megyei Bíróság felmentette a vádlottakat: az indoklás szerint a gyümölcsös tulajdonosa és társa csak önvédelemből lőtt. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz, a bizonyítékok téves értékelésére hivatkozva a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kérve -tájékoztatta a Narancsot a Roma Sajtóközpont.

Morze

Az MDNP elnöke és frakcióvezetője továbbra is Szabó Iván, aki pár hete bejelentett lemondását visszavonta, és most tisztségeiben a párt küldöttgyűlése is megerősítette. Orbán Viktor Fidesz-elnök levelet írt Szabó Ivánnak: ebben felveti a két párt együttműködésének lehetőségét.

Nem Székesfehérvár dönt arról, hogy felépítheti-e azt a konténervárost, amelybe a Rádió utcai roma lakókat kívánja költöztetni, mert erre a városnak mint építtetőnek nincs törvényes lehetősége. Egy másik Fejér megyei város dönt majd a kérdésben.

A NATO-csatlakozás támogatása világos üzenetet jelent Európa és az Egyesült Államok számára - jelentette ki budapesti látogatásán Lamberto Dini olasz külügyminiszter. Dini több magyar vezetővel folytatott megbeszéléseket főként az EU- és a NATO-csatlakozás kérdéséről.

Nem kíván változtatni az ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény tervezetén az ukrán kormányfő annak ellenére sem, hogy a tervezeteket bírálták az ukrajnai kisebbségek képviselői. Pusztovojteno kijelentette: az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok jogai nem csorbulnak a törvények életbe lépésével.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a munkanélküliség elleni harcról készített tervezetet: a testület arra törekszik, hogy EU-szinten öt éven belül 12 millió állást teremtsenek, valamint hogy 7 százalékra szorítsák le a ma 10 százalékosnál nagyobb munkanélküliséget.

Hetvenöt magyar választási felügyelő érkezett Boszniába, ahol november 23-án a szerb területeken tartandó, előrehozott parlamenti választások lebonyolításában vesznek részt. A megfigyelők költségeit az EBESZ mellett a budapesti amerikai magyar nagykövetség állja.

Kiengedték a börtönből az egyik legismertebb kínai ellenzékit, hivatalos közlés szerint egészségi állapota miatt. Vej Csing-seng megérkezett az Egyesült Államokba, az első vizsgálatok szerint viszonylag jó egészségnek örvend.

32,8 kilométer új kerékpárút és 27,2 kilométer járda építéséhez ad támogatást az útalapból a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium: 22 önkormányzat területén több mint 230 millió forint értékben épül kerékpárút, ezek a jövő évre készülnek el. Morze

Az MDNP elnöke és frakcióvezetője továbbra is Szabó Iván, aki pár hete bejelentett lemondását visszavonta, és most tisztségeiben a párt küldöttgyűlése is megerősítette. Orbán Viktor Fidesz-elnök levelet írt Szabó Ivánnak: ebben felveti a két párt együttműködésének lehetőségét.

Nem Székesfehérvár dönt arról, hogy felépítheti-e azt a konténervárost, amelybe a Rádió utcai roma lakókat kívánja költöztetni, mert erre a városnak mint építtetőnek nincs törvényes lehetősége. Egy másik Fejér megyei város dönt majd a kérdésben.

A NATO-csatlakozás támogatása világos üzenetet jelent Európa és az Egyesült Államok számára - jelentette ki budapesti látogatásán Lamberto Dini olasz külügyminiszter. Dini több magyar vezetővel folytatott megbeszéléseket főként az EU- és a NATO-csatlakozás kérdéséről.

Nem kíván változtatni az ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény tervezetén az ukrán kormányfő annak ellenére sem, hogy a tervezeteket bírálták az ukrajnai kisebbségek képviselői. Pusztovojteno kijelentette: az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok jogai nem csorbulnak a törvények életbe lépésével.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a munkanélküliség elleni harcról készített tervezetet: a testület arra törekszik, hogy EU-szinten öt éven belül 12 millió állást teremtsenek, valamint hogy 7 százalékra szorítsák le a ma 10 százalékosnál nagyobb munkanélküliséget.

Hetvenöt magyar választási felügyelő érkezett Boszniába, ahol november 23-án a szerb területeken tartandó, előrehozott parlamenti választások lebonyolításában vesznek részt. A megfigyelők költségeit az EBESZ mellett a budapesti amerikai magyar nagykövetség állja.

Kiengedték a börtönből az egyik legismertebb kínai ellenzékit, hivatalos közlés szerint egészségi állapota miatt. Vej Csing-seng megérkezett az Egyesült Államokba, az első vizsgálatok szerint viszonylag jó egészségnek örvend.

32,8 kilométer új kerékpárút és 27,2 kilométer járda építéséhez ad támogatást az útalapból a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium: 22 önkormányzat területén több mint 230 millió forint értékben épül kerékpárút, ezek a jövő évre készülnek el.

Figyelmébe ajánljuk