Porig rombolták Rogán Cecília tihanyi nyaralóját

  • narancs.hu
  • 2022. február 20.

Belpol

Ami természetesen nem nyaraló, csak gazdasági épület, ahogy a medence is csak esőtározó volt. Aggódni nem kell, már épül az új ház.

Nagy építkezés folyik Tihany egyik legszebb, a kormányhoz közel álló személyek által kedvelt részén, a páratlan panorámát kínáló Óváron - kezdi cikkét a 444.hu. A beszámoló így folytatódik: itt van majdnem kétezer négyzetméteres telke Rogán Cecíliának, Rogán Antal volt feleségének is, a csodás fekvésű ingatlanon egy tájba simuló ház állt, a kertben volt szőlő és medence is, ami hivatalosan bizonyára esőtározó volt, errefelé legalábbis csak az olyasmi engedélyezett, ugyanis ahogy errefelé szinte az összes telek, hivatalosan ez is „szőlő és gazdasági épület”.

A lap szerint a háznak ma már csak hűlt helye van, ahogy a szőlőnek is. Mint írják - és erről fotókat is közölnek -, a telek körül hatalmas mobilfalakat állítottak, és a bontás helyén már új építkezés indult, éppen a pincét csinálják.

A bontás és az építkezés jogszerűségéről, körülményeiről a 444.hu szeretett volna többet megtudni a hatóságoktól is, de választ csak Tihany jegyzőjétől kaptak, aki azt írta, építéshatósági feladatokat ők nem látnak el, természetvédelmi ügyekben pedig a Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya az illetékes. Kiemelték: keresték őket is, de választ eddig nem kaptak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.