PSZ: Így nem lehet tanévet kezdeni

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. augusztus 30.

Belpol

Túlterheltek a pedagógusok, elöregedik a pálya.

Tanévnyitó sajtótájékoztatót tartott a Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A fő téme a pedagógusok túlterheltségére és a pálya elöregedése volt. A szakszervezet szerint így  egyszerűn nem lehet tanévet kezdeni.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője kifejtette: az elmúlt tanévben a PSZ hat hónapon át küzdött a béremelésért, az óraszámok csökkentéséért, a munkaterhek mérsékléséért, de hiába voltak reménykeltőek az egyeztetések, sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem látták viszont a béremelésre való törekvést.

Kitért arra: míg a garantált bérminimum 2014 óta 72 százalékkal nőtt, addig a pedagógusok bére csak 27 százalékkal. 2017-ben 6324 fiatal állt munkába, a kötelező minősítésre kevesebb, mint a felük jelentkeztek. A következő 15 évben 60-70 ezren lépnek nyugdíjaskorba, de csak néhány ezren lépnek be a rendszerbe.

Szabó Zsuzsa szerint ilyen állapotban, ilyen túlterhelés mellett pedagógusokkal tanévet kezdeni nem lehet.

Az országos vezetés szeptember 22-re kongresszust hívott össze, amely arról dönt, hogy mikor és mi lesz az a nyomásgyakorlási forma, amivel elérhetik céljaikat - közölte. Tűréshatáruk végére értek, minden eszközt bevetnek követeléseik érdekében - jelentette ki.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta: egyértelmű és határozott lépéseket várnak a kormánytól a béremelések ügyében. Álláspontjuk szerint becsapja a kormány a társadalmat, az igazgatók pótlékának növelése és a gyakornoki idő megváltoztatása is csak a pedagógusok töredékét érinti. 
A pedagógusok létszámáról azt mondta: ha így folytatják, 10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek "luxusa" lesz az állami oktatás.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.