Puzsér: a Fidesz kriptofeudális, neoliberális szörnypárt

  • - palosm -
  • 2018. október 23.

Belpol

Az önjelölt, LMP támogatta főpolgármester-jelölt közepesen izgalmas beszédet olvasott fel. Az LMP viszont beállt mögé.

1956-ban volt még lehetőség hősnek lenni – kezdte ünnepi beszédét a főpolgármesterségre bejelentkezett véleményvezér, Puzsér Róbert az LMP szervezte október 23-i tüntetésen a Corvinus Egyetem előtt.

false

 

Fotó: Sióréti

 

Puzsér szónoklata előtt az LMP - zömében fiatalokból álló - közönsége a Szent Gellért téren gyülekezett, majd a maximum ezer fős tömeg átvonult a Szabadság hídon az egyetem elé.

A menetet a társelnöknek frissen megválasztott Demeter Márta vezette, de ott volt mellette a másik társelnök, Keresztes László Lóránt is. Demetert az újságírók a balul elsült Orbán Flóra-ügyről kérdezték, ebben fenntartotta korábbi álláspontját.

Demeter Márta a tüntetésen

Demeter Márta a tüntetésen

Fotó: Sióréti

 

 


Az LMP ifjúsági szervezetétől Pitz Dániel szónokolt, rövid beszédének lényege az volt, hogy dicsérte Puzsért, szerinte támogatni kell fővárosi programját, a Sétáló Budapestet.

Puzsér erről a programról most nem beszélt, sokkal inkább a nagypolitikát, a világ aktuális állapotát akarta megfejteni. Szerinte a mai kor szimbóluma a trollarc, nem a lyukas nemzeti lobogó, ugyanis ez egy posztmodern, totálisan kiszámíthatatlan világ. Puszér szerint nemrég a szocialisták ellen tüntettek a tandíjmentesség mellett, ma ugyanitt tartunk csak most a kriptofeudális, neoliberális szörnypárt, a Fidesz ellen kell vonulni.

false

 

Fotó: Sióréti

 

Az ingyenesség a magyar oktatás utolsó értéke, mondta, majd sorolta az oktatási rendszer bajait: nincs elég kollégiumi férőhely, analfabétákat oktatnak gimnáziumban, és már ma is luxus a felsőoktatás, erre most az egyetemistáktól hajtanának be tandíjat.

Puzsér szerint Orbán gyakorlatilag gyártósor mellé küldené a nemzetet.

Puzsér Róbert felolvas

Puzsér Róbert felolvas

Fotó: Sióréti G

 

Ezt követően kifejtette politikai krédóját: meg kell szerveznie magát a politikai centrumnak, ami nyugati szabadságot kövétel a keleti despotizmussal szemben, innovációval, oktatással érvényesül és nem törzsi démonüldözéssel.

Ez a centrum szerinte nem megy bele a fasiszta-kommunista ellentétbe; ha kell, antifasiszta, ha kell antikommunista, ez a centrum meghaladja a neolibrális és  – fejtegette az újdonsült politikus.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.