Orvosok és társadalomkutatók is tiltakoznak a hajléktalanság büntetése ellen

  • narancs.hu
  • 2018. október 24.

Belpol

„Megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni” – írják.

A jogászok és ügyvédek hétfői petíciója és kiállása után több száz orvos és közel 150 társadalomkutató is nyílt levelet írt alá, amelyben elítélik a hajléktalanok zaklatását és büntetését.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport nyílt levelét a hvg.hu szemlézte. A dokumentumban kiemelik, hogy orvosként és felelős értelmiségiként úgy érzik, meg kell szólalniuk hajléktalan honfitársaik érdekében. A szegénység, a hajléktalanság hátterében a tiltakozók szerint legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség áll. „Megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni” – hangsúlyozzák.

A levelet több mint 400 orvos írta alá, akik arra kérnek mindenkit, hogy tegyék meg a legtöbb megtehetőt a hajléktalanok életkilátásainak, helyzetének javításáért, emberi méltóságának tiszteletben tartásáért. A cél az lenne, hogy a rászorulók valós segítséget kérhessenek és kaphassanak.

Véleményük szerint a hajléktalanság kriminalizálása nem vezethet érdemi megoldáshoz, ráadásul szakmai szervezetként kiemelik, hogy a hajléktalanok nagy hányada mentális beteg és/vagy rokkant. A törvényi szabályozás pedig csak annyit tesz, hogy „eltünteti a szemünk elől a hajléktalanokat, ám ezáltal jelentős részük eltűnik a szociális és egészségügyi ellátórendszer szeme elől is, így végül később, rosszabb egészségi állapotban jut orvosi ellátáshoz”.

Drámai számok az útszélen hagyottakról: a magyar hajléktalanok 43 százaléka súlyos, krónikus beteg

A hajléktalanság valamilyen formája 14 ezer embert érint hazánkban. Egy téli napon legalább 14 ezer ember van hajléktalan helyzetben Magyarországon, közülük 10 ezer ember valamilyen hajléktalanszálláson, 4 ezer ember közterületen alszik. Döntő többségüknek a jelenlegitől teljesen eltérő segítségre lenne szüksége: 4000 főnek lakhatási támogatásra, 7000 főnek lakhatási és egyben szociális támogatásra lenne szüksége, s ezzel önállóan is képes lenne lakni, 700 ember ápolást-gondozást nyújtó intézményi ellátásra szorulna.

A tiltakozáshoz a 444.hu-hoz eljuttatott nyílt levélben csatlakoztak a társadalomkutatók is. Közel 150 szociális munka, szociálpolitika, szociológia, politológia, szociálpszichológia, jogi és más társadalomtudományi területen dolgozó írta alá a nyilatkozatot, melyben arra szólítják fel a hajlék nélkül élő emberek elleni szabálysértési szabályok nyomán eljáró bírókat, hogy ne asszisztáljanak a hajléktalanság kriminalizációjához.

Ahogy fogalmaznak: „a hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés, és akkor sem válik azzá, ha törvényt hoznak róla.”

„A büntetőipar felfuttatása és a hajlék nélkül élő emberek hatósági vegzálása helyett ezért többek között átfogó bérlakásprogramot, a társadalmi egyenlőtlenségeket igazságosabb módon kezelő lakáspolitikát, a szociális szféra alulfinanszírozottságának megszüntetését követeljük” – hangsúlyozzák.

Már a kunyhókban meghúzódó hajléktalanokat is zaklatják

Eldobatják a hatóságok a hajléktalanokkal a személyes holmijaikat. „Esetenként a rendőrség úgy értelmezi a szabálysértési törvénymódosítást, hogy a kunyhókban élőket is figyelmeztethetik. Pedig az új jogszabályok erről nem mondanak újat, erre a tevékenységre külön szabálysértési eljárás vonatkozik” – nyilatkozta lapunknak Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.