Rákérdeztek Szijjártónál, hogy kiutasíthatják-e Soros Györgyöt Magyarországról

  • narancs.hu
  • 2025. március 10.

Belpol

A jogszabály-módosítást a Fidesz-frakció támogatni fogja. 

Szijjártó Péter külügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatón az ATV kérdésére, miszerint kell-e magyar Magnyitckij törvény és szankciós lista, és a részben magyar, részben amerikai állampolgár Soros Györgyöt is ki lehetne-e utasítani – miután Kocsis Máté Fidesz-frajcióvezető alkotmánymódosítási javaslata a kettős magyar állampolgároknál ezt lehetővé tenné a kiutasítást – azt mondta: „továbbra is azt gondolom, hogy minden országnak szüksége van olyan jogszabályokra, amelyekkel meg tudja védeni a nemzet érdekét és biztonságát veszélyeztető jelenségekkel, emberekkel, intézményekkel szemben”.

Támogatni fogja a Fidesz-frakció jogszabály-módosítását a parlamentben, tette hozzá a miniszter. Szijjártó továbbá hangsúlyozta, hogy 

„fontos, hogy Magyarországnak is legyen egy olyan jogszabálya, ami az amerikai Magnyitckij- jogszabályhoz hasonlít”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.