Rákosrendező: hétfőn utalja a vételár első részét a főváros

  • narancs.hu
  • 2025. március 22.

Belpol

A Budapesti Közművek ingatlanfejlesztőként venne részt a rozsdaövezet megújításában.

Pénteken sikeresen lezárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Budapesti Közművek Zrt. közötti tárgyalások a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről – közölte Karácsony Gergely főpolgármester. „A felek minden szükséges dokumentumot aláírtak, hétfőn a fővárosi cég elutalja az első vételárrészletet, másnap pedig megy is be a földhivatalba a BKM tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelem.”

Karácsony Gergely hozzáteszi: „Az igazi munka persze most kezdődik: az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, utána egy hónapon belül a terület birtokba kerül, és a fővárosi cég megkezdheti a kommunális hulladék elszállítását. Meg kell állapodnunk az állami hulladék elszállításáról és a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról. Nem beszélve a terület fejlesztéséhez szükséges jogszabály-módosításokról.”

A magyar állam korábban egy dubaji ingatlanbefektetőnek szánta a Rákosrendezőt, a vasúti célra már nem használt rozsdaövezetet, az Arab Emírségek és a magyar kormány még egy kormányok közötti nemzetközi szerződést is aláírt 2024-ben. Miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a dubaji Eagle Hills adásvételi szerződése elkészült, kiderült, hogy a szerződés értelmében a fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek elővásárlási joga van a területre.

Noha a kormány egy ideig tagadta, hogy a fővárosnak valódi lehetősége van a terület megvásárlására, végül, alighanem azért, mert az arab befektető elállt a kétes kimenetelű biznisztől, Orbánék is hátraarcot csináltak.

Kérdéses, hogy Budapestnek milyen források állnak majd a rendelkezésére, de a Budapesti Közművek kész ingatlanfejlesztőként részt venni a projektben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.