Rogán utódja nyíltan politikai célokra, díszletnek használja a gyerekeket. Pedig az ombudsman kérte, ne csinálják ezt

  • narancs.hu
  • 2019. április 19.

Belpol

Beindult a kampány, a Fidesznek kellenek a gyerekek.

Meglepve látta az egyik szülő, hogy az V. kerületi polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter a gyereke óvodájában járt. Erről előzetesen neki nem szóltak, ehhez képest ott vírít a fideszes politikus Facebook-oldalán az óvodás gyerek fotója – írja a 444.

false

 

Fotó: Facebook/ 444

 

Rogán Antal utódja annak az almaszállítmánynak a maradékát vitte el április 9-én az óvodába, amiből a kerület nyugdíjasainak osztogatott. A maradék mehetett a gyerekeknek.

A hírportál felidézi, hogy Az „óvodában az év elején aláírattak egy nyilatkozatot a szülőkkel, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy óvodai eseményekről felvételek készüljenek, amiket az óvoda használhat. Ebben szó sem volt arról, hogy ha politikusok jönnek az intézménybe, akkor fényképeket készíthetnek a gyerekekről, amit aztán ki is raknak a saját Facebookjukra. De ha lett is volna engedély, az ombudsman éppen a kampányidőszak elején adott ki felhívást, hogy gyerekeket ne használjanak politikusok díszletnek.”

Szentgyörgyvölgyi polgármester nemcsak a gyanús ingatlanügyek mentén jeleskedik, de az óvodák kapcsán is megemlékeztünk róla nemrég: mondjuk épp arról szólt, hogy a Belváros miképp veszítette el a Bástya utcai óvoda játszóterét.

Frissítés: közben reagált a 444-nek a polgármester, aki teljes ellentmondásba keveredve, azt állítja, helyteleníti a gyerekek politikai célokra való felhasználását.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.