Róna Péter vezeti a Jobbik EP-listáját

  • narancs.hu
  • 2024. február 9.

Belpol

A 2019-es listát vezető Gyöngyösi Márton a második helyet kapja.

A Jobbik – Konzervatívok európai parlamenti listáját Róna Péter közgazdász, jogász, az Oxfordi Egyetem oktatója, az ellenzéki összefogás korábbi köztársaságielnök-jelöltje vezeti - jelentette be Gyöngyösi Márton pártelnök, aki jelenleg a Jobbik egyetlen EP-képviselője is. 

RonaPeter1626_top_story_lead.jpg

 
Róna Péter
 

 „A Jobbik az a párt, amely már 2019-ben az EP-választás tétjét abban határozta meg, hogy megvédjük az uniós tagságunkat. Már 2019-ben azt mondtuk, a legnagyobb veszély, hogy az Orbán-rendszer kivezeti hazánkat az Európai Unióból. Akkor még sokan az ellenzéki oldalon is károgónak, pesszimistának és túlzónak értékelték ezt. Ma elmondható, hogy sajnos az idő és az élet minket igazolt. Ma már teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz és Orbán Viktor Oroszország ölelésébe sodorja Magyarországot, és a kínai gazdasági térhódításnak ágyaz meg” - mondta a politikus, aki a második helyen fog szerepelni a listán.

Rónát úgy jellemezte, hogy „egy igazi magyar és egy igazi európai egy személyben”, aki Európában megmutathatja azt, hogy „a magyar nép nem egyenlő a Fidesszel, a magyar emberek nem egyenlők Orbán Viktorral. Van itt egy másik Magyarország, amely más ügyeket, más szemléletet képvisel, mint a rendszer”.

“Nehéz helyzetben vállaltam a felkérést, de úgy gondoltam némi töprengés után, hogy magyarként és európaiként erre csak pozitív választ lehet adni. A Jobbik – Konzervatívok olyan úton halad, amely a magyar konzervativizmus és polgárosodás legjobb nemzeti hagyományaira épít, ami visszavezet a rendszerváltók által kijelölt útra, amiről sajnálatos módon letértünk” – mondta Róna Péter a sajtótájékoztatón.

Az EP-listavezető szerint Magyarország barátok, szövetségesek nélkül maradt Európában: „Elvállaltam, mert képviselni szeretnék egy józan, felkészült, felelősségteljes magyar álláspontot, amely képes megjeleníteni a magyar érdekeket mások sértegetése, a hőzöngés és a gyűlöletkeltés politikája helyett” - mondta a korábban az LMP pártalapítványának társelnöki pozícióját is ellátott Róna, de a nagyjából teljesen esélytelen köztársaságielnök-jelöltsége idején az akkor még létező ellenzéki összefogás első látványos szakadását is ő hozta össze.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.