Király Júliánál betelt a pohár Róna Péter miatt

  • narancs.hu
  • 2022. február 19.

Választás 2022

Nem vállal többé nyilvános szereplést az ellenzék kampányában Róna Péter államfőjelöltsége miatt, mert „huncut pici gazembernek” tartja.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi (2007–2013) alelnöke levélben értesítette hétfőn Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és a pártok szakpolitikusait, hogy ezután nem vállal nyilvános szereplést az ellenzék kampányában. Döntését nem akarta nyilvánosan közölni, mert nem akart ártani az ellenzék kampányának – a levél ezek szerint mégis kiszivárgott. Előbb az ATV írt róla, aztán a Telex.

„Egyszerűen nem fogok ráérni” – írta Király Júlia, aki tavaly ősz óta segítette Márki-Zay Pétert gazdaságpolitikai tanácsadóként. Még február 8-án is ő ismertette egy interjúban az egyesült ellenzék gazdaságpolitikai elképzeléseit. 

Mostani döntése mögött az áll, hogy az ellenzéki pártok mégsem Iványi Gábort, hanem – a Jobbik vétója miatt – Róna Pétert jelölik köztársasági elnöknek. Király Júlia levelében úgy fogalmazott, azért nem képviseli tovább a nyilvánosság előtt az egyesült ellenzéket, mert nem tudna mást válaszolni egy esetleges Róna Péterre vonatkozó kérdésre, mint hogy Róna egy „huncut pici gazember”. Király emlékeztetett arra, hogy Róna őt számtalanszor megtámadta, a devizahitelezés elterjesztéséért felelős emberek egyikének tartja.

Király Júlia csak akkor gondolja meg magát, ha Róna Péter valami miatt visszalép a jelöltségtől. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.