Rossz gombbal szavazott néhány fideszes, veszélyben a bírák és ügyészek fizetésemelése

  • narancs.hu
  • 2019. december 10.

Belpol

Porszem került a gépezetbe.

A Fidesz frakció 27 tagja valószínűleg mellészavazott, ezért a bírák és ügyészek akár bukhatják is a januári fizetésemelésüket, írta meg a Népszava. Varga Judit igazságügy-miniszter még november végén ígért a bíráknak 32, az ügyészeknek 21 százalékos fizetésemelést. A Fidesz szokásához híven az erről szóló paragrafust egy másik törvényjavaslatlatba bújtatva csempészte be módosító indítványként. A járási hivatalok egyszerűsítéséről szóló jogszabályba egyéb meglepetés is került: például az, hogy a jövőben állami szervezet is élhet alkotmányjogi panasszal az ellene hozott bírói ítélettel szemben; az, hogy az alkotmánybíróság tagjai ezentúl automatikusan rendes bírókká válnak, illetve hogy a Kúria jogegységi döntései gyakorlatilag kötelezőek lesznek az egyes bírókra nézve - a jogvédő szervezetek mindhárom módosítás ellen tiltakozásukat fejezték ki.

A legnagyobb botrányt mégsem ezek okozhatják, hanem az, hogy mivel a Fidesz 27 tagja nemmel szavazott, veszélybe kerültek a januári fizetésemelések: ahhoz ugyanis még idén el kellene fogadni a törvényjavaslatot, ám az Országgyűlés most ülésezik utoljára. Egy menekülési lehetősége van még a Fidesznek: jövő hétre rendkívüli ülést kellene összehívniuk.

A renitens fideszesek között nem akárkiket találunk: Kubatov Gábor, Selmeczi Gabriella, vagy épp Hoppál Péter keze is megremegett. Azzal, hogy a Fidesz több tagja is elszúrta a szavazást, a javaslat nem kapta meg a szükséges minősített többséget. Azért alakulhatott ki zavar a frakcióban, mert az eredeti törvényhez több módosító javaslat érkezett magától a Fidesztől is.

Mint a Népszava írja, a kiszavazók érdekes módon épp Orbán Viktor mögött ülnek - a miniszterelnök a lap szerint a balul elsült szavazás után azzal fordult a képviselőihez: "figyeljünk jobban, uraim!". A hiba elismeréseként a Fidesz az egyszerű többséget igénylő saját módosításainál már teljes létszámban tartózkodott, így a törvényt az eredeti szövegében fogadták el. Ezzel nincs akadálya annak, hogy a módosító javaslatokat később újra benyújtsák egy másik jogszabályhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.