Sajtópiaci változások: Az osztó fizet

szerző
DJ Minek
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Alaposan átrendeződhetnek a hazai sajtópiac erőviszonyai, amennyiben az egyik legnagyobb szeletet képviselő Vico-birodalom lapjai új gazdára találnak. Korántsem ily jelentős mértékben, de átrendezheti a képet a Postabank-lapok eladása is - már ha egyáltalán el akarják adni őket, s ha akad oly elvetemült, aki hajlandó pénzt áldozni rájuk.

Alaposan átrendeződhetnek a hazai sajtópiac erőviszonyai, amennyiben az egyik legnagyobb szeletet képviselő Vico-birodalom lapjai új gazdára találnak. Korántsem ily jelentős mértékben, de átrendezheti a képet a Postabank-lapok eladása is - már ha egyáltalán el akarják adni őket, s ha akad oly elvetemült, aki hajlandó pénzt áldozni rájuk.

A honi sajtópiac helyzete igencsak sajátosan alakult az utóbbi évtizedben: a lapok túlnyomó többsége nagy nemzetközi kiadócégek birtokába jutott, mindössze a Postabank és a Vico volt oly bátor, hogy saját lapbirodalmat tartson fenn, bár az előbbinél - az ismert körülmények miatt - kicsit bonyolultabb a helyzet. A két privát magyar lapbirodalom léte - legalábbis akkoriban úgy tűnt - nagyjából a két cég kulcsfiguráinak akaratától függött, s ezt bizonyítani látszanak az eltelt bő év eseményei is.

Birodalom a semmiből

A Vico esetében például már Fenyő János tavalyi meggyilkolása után felröppent a hír: az örökösök lehetőség szerint mihamarabb megszabadulnának a rájuk szakadt vagyontól. S lám-lám, alig több mint egy év telt el Fenyő halála óta, néhány hete máris zárt meghívásos tendert írtak ki a Vico-impériumra, melynek becsült értéke az ingatlanokkal együtt több mint 10 milliárd forint. A Fenyő-örökséget kezelő Setara alapítvány megbízásából a CA-IB Értékpapír Rt. neves magyarországi és nemzetközi kiadóknak küldte el a zárt tenderre szóló meghívást: a hírek szerint a Grunner und Jahr, az Axel Springer, a Marquard, a Ringier és a VNU kiadóvállalatok, valamint a hazai filmforgalmazásban piacvezető s emellett multiplex mozikat üzemeltető InterCom számára érkezett pakk még július közepén. A felajánlott menü igencsak ínycsiklandó: 14 lap, melyek sajtópiaci összrészesedése elérheti a 15 százalékot is - ez a második legnagyobb magyarországi lapcsoport, de egyes megfigyelők szerint a legértékesebb, tekintve hogy lapjai több tekintetben verik a konkurens Axel Springer újságjait. Az eladást segítheti, hogy a Vico-lapcsoportot mára kipucolták: immár nincsenek vitás ügyek, sem tartozások, s az egész lapcsoportot sikerült egyetlen vállalkozásba, az Egyesült Kiadói Holding Kft.-be összevonni. Ennek ellenére tulajdonjogának csupán 94 százaléka értékesíthető, mivel az egyik igazgatónő megtartotta a maga hatszázalékos részesedését - vele azután vagy megegyeznek az új tulajdonosok, vagy megmarad ez a tüske a birodalom testében. A lapegyüttes idén először elkészített konszolidált mérlege összességében 800 milliós nyereséget mutat, s jellemző, hogy kiadványaik közül egyedül a Népszava veszteséges, s az sem véletlenül. Ezzel szemben a Vico-lapcsoportból a Nők Lapja, a Színes RTV, továbbá a Bravo, a Tina és a Bravo Girl is piacvezető a maga területén (ez utóbbi három esetében a többségi tulajdonos Bauer Verlagtól szerezték meg a kiadói jogokat) - bár ez inkább vélekedés, mintsem pontos megállapítás, elvégre a Vico-lapok sohasem jeleskedtek a példányszámok közzétételében. Becslések szerint a saját tulajdonú lapok (a már említett Népszava, a Színes RTV és a Nők Lapja mellett a Vasárnapi Hírek, a Családi Lap, az Átrium, az Otthon és - tavaszi megszűnéséig - a Prestige) teljes eladott példányszáma egy és másfél millió között lehet (más kérdés, hogy a felsorolt újságok között egyformán vannak napi-, heti- és havilapok is, ami némileg megnehezíti az összegzést). Külön említést érdemel az egyik legértékesebb Vico-lap, a Színes RTV Újság: mintegy 518 ezres példányszámával ugyan még csak a második a speciális tévéújságpiacon az 585 ezres példányszámú TVR Hét mögött, ám míg társa 700-800 ezres példányszámról küzdötte le magát idáig, addig a Vico-tévéújság öt éve a nulláról indult, s ha a tendencia így folytatódik, hamarosan az első helyre kerülhet - ami annál is érdekesebb, mivel a MédiaFigyelő adatai szerint mindkét műsorújság átlagon felüli mértékben növelte reklámbevételeit az idei első negyedévben.

A Fenyő-hagyatékot kezelő alapítvány ugyan egységes csomagként kívánja értékesíteni a Vico-lapcsoportot, ám a portfólió, mint látható, igencsak heterogén, s ezért meglehetősen kevés az esély arra, hogy valaki bespájzolja magának az egészet. Mellesleg a kiadói jogokkal együtt értékesítik a holding nyomdáját és ingatlanait, de azt már végképp nem lehet elvárni, hogy valaki ezt is elvigye az összes újsággal együtt, azaz a birodalom biztosan osztódni fog. Gond csak a Népszavával lehet, amely masszívan veszteséges (a deficit akár az évi 2-300 milliót is elérheti), mindez egyes vélekedések szerint a korábbi téves lapirányítási stratégia következménye (a régi olvasók jórészt elvesztek, s kevesen léptek a helyükre), most mindenesetre alacsony (egyes becslések szerint 35 ezres) példányszáma eleve lehetetlenné teszi a rentábilis működést.

Szabdalt Föld

Sokkal viccesebb dolgok mennek végbe a Postabank-lapcsoportnál, amit papíron már régen el kellett volna adni - ehhez képest valamivel több mint egy hónapja még gyarapodott is az állomány. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem jegyeznénk fel, hogy a svájci illetőségű (sapka! óra! bicska!) Ringier kiadó már korábban jó pénzért kimazsolázta magának a Népsportot (akarom mondani, Nemzeti Sportot), s mivel immár a zsebükben van a méltán népszerű, a magas színvonalú tájékoztatást az önfeledt, ízléses szórakoztatással mesterien bagzató Blikk is, elmondható, hogy övék az egyik legértékesebb rész a honi sajtópiacon.

Hogy ennek ellenére sem mehetnek biztosra, azt jól mutatja a Szabad Föld ügye, jelezvén, hogy kis hazánkban az üzleti korrektségnél még mindig elébbre valók a politikai szempontok.

Történt ugyanis, hogy a Szabad Földet - amely mégiscsak a vidék kedvenc hetilapja, s olvassák is vagy 300 ezren (ebből - óh, álom! - 280 ezren előfizetők), ami közéleti lapok között egyenesen rekord - tragikus hirtelenséggel einstandolta a Postabank saját kiadóvállalata, ami ugye már azért is meglepetésszámba megy, mivel eddigi tudomásunk szerint az említett jó hírű banknak már jó ideje meg kellett volna szabadulnia a többi újságjától is (némely lapok esetében már tavaly sikerrel jártak: a körülményeket jól ismerhetik a MaNcs hűséges olvasói - és akkor magunkat, a lap hű munkatársait nem is említettük). Egészen pontosan a lapot hivatalosan kiadó Szabad Föld Rt. május végi közgyűlésén született az a határozat, mely szerint ezentúl nem maga az újság tulajdonosa, hanem a Szabad Föld Rt.-t csaknem 60 százalékban birtokló Press 2000 Kft. (ez meg csaknem szőröstül-bőröstül postabankos cég) által száz százalékban tulajdonolt Press and Bank Rt. (többek között a Magyar Nemzet kiadója) fogja kiadni a Szabad Földet. Mindezt évi 105 millió forintért, ami - tekintve, hogy a lap igencsak nyereséges - csekély összegnek tűnik. A kisebbségi tulajdonosok (a majdnem harmadrészben Postabank-, amúgy meg Láng Rt.-tulajdonban lévő Szikra Lapnyomda Rt. a maga 12,88 százalékával meg a Ringier-H Kft. a maga potom 27,55 százalékával) rögtön ordítva licitáltak: ők akár 110 milliót megadnának a kiadói jogokért - csakhogy a Postabanknak nem kellett a szaros évi ötmilliójuk, elvégre magyar ember nem alázkodik meg bagóért.

Ha nem, hát nem, a kisebbségi tulajdonosok, akik a megkérdezett jogi szakértők szerint elvileg (értsd: törvényeink szerint) nem semmizhetők ki (magyarán tiszteletben kéne tartani az érdekeiket), inkább a bírósághoz fordultak. Az ügy már a Legfelsőbb Bíróságon tart, ami már magában jó jel - hamarosan megint címlapra kerülhet az ügy.

Mint a fenti eset is példázza, egyesek számára semmi sem drága, csak az nem világos még, hogy mi volt a Postabank vezetőinek szándéka, már ha ők voltak a döntéshozók, elvégre - emlékezzünk a politikától mindig is szigorúan távolságot tartó Postabank közelmúltban végrehajtott kényszerű visszaállamosítására - az ügyben pártunk és kormányunk legendás figuráinak is lehetett néhány szavuk.

A többségi tulajdonos galád lépését sokféleképpen magyarázhatjuk. Például a konkurenciától való félelemmel, elvégre a hevesen nyomuló Ringier látnivalóan már kinézte magának a Szabad Földet, s ennek jegyében kevéssel az ominózus közgyűlés előtt megvásárolta a Szabad Föld Rt. addig MSZP-s kézben (egészen pontosan a József Attila Alapítvány birtokában) lévő 27,55 százalékát, ami komoly, első blikkre megkerülhetetlennek tűnő részesedés. Nem véletlen, hogy az alapítványnak korábban sikerült benyomnia az ex-MSZP-képviselő, egykor a Tiszatájnál nyomuló Annus Józsefet a főszerkesztői posztra. Annus megbízatása május végén ugyan lejárt, de három hónapnyi laufot még kapott - sejthetően szeptembertől azután akad oly nemes férfi, aki elnyeri majd méltó jutalmát az SZF főszerkesztői tisztének formájában. A belterjes tulajdonosi kör ismeretében nem véletlen, hogy a Szabad Föld Rt. felügyelőbizottsági elnöke személyében azonos a lap kiadói jogát elnyert PandB Rt. vezérigazgatójával, bizonyos Weil Ferenccel - de ez már a szokásos történet.

Az érdekes inkább az - s itt indulhatnak be a spekulációk -, hogy minek kell a Szabad Föld a Postabank sajtóvállalkozásának, azazhogy - a tényeket nem felejtve - államunknak.

Semmi a birodalomból

A választ akár rögvest rávághatnánk: kell ez a nem is kis pénz a Postabanknak, mint a falat kenyér, elvégre a PandB liblingjei nem mind nyereségesek, s akkor a Magyar Nemzet esetében még finoman is fogalmaztunk. Ez utóbbi amúgy sajátos szereplője a magyar lappiacnak. A közelmúlt fordulatai után kormánylappá avanzsált Nemzet olvasótábora "beállt": van vagy 35-40 ezer ember, aki ha törik, ha szakad, ragaszkodik a jól bevált konzervatív formulához. Újak viszont nem igazán jönnek, márpedig ennyi ember - a mostani lapárak mellett - bajosan tud eltartani egy napilapot. Ennek akár napi egymilliós deficit is lehet a vége. De ne féltsük mi a Magyar Nemzetet: sorsát boldogult Antall József éppúgy a szívén viselte, mint a korunkban egyre népszerűbb Horn Gyula, s vélhetően Orbán Viktor sem tűrné el, hogy porba hulljon egy patinás nemzeti érték - holmi rongyos százmilliók miatt.

Amúgy a Postabankhoz tartozó lapok korántsem mind ilyen veszteségesek: a Világgazdaság például komoly nyereséget termel - kár, hogy a holland VNU céggel (már megint egy nyomorult kisebbségi tulajdonos!) folyó per miatt a lap piacképtelen. Sebaj, ott van a Nemzeti Sport, a másnapos hazautazók bibliája (ám azt már régen eladták), a Kurír (azt viszont megszüntették) meg ha minden kötél szakad, a Ludas Matyi meg a Pesti Vicc, de ezeket a kutya sem olvassa, ennek megfelelően jócskán veszteségesek. Még jó, ha a (jó részben szintén Postabank tulajdonban lévő) Régi Elite és a Pesti Műsor legalább eléri a nullszaldót, vagy ha a 168 "ra meg gyermekkorunk "fab" lapja, az Autó-Motor még némi nyereséget is termel. Ezek után az első pillanatra várhatónál némileg kisebb döbbenetet váltott ki Urbán László Postabank-vezérigazgató-helyettes (néhány hétig PM-tesztpilóta), amikor a sajtóportfólió értékét nagyjából nullának értékelte, ami - tekintetbe véve, hogy a PB-lapok mégiscsak a magyar lappiaci forgalom tíz százalékát adják - jelentős teljesítmény. A portfólió némely darabja azért nem tűnik eladhatatlannak: a Radio Bridge, ahol egykoron még egy legendás kolléga, a legendás Princz volt egy személyben az MC és a DJ, például hamarosan gazdára találhat, vagy már talált is - ebben még nincs egyetértés a jól értesültek között, de hamarosan meglátjuk.

Meglehet, a fent vázolt körülmények érthetővé teszik azt is, mi a fészkes fenét keres egy jelentős lapcsoport egy újraállamosított nagybank kezében, amikor már több mint egy éve beígérték az egész cucc piacra dobását. A legutóbbi határidő ez év júniusa volt, ami - ha jól számoljuk - már régen elmúlt, ám lapeladás még nincs a láthatáron, pedig ez az üzletág még most sem igazán nyereséges. Ugyan az ÁPV Rt., a Postabank, illetve a tavaly még a sajtóportfólió örökösének szerepében teszelgő MFB illetékesei testvériesen évi egymilliárdra tették az üzemi veszteséget (volt, aki havi százmillás deficitről beszélt), de hát ez állítólag idén májusra már csak a felét érte el, ami jó jel, igen jó jel - ennyiért már érdemes volt szívni éveken keresztül.

Mármost a fentiek ismeretében két eset lehetséges. Vagy azért kellett a Szabad Föld, hogy feldobja a végre-valahára mégiscsak privatizálandó Postabank-sajtócsomag értékét, meg hogy addig is csökkentse a veszteséget, vagy egy egészen más okból. Többen állítják ugyanis, hogy kormányunktól kitelne egy saját sajtóholding megteremtése és az adófizetők pénzéből való fenntartása - legyen ez bármily különös és szokatlan a mi civilizált Európánkban. Erre utalnak némely kormányzati tényezők (most hirtelen elég tán Orbán Viktor, Kövér László és Stumpf István nevét megemlíteni) rendre ismétlődő gondolatfutamai a médiaegyensúly megteremtéséről (ez, mint ismeretes, a Postabank-lapok privatizációjához hasonlóan nem teljesült a beígért februári határidőig), a sajtóról mint szervezett ellenzékről, továbbá az újságírók szereptévesztéséről - bár ilyen esetekben nem tudható, hogy akarnak-e valamit az írott sajtóval, vagy beérik a beváltan nívótlan Napi Magyarországgal meg a tévémaci lebutításával.

Néha azért az akarat mint képzet működik a világban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy bizonyos Homa János nevezetű képviselő. E derék honfi a legutóbbi Fidesz-kongresszuson kifejezte azon véleményét, hogy ideje lenne kiemelni a Szabad Földet a baloldalról: és, láss csodát, a sors, úgy is mint aranyhal, az első kívánságot máris teljesítette. Maradt még kettő, ám ezek természetéről egymástól gyökeresen eltérő vélekedések élnek zabolátlan életet: egyesek szerint kéne valami új sajtóállamtitkárság az amúgy is mindenben büfének mutatkozó überminisztérium kebelén belül, esetleg valami laptámogató sajtóalapot is lehetne gründolni meg álmodozni egy oly nemes lelkű befektetőről (legyen fess és nyugati), aki önként és dalolva eltartana néhány tisztesen konzervatív kormánylapot.

Csapajev, mint tudjuk, csupán azt kérte, hogy ne fogja a kard meg a pisztoly, s hogy legyen neki akkora, mint lóé. Más verzió szerint csupán vodkát kért, de abból sokat.

DJ Minek

szerző
DJ Minek
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra