Tiborcz érdekeltségébe került a volt Tőzsdepalota
Ami 2006-ban a Fidesz-tábornak csak ostrommal sikerült, azt a miniszterelnök veje adásvétellel oldotta meg.
Ami 2006-ban a Fidesz-tábornak csak ostrommal sikerült, azt a miniszterelnök veje adásvétellel oldotta meg.
Javaslata szerint addig kerüljék el a fodrászatokat, míg fény nem derül az Orbán-család gazdagodására.
Sára Botond szerint a költségvetést sem tudja majd megszavazni a Közgyűlés.
Budapesten több ezer százévesnél régebbi ház, s bennük vagy százezer lakás van. Mit lehet kezdeni ezekkel az épületekkel? Milyen felelősségük van a társasházaknak, tulajdonosoknak és a jogalkotásnak?
Olyan nem lehet, hogy mindketten igazat mondanak. De vajon ki hazudik? És miről?
Az Európai Bizottság fenntartja a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szankciókat.
A kutatás a Menczer-Magyar találkozás idején készült.
„Könnyebb jachttal, Rose d'Orral, Lady MRD-dal átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyországba...”
Az új tulajdonos Völner Pál fiával is üzleti kapcsolatban állt.
És nem csak erre, hanem 400 milliárd forint EU-s támogatás elveszítésére is számíthat a magyar kormány.