Interjú

„Soha senkit nem enged el”

Szabó Andrea választásszociológus a Fidesz és a Tisza 2026-os esélyeiről

Belpol

A Pride páratlan sikere nem feltétlenül konvertálható szavazatokra, akár erősítheti is a Fidesz-tábor kohézióját. Nagy kérdés, sikerül-e az ellenzék vezető erejének becsatornáznia a fiatal szavazók elégedetlenségét, sőt Fidesz-ellenességét, és folytatódik-e a vidéki középosztály lázadása.

Magyar Narancs: A tömegdemonstrációvá alakult budapesti Pride-on való részvételt ön legkevesebb negyedmilliósra becsülte.

Szabó Andrea: A becslésem csupán a konkrét útvonalat veszi figyelembe, valójában közelebb lehettünk a 300 ezerhez, mint a 250-hez, az azóta jött hírek is ezt erősítik. Ez egy mozgó tömeg volt, amelynek a létszámát nehezen lehet megbecsülni – a lényeg, hogy hatalmas demonstráció volt. Ennyi emberre senki nem számított, beleértve a szervezőket. És a rendőrség sem, ettől függetlenül rendkívül szakszerűen és kimagasló hatékonysággal végezték a munkájukat.

MN: Ez az esemény és az utólagos narratívák mennyire befolyásolhatják a kampányt és a választási esélyeket?

SZA: A Pride elsődleges hatása az, hogy ha voltak is olyan gondolatok a hatalom fejében, hogy bármilyen módon megakadályozzák akár nem teljesen legális módszerekkel is a Tisza Párt vagy konkrétan Magyar Péter indulását, úgy a mostani demonstráció, különösen annak mérete okán, minimum elgondolkodtatta őket. Szerintem a demonstrációval ez a forgatókönyv lekerülhet a napirendről, mert azt mutatta, hogy a magyar társadalom képes megmozdulni, ha úgy érzi, hogy ennek van érdemi jelentősége. Az sem volt benne a levegőben, hogy éppen egy ilyen liberális ügy, a Pride lesz az, amelyik ennyi embert visz az utcára.

Van azonban egy közvetett hatás, amiről keveset beszélünk: nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy a Fidesz-szavazókat nem éppen ez erősítette meg abban, hogy Orbán Viktorra van szükség, aki képes egyben tartani a saját táborát. Vagyis ez inkább erősítheti a Fidesz-szavazók kohézióját. Mindenki arról beszélt, hogy a Fidesz forgatókönyve összeomlott, de azért látni kell azt is, hogy rögtön a Pride másnapján megpróbálták átkeretezni az eseményt, és ezt a maguk módján, a saját oldalukon hatékonyan csinálták. Nem volt olyan ellenzéki ellennarratíva, amely ezt az átkeretezési folyamatot meg tudta volna akadályozni a Fidesz oldalán.

MN: Úgy tűnt, hogy ezeket az inkább suta magyarázkodásnak ható kijelentéseket – a Pride megtartása valójában Orbán Viktor mesterterve volt azért, hogy az ellenzéket összemossa a melegek ügyével – inkább kinevették. Igaz, éppen azok gúnyolódtak, akik az ilyen átkeretezéseket eleve nem hajlamosak bevenni.

SZA: Vagy esetleg ott voltak a demonstráción is. Nem láttuk még azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, hogy a betiltott, majd mégis megrendezett Pride-nak milyen hatásai vannak. Kíváncsi vagyok, hogy a magyar társadalom és azon belül is az úgynevezett ismeretlen preferenciájúak ezt hogyan értékelték. Nem vagyok biztos abban, hogy 15 év ilyesféle hatalomgyakorlás után azonnal felülkerekedik az a vélekedés, amelyik szerint a Fidesz itt most nevetségessé vált.

MN: A közvélemény-kutatások adatai nagyon durván eltérnek egymástól annak függvényében, hogy valamelyik, a NER-től viszonylag független szolgáltató, vagy a kormányhoz, a Fideszhez köthető intézet adatairól van-e szó.

SZA: A közvélemény-kutatások alapvetően becslések. Ezek az adatok a valószínűségszámításhoz kötődő módszertan nyomán születnek, és a becsléseknek vannak úgynevezett hibahatárai. Erről biztos mindenki hallott már, esetleg látta a közvélemény-kutatásoknak a végén a módszertani fejezetben azt a plusz-mínusz 3,2 százalékot. Igen ám, de ez a plusz-mínusz 3,2 egy véletlen mintavételi eljárásra, azon belül is elsősorban a régi, személyes megkérdezésre vonatkozott, hiszen erre találták ki. Most is vita zajlik a szakmában, hogy a régi hibahatárok érvényesek-e a mostani időszakra is, amikor nagyon nehéz véletlen mintát készíteni – ugyanis nagyon nagy a visszautasítás mértéke. Megvédeném a közvélemény-kutató cégeket, elvégre látszólag nagy különbségek fordulhatnak elő – de amelyek mégsem olyan nagyok, ha rájuk vetítjük a hibahatárokat. Ráadásul itt a biztos szavazó, pártot választók esetében már két változóról van szó, vagyis extrém magas hibahatárok is kijöhetnek.

 
Fotó: Sióréti Gábor 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.