Felcsút lenne a legszegényebb település? Egy felmérés szerint igen
Az egy lakosra jutó nettó belföldi éves jövedelem nem éri el a 200 ezer forintot.
Az egy lakosra jutó nettó belföldi éves jövedelem nem éri el a 200 ezer forintot.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elmondta, általában a legszigorúbb szabályokat hozták az akkumulátorgyárak üzemeltetésével kapcsolatban.
Július végén az Ózd melletti Farkaslyukon leállt a szíve egy 18 éves fiatalnak; bár sikerült újraéleszteni, azóta is kómában fekszik. A szomorú esetet követően újra fellángolt Magyarországon az ún. energiaital-vita. Megnéztük, hogy kinek lehet igaza, a gyártóknak vagy a szigorított forgalmazást, illetve tiltást követelőknek.
Az épület is rossz állapotú.
Már nem lehet igénybevenni azt a támogatást, amit a szülők akkor kapnak, ha férőhely híján magánbölcsődébe kell adni a gyereket.
Jávor Benedek, a Párbeszéd-Zöldek európai képviselője nyújtotta be a panaszt, amire vizsgálat indult.