Nincs elég osztályterem, konténerben lesz a tanóra a gyömrői általános iskolában

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 23.

Belpol

Az épület is rossz állapotú.

Nem indul simán az év a gyömrői Fekete István Általános Iskolában – derül ki az ATV riportjából. Két osztálynak nincs saját osztályterme, amiben megkezdődhetne az oktatás, a tankerület pedig jobb híján konténereket ígért nekik. De ezek sem érkeztek meg: majd talán szeptemberben.

Az iskolaépület is rossz állapotban van, hiába kérik a szülők a felújítást. 2018-ban még civil összefogással megjavították az épületben, amit tudtak, de pár éve már olyan is előfordult, hogy leszakadt a plafon. Idén májusban pedig a szülők a Monori Tankerületi Központ előtt demonstráltak, mert több helyen hullik a vakolat, beázik a tető, és penészesek a falak.

Hrutkáné Molnár Mónika, a monori tankerületvezető akkor úgy nyilatkozott: „Teljesen megértem önöket és teljesen egyetértek önökkel, a Fekete István Általános Iskolát fel kell újítani. Ez így nem maradhat tovább.”

Mivel mégsem stadionról van szó, nem sok változás történt az iskolában nyáron. Pedig egyre több a gyerek a kisvárosban, idén plusz osztályt kellett indítani.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.