Szabálysértési ügyben hallgatna meg 16 éves diáktüntetőket a rendőrség

  • narancs.hu
  • 2018. március 21.

Belpol

Az lehet a bűnük, hogy a február 23-i tüntetés után az úttesten vonultak.

Szabálysértési ügyről kapott értesítést a február 23-i, Független Diákparlament által szervezett tüntetés több résztvevője az V. Kerületi Rendőrkapitányságtól – írja a 444.

A rendőrség elkezdte vegzálni a januári diáktüntetés tinédzser résztvevőit – 444

Több, a január 19-i Ne menj suliba! demonstráción részt vevő tizenéves kapott értesítést az V. Kerületi Rendőrkapitányságtól, szabálysértési ügyben szeretnék meghallgatni őket még az április 8-ai választások előtt. A 444.hu birtokába jutott iratot egy 16 éves diák kapta, akit több társával együtt igazoltattak rendőrök a demonstrációt követően.

Az egyik érintett diák édesanyja elmondta, hogy egy kisebb baráti csoportot a demonstráció után igazoltattak a rendőrök, mert az úttesten vonultak. Egy korábbi, januári tüntetés után a rendőrök egy diák, Rékasi Zsigmond számítógépét is lefoglalták. Rékasi a 444 szerint a februárban igazoltatott csoport tagjai között is ott volt.

A szülők nem értik a rendőri fellépést, és azt tervezik, hogy a TASZ-hoz fordulnak segítségért.

(A leadkép illusztráció, a diákok március 15-i tüntetésén készült. Fotó: MTI – Kovács Tamás)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.