Szél Bernadett feljelentést tett a kormány plakátkampánya miatt, Polt Péterék most őt hívják rendőrségi meghallgatásra

  • narancs.hu
  • 2019. március 13.

Belpol

Szél szerint Rogánékat kellene inkább a kampányról kérdezgetni.

Szél Bernadett független parlamenti képviselő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a "az önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel" plakátkampány ügyében.

A képviselő többek közt azt kifogásolja, hogy a kormány tájékoztató kampányként definiált akciója egyszerű, érzelmekre ható politikai propagandát valósít meg, ami része az EP-választás kampányának is. Vagyis semmi esetre sem tájékoztató jellegű, sőt, a kormánypártok érdekeit szolgálja, ami pedig törvényellenes.

A hűtlen kezelés a feljelentése szerint azért valósult meg, mert kár érte az államot, hiszen magánérdekek mentén, konkrét pártok javára használták fel a kampányra költött közpénzt. A hivatali visszaélés pedig úgy valósulhatott meg, hogy a kampány mögött állók visszaéltek kormányzati hatalmukkal, a jogsértés a saját politikai üzenetek közpénzből történő hatékony átadását, azaz jogtalan előnyt eredményez a Fidesz és a KDNP számára.

Szél a feljelentést Polt Péter legfőbb ügyésznek címezte. A február 22-én feladott levélre most reagáltak: a képviselőt csütörtökre meghallgatásra idézték a rendőrségre.

Szél az ügyben azt nyilatkozta a 444-nek, hogy meglepte, hogy őt hívták be, mert szerinte a kampány körülményeiről a Rogán Antal felügyelte Miniszterelnöki Kabinetirodán sokkal többet tudhatnak, hiszen ott rendelték meg.

Külön érdekesség a történetben, hogy néhány héttel ezelőtt Szijjártó Péter külügyminiszter a BBC-nek lényegében elismerte egy interjú során, hogy kormányhirdetésnek álcázva, közpénzből kampányol a Fidesz.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.