Szél Bernadett: Mindenki észreveszi majd Ron Werber munkáját
Szel-Bernadett1717_custom_623x381.jpg

Szél Bernadett: Mindenki észreveszi majd Ron Werber munkáját

  • narancs.hu
  • 2017. december 5.

Belpol

Az LMP megduplázta népszerűségét, a párt nyitott az együttműködésre másokkal a korszakváltás érdekében. A Jobbik közeledéséből viszont nem kérnek.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje a Magyar Nemzetnek adott interjújában az ellenzéki összefogásra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy ha korszakváltást megtestesítő jelöltekről van szó, akkor nyitottak az együttműködésre, azaz akár hajlandók lennének visszaléptetni egy-egy jelöltjüket. Egyelőre azonban csak Gémesi György Új Kezdet pártjával van konkrét együttműködésük. „Ez az egész vita, ami az összefogás, együttműködés, koordinálás mentén kialakult, elveszi az energiát a lényegi dolgoktól.” Ugyanakkor a mostani állapotban lévő Jobbikkal nem lépne koalícióra az LMP.

A kampányról szólva Szél azt mondta, a felkészülés már zajlik, és napokon belül aláírja Ron Werber kampánytanácsadói szerződését. Werbertől ahhoz kért segítséget az LMP, hogy „a mostani, meglehetősen cudar médiahelyzetben hatékony utcai jelenlétet tudjunk produkálni”. Szél azt is hozzátette, hogy

„Elég látványos lesz az a pillanat, amikor az LMP olyan kampányba kezd, amelyet már egy profi kampánytanácsadó segített. Ezt mindenki észre fogja venni.”

A párt miniszterelnök-jelöltje azt ígéri, hogy „akár fúj, akár havazik”, kint lesznek az utcákon, mert ki kell használni azt a hangulatot, hogy az embereknek kezd elegük lenni. Saját felmérésük szerint a párt már meg is duplázta népszerűségét.

false

Szél szerint sokak véleményével szemben az LMP mögött komoly szakembergárda áll. „A Fidesz agyatlan »sorosozásával« szemben” nekik már van oktatási, egészségügyi és béremelésről szóló programjuk is. Emellett Lányi András, Róna Péter, Bod Péter Ákos is segíti a párt munkáját.

Szél kormányra kerülve elsőként a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt írná alá, de ezt követné rögtön a bérrendezés, a többkulcsos adórendszer visszaállítása, és Hadházy Ákos vezetésével az antikorrupciós ügyeket kivizsgáló testület felállítása. Polt Péter személye szimbóluma az Orbán-kormánynak Szél szerint, ezért a legfőbb ügyész elmozdítása is kiemelten fontos.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.