Belpol

Jobb a füst

Némileg megakadni látszik a közúti közlekedés még néhány éve is elkerülhetetlennek vélt villamosítása. A fejlemények komolyan érinthetik a Magyarországra (is) települt gyártók helyzetét.

Mímelt rendteremtés

A miskolci önkormányzat vagyonvédelemre szakosodott cége az ötéves ciklus végéig keretmegállapodást kötött egyebek közt járatkísérői feladatok ellátására egy Fideszhez – de legalábbis Tállai Andráshoz – közeli kft.-vel. A járatseriffenként havi bruttó egymillió forintba kerülő szolgáltatást az önkormányzat házon belül is megoldhatta volna – feleennyiért.

Titkosan kezdődött

„Hej, a titkos egyetem” – énekelték a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói 2020 szeptemberében, amikor elfoglalták az intézményt. Az ellenállás hetven­egy napig tartott. Reményteli és szomorú fejezeteiről, tanulságairól egykori diákokat és tanárokat kérdeztünk.

„A mai politikai elit süket”

Azóta ismert a neve szélesebb körben, hogy a Tisza Párt mellett feltűnt, illetve hogy áprilisban a ragadós száj- és körömfájással sújtott telepén minden marhát és sertést le kellett leölni. 2022-ben Az Év Állattenyésztőjévé választották az 1000 hektáron növényt is termesztő szakembert, akivel politikai szerepvállalásról és a hazai agráriumról beszélgettünk.

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.