Szlávik: Az engedélyezett vakcinák biztonságosak

  • MTI
  • 2021. január 23.

Belpol

De az oltási reakciókban lehet különbség. 

Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek – legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva – egyaránt hatékonyak és biztonságosak – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának. Szlávik János hozzátette, bár elképzelhető, hogy a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából van különbség a védőoltások között, de abban nincs, hogy valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon. Hozzátette, a járvány első hulláma idején a jelenleginél sokkal több ember szerette volna beoltatni magát a koronavírus ellen, az esetek nyári csökkenésével azonban ez az arány is alacsonyabb lett. Emellett ősszel elindult egy oltásellenes hangulat, de ahogy megjelent az első hatékony oltóanyag Magyarországon – amelynek láthatóan nincsenek súlyos szövődményei – az oltakozási kedv ismét emelkedni kezdett.

A legújabb számítások szerint már 30 százalék felett van azoknak az aránya Magyarországon, akik mindenképpen beoltatnák magukat a koronavírus ellen, mondta. Magyarországon eddig is sokféle védőoltást használtak, a gyermekeket több mint 20 vakcinával oltják be, de utazásokhoz kötötten vagy prevenciós céllal – például a méhnyakrák vagy az agyvelőgyulladás esetében – is adnak be védőoltásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban, sokkal több emberen tudták rövid idő alatt kipróbálni, mert óriási összegeket fordítottak a kutatásokra.

Szlávik szerint az nem várható el, hogy teljesen eltüntessék a betegséget, mint a feketehimlő esetében, mert a koronavírus szinte biztosan velünk marad. De a védőoltásokkal – amelyek összetételén elképzelhető, hogy a mutációk miatt később majd változtatni kell – a betegség nem fog már milliók halálát okozó járvánnyá válni. Szlávik János kitért az orosz Szputnyik V vakcinára, amely egy harmadik generációs korszerű oltóanyagon alapul. Ez az a technika, amit a brit AstraZeneca gyártásánál is alkalmaznak, és egy ártalmatlan adenovírussal váltják ki az ellenanyag termelést. Ezt a technikát az ebolánál már évekkel ezelőtt alkalmazták. 

A védőoltások hosszabb védettséget adnak, mint a betegség, hiszen sok koronavíruson átesett ember szervezetében nincs a védettséghez elegendő ellenanyag, így akár újra is fertőződhet. A védőoltásokkal azonban olyan mennyiségű antitest jön létre, amely legalább 6-8 hónapig biztosan megvédi a beoltottakat. Megjegyezte: azért csak ennyi időt tudnak garantálni a szakemberek, mert ennél több idő nem telt még el az első védőoltások beadása óta. A nyájimmunitás a lakosság 50-60 százalékának beoltásával érhető el. Azonban a járványveszély megszűnte után is maradhatnak koronavírusos esetek, viszont nem betegszenek meg és kerülnek kórházba tömegek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.