Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalmat vezetnek be

  • narancs.hu
  • 2020. december 16.

Belpol

Ekkortól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is.

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és egyelőre nem pontosították, hogy meddig tart. A kijárás tiltása nem vonatkozik a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

A szerdán elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a "rendkívül komoly" járványhelyzettel indokolta.

A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad révényben.

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.

A pozsonyi kormány szerdai ülésén jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.

Igor Matovic kormánya október elsején vezette be a veszélyhelyzetet Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”