Tanítani akarnak, de nem mindegy, hogyan! - tüntetés a tanárokért a Kossuth téren

  • narancs.hu
  • 2022. április 1.

Belpol

Pénteken este hat órakor kezdődött a Kossuth téren az a szolidaritási koncert és demonstráció, amellyel a hetek óta sztrájkoló pedagógusokat támogatják.

Ahogy az Eduline tudósításának bevezetőjében emlékeztet, felfüggesztték a határozatlan idejű sztrájkot, hétfőtől ugyanis ügyvezető kormány vezeti majd az országot, akiknek nem lesz felhatalmazásuk a tárgyalásokra – ezt jelentette be péntek délben a két nagy pedagógus-szakszervezet.

A március 16. óta tartó sztrájkban a szakszervezetek szerint több mint negyvenezren vettek részt, az elmúlt napokban is több iskolában tartottak munkabeszüntetést. Így aztán az év eleje óta tartó tiltakozás – a január végi figyelmeztető sztrájk, a polgári engedetlenségi akciók, a március 16-án kezdődött sztrájk – záróakkordjának is tekinthető a Tanítanék és a noÁr Mozgalom péntek esti szolidaritási koncertje és demonstrációja.

„Azért vagyunk itt, mert tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan”

– mondta Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a koncerten, aki hozzátette azt is: több ezer pedagógus, iskolapszichológus, oktató, tanító hosszú heteken át tartott ki, állt ki a szakmájáért, emberi méltóságáért, jogaiért, és nagyon sok szülő, diák, állampolgár támogatta őket.

„Tanár nélkül nincs iskola, szabad oktatás nélkül nincs jövő”

– emelte ki Törley.

 
Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója
Fotó: Németh Dániel / Magyar Narancs
 

Az este folyamán rengeteg sztárfellépő motiválta a tömeget.

A koncertre előzetesen is lehetett támogatói jegyeket venni, de a helyszínen is gyűjtenek adományokat az önkéntesek – ez az összeg is a Tanítanék sztrájkalapjába megy, amelyből azokat a pedagógusokat támogatják, akik a sztrájk miatt anyagi problémákkal küzdenek majd áprilisban. Egy sztrájknap ugyanis körülbelül tízezer forint bérkiesést jelent a tanároknak, akik közül sokan több napig kitartottak a munkabeszüntetés mellett.

Törley Kata a koncerten bejelentette: eddig 30 millió forint gyűlt össze, ehhez több mint ötmillió forintot adtak hozzá azok, akik támogatói jegyet vettek a rendezvényre.

 
Molnár Áron noÁr az általa is szervezett, pedagógusok mellett kiálló tüntetésen, koncerten a Kossuth téren 2022. április 1-én
Fotó: Németh Dániel / Magyar Narancs
 

A Tanítanék sztrájkalapja mellett a két nagy szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének is van sztrájkalapja, abból azonban elvileg csak azoknak a sztrájkolóknak tudják visszapótolni, akik szakszervezeti tagok – igaz, a PDSZ-nek van egy alapítványa is, ahonnan a szakszervezeti tagsággal nem rendelkezők is kaphatnak támogatást.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”