Tavaly háromszázmilliót költött Orbán a hivatalos utakra

  • narancs.hu
  • 2018. július 20.

Belpol

A hivatalos kiküldetések számai: 67 nap, 33 úti cél, 314 millió forint.

A Népszava közérdekű adatigényléssel derítette ki, hogy mennyiért utazott tavaly és az idei év első felében Orbán Viktor hivatalos kiküldetésekre.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kénytelen volt kiadni az adatokat, ezek szerint pedig a miniszterelnök 2017-ben 67 napot töltött hivatalos kiküldetésben külföldön. Ez 33 úti célt jelent, többnyire európai országokat.

Az utak többségére 15-20 fő kísérte, a delegáció személyi adatait azonban nem adták ki. Négy út volt kiugróan fontos a kíséretnek: tavaly, az Erdoğannal való törökországi találkozón 69 fős kíséret, a vietnami látogatáson 54, Grúziában 51 fő vette körül. Kínába pedig 38 fős delegációval érkezett.

Az utak legnagyobb költsége a repjegy volt: a 2017-es év során 255 millió forint ment el ezekre. Szállásra 49 millió, tolmácsolásra 2,5 millió forint. A delegációk tavaly 6,6 millió forintot számoltak el napidíjként.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.