A szocialisták pénteki kongresszusa - a párton belüli erőviszonyok ismeretében nem váratlanul - Szili Katalint jelölte a köztársaság elnökének. Az előzetes nyilatkozatokból és a rendezvény hangulatából ítélve az MSZP tagsága elsősorban a koalíciós partnernek, másodsorban saját pártvezetésének üzent a döntéssel.
A péntek délelőtti választmányi ülésen az aspiránsok közül Szili Katalin 88, Glatz Ferenc 79 szavazattal jutott a Hungexpo B pavilonjában rendezett délutáni döntőbe. (Az 56 voksot szerző Bárándy Péter és a 35 választmányi tag által támogatott Horn Gyula visszalépett.)
A többségükben tanácstalannak tűnő és a végeredmény előrejelzését elhárító küldötte-ken nyoma sem volt a forradalmi hangulatnak, amiről az elmúlt hetekben jó néhány vezető szocialista értekezett, bár az már Gyurcsány Ferenc tavalyi miniszterelnök-jelöltté választásakor is kiderült, hogy - a magyar közéletben szokatlanul - az MSZP tagsága időnként hajlamos megijeszteni pártja elitjét.
A rendezvény tétje - ez világosan kitűnt a jelölési folyamat utolsó heteinek szocialista nyilatkozataiból - az MSZP bizonyos csoportjai számára nem csupán Szili Katalin államfőjelöltsége, hanem a koalíciós partner megleckéztetése is volt. Ennek esetleges - messze nem csak a szabaddemokratákat érintő - kocká-zatairól a múlt héten már szóltunk (lásd: Forrponton, Magyar Narancs, 2005. április 14.); néhány küldött SZDSZ-fóbiája azonban meglehetős egyértelműséggel fogalmazódott meg: egy általunk elcsípett párbeszéd szerint például a Szili jelölését és a konfrontatív koalíciós politikát szorgalmazó borsodi MSZP elszántságát növeli, hogy "a Diósgyőr mindig legyőzi az MTK-t".
A délelőtti választmányi ülés eredménye és Bárándy, valamint Horn visszalépése után az a furcsa helyzet állt elő, hogy a "koalíció békéjét", azaz a szabaddemokratákkal fenntartott beszélő viszonyt a Szili Katalin jelölése elé helyezők Glatz Ferenc mögé sorakoztak, akinek 1989-90-es miniszteri, továbbá 1996 és 2002 közötti akadémiai elnöki ténykedése máig vörös posztó a hazai liberális párt több vezetője szemében. A pártelnök Kuncze Gábor a múlt héten ennek ellenére - némileg meghökkentő módon - Bárándy Péter mellett az ő majdani megszavazását is garantálta a szocialisták vezetőinek, amire aztán Wekler Ferenc baranyai üzletember-képviselő Szilit támogató nyilatkozata volt a válasz (Népszabadság, 2005. április 15.). Az SZDSZ-t végül éppen Szili Katalin kongresszusi jelölése mentette meg attól, hogy Glatz Ferenc az ő segítségével legyen államfő. Glatz pénteki kortesbeszédében amúgy kétszer is Magyar Szocialista Munkáspártként aposztrofálta az MSZP-t.
A jól sikerült hangosításnak köszönhetően a Hungexpo B pavilonjából kiküldött újságírók remekül szórakoztak az augusztusban Kiss Péter miniszterelnök-jelöltsége, most pedig Szili Katalin államfői ambíciói mellett korteskedő Tüttő Kata (civilben Leisztinger Tamás nagyvállalkozó élettársa, lásd: A láthatatlan ember, Magyar Narancs, 2004. augusztus 26.) érvelésén, mely szerint Szilit nem mint politikust, hanem mint embert kellene a szocialistáknak támogatniuk. Szili támogatói közül tudomásunk szerint Horn Gyula tartotta a leghatásosabb beszédet; a koalíciós együttműködés fontosságára pedig Vitányi Iván mutatott rá, pedig ez utóbbi - már ha fontosnak tartják a közös jelöltállítást - inkább Hiller István, de mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc feladata lett volna, akik viszont kínosan kerültek minden, az államfő-jelölésre vonatkozó utalást. Hiller semmitmondása nem is érdemel több figyelmet; Gyurcsány strukturális reformokat belengető szónoklata más körülmények között az elmúlt hat év legjobb miniszterelnöki évértékelő beszédei között lehetett volna, ám itt, a Szili jelölésével kapcsolatos álláspontjára kíváncsi kongresszusi küldöttek előtt ez kínos terelésnek hatott.
A pártvezetés sodródásának és a Szili-tábor nyomulásának következményei hamarabb váltak láthatóvá, mint azt bárki hitte volna: Orbán Viktor kedvenc vasárnapi rádiós műsorában bedobta Mádl Ferenc esetleges újraindulásának ötletét, s ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy az MSZP jelöltjének sorsa - a szabaddemokraták változatlan ellenkezésével kalkulálva - mostantól a Fidesz kezében van. (Igaz, Mádl Ferenc korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy újra jelöltesse magát. Az államfő hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nem lát okot e szándéka megváltoztatására.) Miután a szocialisták a jelölési folyamat közben elfelejtettek nemhogy kétharmados, de egyszerű parlamenti többséget is szerezni választottjuknak, az MSZP, ha el akarja kerülni a megalázó (és lapunk által már hetekkel ezelőtt vázolt, lásd: Válság vagy vereség, Magyar Narancs, 2005. március 31.) kudarcot, nekikezdhet pitizni a kisebbik koalíciós vagy a nagyobbik ellenzéki pártnak. Esetleg mindkettőnek.
