Többpontos követeléssel fordul a kormányhoz a Pedagógusok Szakszervezete

  • narancs.hu
  • 2022. október 22.

Belpol

Összefogunk, folytatjuk, nem félünk – üzenik.

A Pedagógusok Szakszervezete kongresszust tartott október 21-23-án Hajdúszoboszlón. Az ülésen közös közleményt fogadtak el, amely a következő követeléseket tartalmazza:

  • a kormány és a parlament azonnali hatállyal állítsa vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát, fejezze be a pedagógusok megfélemlítését,
  • a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye első lépcsőben 45 százalékkal emelkedjen,
  • ne várjon az Európai Bizottság döntésére, azonnal emelje a pedagógusok bérét,
  • bérrendezést követel a nevelést-oktatást segítő munkatársaknak, a technikai dolgozóknak, a szakképzésben foglalkoztatottaknak is: „A szakképzés legyen ismét a köznevelés része!”,
  • önálló oktatási minisztériumot,
  • a miniszterelnök haladéktalanul nevezzen ki olyan, az oktatás minden területéhez értő kormánybiztost, akivel megkezdhető a szakmai párbeszéd az oktatás alapvető átalakításáról, a pedagógushiány megszüntetéséről, a közoktatás modernizációjáról, a Nemzeti alaptanterv átdolgozásáról, a diákok óraszámának csökkentéséről,
  • követeli a központosítás megszüntetését, az oktatási intézmények és a pedagógusok szakmai autonómiájának visszaállítását, a szabad tankönyvválasztást, az intézményvezetők jogkörének visszaállítását,
  • a PSZ kongresszusa kéri a szakszervezetek és civil szervezetek képviselőit, a társadalom minél szélesebb körű rétegeit, vegyenek részt a Pedagógusok Szakszervezete által meghirdetett országos tüntetésen (november 26. Kossuth tér).

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.