Tökélyre fejlesztették a megalázást: a tanóráról hívták ki a tanárt, hogy kirúgják

  • narancs.hu
  • 2017. november 16.

Belpol

Empatikus módja a felmondásnak.

„Volt olyan ügyfelem, akit tanóráról hívott ki az intézményvezető, hogy közölje vele: hónapokkal korábban elérte az öregségi korhatárt, ezért már nem taníthat tovább, sőt már rég nem dolgozhatna az iskolában. Ott helyben, közös megállapodással meg is szüntették közalkalmazotti jogviszonyát.” Ezt mesélte a Népszavának Nyitrai Károly, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédje, aki szerint az ügy nem csupán jogi, hanem morális aggályokat is felvet.

A történet annak kapcsán került elő, hogy a lap a pedagógushiánnyal és a nyugdíjaskorú tanárok visszafoglalkoztatásával foglalkozott. A szakszervezet ügyvédje azt mondta, hogy a tankerületekben egyre elterjedtebb gyakorlat „az öregségi korhatárt elért tanárok jogviszonyának azonnali, automatikus megszüntetése, pedig a közalkalmazotti törvény szerint azt csak felmentéssel lehetne megszüntetni”. Vagyis megpróbálják őket rávenni, hogy közös megegyezéssel vagy lemondással távozzanak.

Képünk illusztráció!

Képünk illusztráció!

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A fent említett eset 2016 elején történt: a tanár 2015 elején elérte ugyan a nyugdíjkorhatárt, viszont erről sem az iskolafenntartó, sem a vezetés nem tájékoztatta. „Miután kihívták óráról és az orra alá nyomták a közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló nyilatkozatot, azt is megemlítették neki, ha nem írja alá azonnal, arra a hónapra járó fizetését sem kapja meg” – írja a lap.

Nyitrai a történtek miatt megkereste az állami iskolafenntartót, de semmilyen választ nem kapott, az idős pedagógus pedig nem akart bírósághoz fordulni.

Lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket: óriási a pedagógushiány, több ezren inkább szakmát váltottak

Nem csoda, hogy már a Vatera is tele van olyan álláshirdetésekkel, amelyekkel tanárokat toboroznának. Még idén április végén nyilatkozta azt a Népszavának Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, hogy drámai a pedagógushiány Magyarországon, csak a 2016/2017-es tanévben több mint 5 ezer tanár intett búcsút a pályának.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.