Török Gábor: A cseppek egyre gyűlnek a pohárban

  • narancs.hu
  • 2020. december 27.

Belpol

A politológus évértékelőjében Joe Biden megválasztásának következményeire és a 2022-es kampányra is kitért.

„Amikor a miniszterelnök látványosan Trump mellé állt az amerikai elnökválasztás véghajrájában, vagy amikor a külügyminiszter úr elég komolyan megtámadta az akkor még elnökjelölt Bident, akkor számolniuk kellett azzal, hogy ezek nem maradnak válasz nélkül”

– mondta az ATV-nek Török Gábor. 

Hozzátette, amerikai kollégái arra készítik fel, hogy „annál rosszabbra számítsunk, mint amire számítunk”. Szerinte az önkorrekció már késő, és valószínűleg ezzel az Orbán-kormány is számolt már. Úgy véli,  annyi ellenséget szerzetek maguknak, „hogy a cseppek egyre gyűlnek a pohárban”. Továbbá bizonyos értelemben szándékosan szorította be magát a kormány egy olyan keretrendszerbe, ahonnan már nincs megfordulás, mert amennyiben érik az országot támadások az Egyesült Államok oldaláról, akkor a hazai közönségnek el lehet adni, hogy „szegény kis Magyarország” ellen lép fel a nagyhatalom. 

Szerinte a 2022-es választási kampány nagyon durva lesz, ugyanis a kormánypártok és ellenzék sem fog tudni áthozni szavazókat a saját oldalára, de a másik oldal támogatóit el tudja majd bizonytalanítani. „Ezen fog eldőlni a választás: hogy mennyire tudja majd ezt az ellenzéki konstrukciók szétlőni a kormányoldal. Minden arzenál bevetésre fog kerülni”. Hozzátette, azzal kell számolni, hogy folyamotsan újabb és újabb ügyek fognak előkerülni. 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.