A SZTAKI jelentősége

Túl a „kéjbarlangon”

Belpol

Míg korábban a netes szótár jutott először eszünkbe a SZTAKI-ról, ma az MTA szétverését célzó törvény és a kormánymédia által megszellőztetett „titkos szoba” ugrik be az említésekor. Hogyan működik az intézet, és mi vár rá?

„A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) két kutatóintézet, a Számítástechnikai Központ (SZK) és az Automatizálási Kutatóintézet (AKI) egyesüléséből jött létre 1973-ban. Rövid időn belül a műszaki fejlesztés és kutatás, valamint a számítástechnika-alkalmazás egyik hazai alapintézményévé vált” – olvasható a SZTAKI honlapján. Első igazgatója Vámos Tibor lett, aki az 1964-ben alapított Automatizálási Kutatóintézet vezetője volt.

Szabadabb gondolkodás

„Az AKI egy olyan időszakban született – meséli Vámos Tibor a kezdetekről –, amikor a szabadabb gondolkodás elkezdett elfogadhatóvá válni, és volt arra igény, hogy Magyarország visszakapcsolódjon a nyugati világhoz, megismerve a nyugati világ technológiai eredményeit, mindezt annyira függetlenül, amennyire csak lehet. A Számítástechnikai Központtal való egyesülés csak még jobban erősítette ezt a felfogást, és az ma is lételeme a SZTAKI-nak.”

Vámos szerint az intézetnek fontos szerepe volt abban, hogy a magyar tudósok részt vehessenek a nemzetközi szellemi mozgásokban, főként a gépipar, az elektronika és a távközlés területén. Az intézet volt például a hazai internet bölcsője, 1991 októberében az első .hu kiterjesztésű doménnév is a sztaki.hu lett. Élen jártak a számítógépes tervezésben is, olyannyira, hogy eredményeik iránt nemcsak belföldön és a tőlünk keletre lévő országokban érdeklődtek, hanem olyan amerikai cégek is, amelyek akkoriban Magyarországon kívántak befektetni. „A járművek irányítása mögötti számítógépes tervezés, a hálózati szoftverek fejlesztése vagy a grafikai tervezés mind-mind fontos része volt a SZTAKI-ban folyó munkának. Ezek mögött sok évtizedes kutatói-fejlesztési háttér volt, és kellett is, hogy legyen” – folytatja Vámos Tibor, aki szerint az elméleti és gyakorlati szakemberek versengése mindig is jelen volt az intézet életében. „Ennek a két szemléletnek egyszerre kell meglennie, nem egészséges, ha elmozdul valamelyik irányba, főként egy kevésbé igényesebb, kutatási alapokat nélkülöző irányba. Akkor megszűnik az intézet létjogosultsága. Ezt igazgatóként egy nehéz karmesteri munka volt összehangolni.”

A volt igazgató úgy látja, ez az egyensúlyi állapot valamelyest ma is létezik a SZTAKI-ban, de mutatkozik egyfajta eltolódás az alapkutatásoktól az alkalmazott kutatások és az ipari megrendelések felé. Az intézet küldetése a honlapja szerint ma is a „célzott alap- és alkalmazott kutatási, valamint technológia transzfertevékenység végzése a világméretű tendenciák, valamint a hazai követelményeknek, kihívásoknak megfelelő területeken”. Alap­kutatásaik a számítástudomány, a rendszer- és irányításelmélet, a mérnöki és üzleti intelligencia, illetve a gépi érzékelés és interakció területére terjednek ki. Ezekre támaszkodva az alkalmazott kutatási, fejlesztési és technológiai tevékenységeikkel pedig olyan területeket támogatnak, mint a járműipar és közlekedés, termelésinformatika és logisztika, energetika és fenntartható fejlődés, biztonság és felügyelet, valamint az új számítási struktúrák, hálózati rendszerek és szolgáltatások, a jövő internete.

Az idén márciusban megjelent, 2019-re vonatkozó főbb kutatási célkitűzéseikben úgy fogalmaznak, hogy „az intézet a hosszú távon egyedül gyümölcsöző megoldást követi”: nagy hangsúlyt fektetnek a matematikai és mérnöki irányultságú alapkutatásokra, és ezekre támaszkodva, hazai és nemzetközi együttműködések keretében dolgoznak az újabb eredményekért.

 

Borul az egyensúly

Lévai Dániel egy éve került az intézethez; még egyetemista, a SZTAKI-ban félállásban dolgozik. Szakdolgozatát nyelvtechnológiai témában írta, ezt viszi tovább kutatásként az intézetben. „Az én témám igazi alapkutatós téma, nem megy el az alkalmazott kutatás irányába. Az intézetben hagynak kutatni, de ha befut egy témába vágó ipari megrendelés, akkor azt kell előnyben részesítenünk, olyankor félre kell rakni a saját témánkat” – mondja. Idén februárig egy szótáron dolgozott, amelyet megrendelésre kellett elkészíteni; miután ezzel végzett, visszatérhetett a saját munkájához. „Az intézet kutatói, különösen a mi részlegünk, fajlagosan többet foglalkoznak ezekkel a megrendelésekkel, mint a saját kutatásokkal, sokan a munkaidejük több mint felében.”

Az általunk megkérdezett SZTAKI-s munkatársak közül mindenki hasonló véleményen van, mint Lévai és Vámos: az alapkutatások ugyan megvannak az intézetben, de egyre fontosabbá válnak az alkalmazott kutatások. Egy SZTAKI-s forrásunk szerint ez az eltolódás főként Inzelt Péter igazgatósága alatt kezdődött, aki 1993-tól 2015-ig vezette az intézetet. „Inzelt Péter menedzser-igazgató volt – mondja –, ami az első tíz évben jól is működött.” 1996-ban megalakult az intézet tudományos tanácsa a SZTAKI-ban dolgozó akadémikusokból, vezető munkatársakból, amely a hosszabb távú stratégiai kérdésekre koncentrált és segítette az igazgató munkáját. „Inzelt az első tíz évben nagyon jól együtt tudott működni velük – folytatja a neve elhallgatását kérő forrásunk –, aztán megváltozott minden, a fejébe szállt a dicsőség, és önkényes döntéseket kezdett hozni, sok kérdésben már nem hallgatott a szakmai kérdésekben járatosabbak tanácsára. Egyre több ipari megrendelés és pályázat érkezett, ami egyfelől helyes volt, hiszen ezek pénzt hoztak, és az intézet pénzügyileg önállóbb lett, másfelől az igen káros volt, hogy sok olyan szakembert, például elméleti matematikust elbocsátottak, akiknek a munkája kevésbé járt azonnali gyakorlati haszonnal.”

Vámos Tibor is úgy emlékezik vissza Inzelt Péterre, mint ellentmondásos figurára. „Tehetséges ember volt, jó menedzser, a vállalati megrendeléseken keresztül sokszor felmerülhetett a korrupció lehetősége, ő azonban mindig visszautasította azt, az intézet vagyonára és épületeire nagyon vigyázott. Rendkövető volt és kevésbé liberális. Amíg én voltam az igazgató, nem vettük nagyon szigorúan a munkaidőt, tudtam, hogy van olyan munkatárs, aki ugyan óriási koponya, de reggel 10 előtt nem működik; vagy olyan, aki éjjel szeret dolgozni. Ezeket figyelembe kellett venni. Inzelt idején ez megszűnt. Ő hozta azt az intézkedést is, hogy nem lehet rövidnadrágban az intézet területére lépni.” A SZTAKI-ban dolgozó forrásunk is említette ezt a szabályt, hozzátéve, az intézetben dolgozó etikus hackerek rendszerint éjjel tudtak jól dolgozni, ám Inzelt ezt a lehetőséget is megszüntette, este 8-kor a SZTAKI bezárt. „Inzeltnek voltak bűnei, ide tartozott az is, hogy Palkovics László szerződését aláírta (lásd: Évekig kapott úgy 800 ezres fizetést Palkovics az MTA-tól, hogy nem publikált, magyarnarancs.hu, 2019. február 15.), elüldözött kutatókat, hogy pedellusként viselkedett, de sok jót is tett – nem volt tehetségtelen igazgató. Sok minden nem az ő hibája, hanem a rendszeré és a menedzser-igazgatásé. A kutatóintézetek mostani kinyírásával éppen ez a jövőkép áll előttünk.”

 

Mit hoz a jövő?

A mendzser-igazgatásnak és az ipari megrendelések nagy számának köszönhetően a SZTAKI pénzügyileg jobb helyzetben van, mint az MTA többi kutatóintézete; forrásainak nagy részét ezek és a pályázatok útján nyert pénzek biztosítják, költségvetésének csak egy töredékét kapja az államtól (hogy pontosan mennyit, arról kérdeztük az intézet vezetését, de lapzártánkig nem érkezett választ). Erre nagy szüksége is lesz az intézetnek, miután július 2-án a parlament megszavazta A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról címet viselő törvényjavaslatot, amellyel létrehozzák az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot az MTA-tól elvett kutatóintézetekből. Bár keringtek olyan hírek, hogy ennek a vezetésére éppen a SZTAKI jelenlegi igazgatóját, Monostori Lászlót nézték ki, újabban már Vizi E. Szilvesztert emlegetik, döntés azonban még nincs erről.

Több SZTAKI-s forrásunk állítja, hogy az intézet kevésbé volt aktív az elmúlt egy évben, vagyis amióta a kormány belengette az MTA szétverését célzó törvényt. „Amikor a törvényt elfogadták, és tiltakozásul elsötétült az MTA helyesírás-ellenőrzője, többen javasoltuk, hogy tegyünk így a SZTAKI-szótárral is, de nem történt semmi” – mondja Lévai Dániel, aki az utóbbi fél évben aktívan részt vett az Akadémiai Dolgozók Fórumában (ADF), illetve a SZTAKI-ban eddig jelen nem lévő Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) helyi alapszervezetének létrehozásában is segített. „Sokszor megkaptam, hogy ne politizáljak és riogassam a kollégákat az intézeti levlistán. Nem értem, hogy az miért számít politizálásnak, ha egy MTA-s kutatóintézetben az MTA jövőjét érintő kérdésekről próbálok beszélgetni.” Lévai szerint az intézetben dolgozó nagyjából 300 kollégából körülbelül harmincan tagjai a szakszervezetnek, míg más kutatóintézetekben 10 százaléknyinál jóval több az érdeklődő.

Ezt Szilágyi Emese kutató, az ADF egyik képviselője is megerősítette lapunknak. „Míg más intézetektől a főigazgató a televízióban nyilatkozik, addig a SZTAKI vezetői kevésbé aktívak.” Szilágyi hozzáteszi, a törvényjavaslat egy hónappal ezelőtti beterjesztésekor érezhető volt, hogy a dolgozók jobban elkezdtek mozgolódni, például a tüntetések szervezésében is szerepet vállaltak. A SZTAKI-ból is jöttek néhányan, de sokkal kevesebben, mint máshonnan. „A SZTAKI más – állítja Szilágyi –, mindig is másképp működött, más céljai voltak, jobban a piac felé fordul, kicsit kilóg a kutatóintézetek sorából. Ők az egyik legzártabb intézet.”

Szexizmus és szív alakú ágy

 

Június 21-én Kéjbarlang a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetében: Kik tudják a titkos kódot? címmel jelent meg egy írás az egyik kormányzati propagandakiadványban arról, hogy a SZTAKI-ban egy szív alakú ággyal és egy jakuzzival berendezett szoba üzemel, ahová csak titkos kóddal lehet belépni, és ahol a professzorok intim találkozókat szerveznek. A SZTAKI elismerte, hogy a szoba létezett a mondott berendezéssel, de soha nem működött kéjbarlangként, és már nem létezik, mert a jelenlegi vezetés felszámolta. Az általunk megkérdezett intézeti dolgozók nem látták a szobát, annyit tudtak, hogy Inzelt Péter igazgatósága alatt készült, majd az új vezetőség szüntette meg, amikor Monostori László jelenlegi igazgató 2015-ben átvette a SZTAKI vezetését. Inzelt Péter nem tudott reagálni a lebegtetett vádakra, mivel a hír kirobbanása után két nappal, hosszú betegség után elhunyt.

„Én láttam a szobát – meséli Vámos Tibor –, úgy létezett, ahogy a hírben bemutatták. Egyszer hoztak egy rendeletet, hogy 80 dolgozói létszám feletti munkahelyeken rekreációs helyiséget kell létesíteni. Ekkor épült a SZTAKI-ban uszoda, konditerem és ez a szoba, ami jól tükrözi Inzelt Péter sajátosan fanyar humorát. Egyfajta diákcsínynek fogta ezt fel, fricskának válaszul a rendeletre. Mi azonban nagyon megbíráltuk ezért.”

Forrásaink elmondták, Inzelt sosem viselkedett durván a női kollégákkal, de a stílusával voltak problémák, szexista megszólalásai az intézeti levlistán nem voltak akadémiai közegbe valók. „A gyűléseken is hozta a formáját, ha egy intézeti díjat nő kapott, mindig tett valami megjegyzést a külsejére. A legtöbben érzékelték, hogy ez ciki, de senki nem akart beleállni egy háborúba az intézet vezetőjével. Inzelt talán még egy olyan világban nőtt fel, ahol az ilyen megnyilvánulásokat a fontos emberek megengedhették maguknak, amiket nem sértésnek, hanem kedveskedésnek értékeltek.”

Neked ajánljuk