Ügyészségi törvénycsomag
Ez utóbbi fejlemény viszont már nem meglepõ. Szerdai állandó rádiómûsorában ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a maffiaellenes csomagot, azt ismét a parlament elé terjeszti a kormány, "de megpróbálja a célok egy részét feles törvényekkel elérni". Úgy tûnik, hasonló sors vár az ügyészségi reformcsomagra is. Ami, ha sikerül, hozzáértõk szerint olyan mágia lenne, mintha David Copperfield átúszná a kínai nagy falat.
A két jogszabálycsomag egyébként azért is közös halmazba tartozik, mert a kormány egyik elsõ határozatában kérte fel a kidolgozásukra az igazságügyi tárcát. A deklarált cél a bûnözés elleni hatékonyabb fellépés volt (lásd: Alárendelõ szerkezet, Magyar Narancs, 1998. augusztus 27.). A szeptemberre sok tekintetben finomodott javaslatot menetrendszerû ellenzéki lebunkózás fogadta. Az alkotmánymódosítás kilátástalansága és a sûrû parlamenti véghajrá (költségvetés, Btk.-módosítás, adórendõrség felállítása, maffiaellenes csomag) miatt csak a vezérszónokok véleménye vált közkinccsé.
A kormány mindazonáltal nem vonta vissza javaslatát, február eleji elõzetes tájékoztatójában még szerepelt az általános vita folytatása. A parlamenti nyitányt megelõzõ házbizottsági ülésen azonban Áder házelnök bejelentette, hogy a kormány újabb hatpárti tárgyalást kezdeményez az ügyészségrõl. "Az ügyészek helyett csütörtökön rettegjenek inkább a nem dohányzókat sakkban tartók" - gondolták a pártközi egyeztetést szorgalmazó antinikotinista igazságügyi stratégák, amikor a házelnöktõl a tárgysorozat módosítását kérték.
Három variáció
Ám a konszenzus nem jött létre, és két hete az ellenzék arra kérte az igazságügy-minisztert: vonja vissza a javaslatot. A hatpártin részt vevõ Hack Péter (SZDSZ) szerint Dávid Ibolya nem reagált erre a kérésre. Ugyanakkor a képviselõ másnap a rádióban hallotta, amint az igazságügy-miniszter a tárgyalások folytatására tett ígéretet. Ez lenne a harmadik variáció a most legvalószínûbb parlamenti vita és a kizárható visszavonás mellett, csakhogy Dávid Ibolya rádiónyilatkozatán kívül más jel azóta sem mutat rá. Az ülésen egyébként a kisgazda Turi-Kovács Béla volt hiperaktív: az MTI szerint Gál Zoltán arról számolt be, hogy elkeserítette õt a kisgazda politikus megnyilatkozása, amellyel az ügyészek büntetõeljárási törvényben kialakított szerepének megváltoztatását helyezte kilátásba arra az esetre, ha az ellenzék megtorpedózza a kormány alá rendelési szándékot.
Turi-Kovács Béla késõbb körvonalazta, mire is gondolt. Mivel az Európa Tanács Jogügyi Irodájának 1998. decemberi, még el nem fogadott ajánlása mind a parlament ellenõrzése alatt lévõ, mind a kormány alá rendelt ügyészséget demokratikusnak ítélte, csak a törvényi garanciák megtalálása szükséges ahhoz, hogy a kormány meghatározhassa a bûnüldözésre vonatkozó, ügyészségek által is érvényesítendõ jogelveket. Ha ez nem megy alkotmánymódosítással, a büntetõeljárási és az ügyészségi törvénnyel esetleg menni fog. A kisgazda képviselõ kifejtette: mivel az ellenzék erõsen kifogásolta, hogy a tervezet konkrét ügyekben utasítási jogot ad az igazságügy-miniszternek, s mivel ezt az ET-ajánlás is tiltja, a tervezetben már nincs erre vonatkozó felhatalmazás. Hack Péter szerint viszont az õsszel megismert tervezet változatlanul került a pártok elé. Másfél hete Somogyvári István, az IM közigazgatási államtitkára is úgy nyilatkozott, hogy a büntetõeljárás érdemi lezárását célzó ügyészi cselekmények elvégzésére (eljárás megindítása, vádemelés, fellebbezés) "megfelelõ garanciákkal" a miniszternek továbbra is lehetõsége lenne. (Ilyen biztosíték az utasítás írásba foglalása és nyilvánosságra hozatalának kötelezettsége.)
Isépy Tamás (Fidesz) homlokegyenesen eltérõ véleményen van, mint koalíciós társa. Szerinte ugyan a hatpárti tárgyalás a süketek párbeszéde, de meg kell kísérelni a kompromisszumot. Isépy szerint az ellenzék még mindig nem látta be, hogy az ügyészség igenis eszköze a bûnüldözésnek. A kormányzati alárendeltség éppen a fokozottabb büntetõpolitikai felelõsség megteremtéséhez szükséges: végsõ soron a legfõbb ügyész interpellálható, kérdõre lehet vonni, hogy a felderítési mutatók változása mögött mi húzódik, hogy miért ejtették a vádat egyes ügyekben és így tovább. Isépy szerint kár a koherens ügyészségi törvényt megbolygatni, a legcélszerûbb az alkotmánymódosítás lenne.
Ki, miért
Bár az ellenzék most köti az ebet a karóhoz, ne feledjük, hogy 1998 tavaszán épp a Horn-kormány kérte fel az igazságyügy-minisztert: vizsgálja meg a kormány alá rendelés lehetõségét. (Akkoriban Budapest népe gyakran ébredt arra, hogy parkoló autók emelkednek fel a járdaszintrõl.) Az is tény, hogy vélhetõen csak az idõhiány meg a kormányváltás miatt készülhetett mindössze egy elõtanulmány az elképzelésekrõl. Faktum továbbá, hogy az SZDSZ programjában továbbra is a mostani koalíció szándékával egyezõ alkotmányjogi helyzet megteremtése szerepel.
Hack Péter szerint néhány módosítással továbbra is szakmailag elfogadható javaslat kerülhetne a Ház elé - de minthogy a kormány folyamatosan visszaél jogosítványaival, csak politikájának módosítása hozhatna változást az SZDSZ álláspontjában. Hack e tárgykörben a Fidesz közeli vállalkozások tisztázatlan ügyét, az APEH-ellenõrzés politikai eszközként való alkalmazását és a kinevezési gyakorlatot említette. Csákabonyi Balázs (MSZP) tartja magát ahhoz, hogy az ügyészség megfelelõ ellensúly az alkotmányjogi szerkezetben. Úgy látja, nem igaz, hogy a kormánynak nincsenek eszközei a bûnüldözés hatékonyabbá tételéhez. Szerinte a kabinetnek van lehetõsége a politikai felelõsségével arányos beavatkozásra, mégpedig a jogalkotás révén és a bûnüldözõ szervek technikai, személyi feltételeinek biztosításával. "Ugyan miért tudná Dávid Ibolya jobban eldönteni, hogy milyen eszközökkel kell az ügyészeknek a vádfunkcióhoz kapcsolódó feladatait elõírni, mint a kitûnõ szakmai felkészültségû ügyészi vezetõk?" - fogalmazza meg a problematikát a szocialista politikus plasztikusan, ám kissé talán leegyszerûsítõn.
Az persze valószínû, hogy a minisztérium feladatköreinek bõvülése az ügyészségek vezetésével, irányításával nem riasztaná el Dávid Ibolyát a feladattól. A feltételezést, miszerint pusztán ez, vagyis önhatalmának növelése motiválja a miniszter asszonyt, vezetõ minisztériumi források hevesen utasítják vissza: "A miniszter asszony kizárólag emiatt nem lenne ilyen aktív." Szakértõk egyébként éppen szervezeti megfontolásokkal magyarázzák, hogy a helyi ügyészek szerint a változtatás az õ munkájukat egyáltalán nem befolyásolná. A harcos aknamunka inkább a Legfõbb Ügyészségen belül vált létformává. A fõügyészség ugyanis tükörképe a minisztérium szervezetének, ennek következtében egyes fõosztályok megszüntetésére mindenképpen sor kerülne. Ami az ügyészek meggyõzõdését illeti, egy 1994-es felmérés szerint 91 százalékuk a függetlenség híve. A MaNcs kérdésére Györgyi Kálmán legfõbb ügyész azt mondta, újabb adatok e tárgyban nem állnak rendelkezésére. A fõügyész egyébként nagy figyelemmel kíséri a pártok közjogi szakértõi közötti, késhegyre menõ hajnali tévévitákat, úgy tûnik neki, hogy "az egész ország lázban ég".
Györgyi 1990 és 1993 között sok munkát fektetett munkatársaival a kormány ügyészségi reformcsomagjának kidolgozásába. Akkoriban ezért nyilatkozta többször, hogy szakmai meggyõzõdése összhangban van a kormány alá rendelést célzó javaslattal. Ám 1993 õszén nem kapott politikai támogatást a javaslat, 1994 szeptemberében, a kormányváltás után pedig már azt fejtegette a legfõbb ügyész, hogy támogatna egy pártatlan és objektív ügyészi mûködést biztosító, a parlament nagy többségének támogatását élvezõ és az állampolgárok számára is megnyugató megoldást. Az elsõ ciklusbeli kudarc, a reformcsomag visszavonása tanulságokkal járt Györgyi számára: "Lehet bizonyos kérdésekben magánvéleményem, ezt a jogot szeretném is fenntartani. Törvényhozási körbe tartozó kérdésekben azonban nem feltétlen kell állást foglalnom, mert könnyen pártpolitikai vitákba csöppenhetek. Az ügyészség az alkotmány szerint politikailag semleges testület, ezzel a pozícióval olyan magatartás van összhangban, ami a véleménynyilvánítástól tartózkodik."
Kétharmad
Ami a feles kísérlet tartalmi megvalósíthatóságát illeti: az általunk megkérdezett független büntetõeljárási jogász alkotmányossági szempontból kivitelezhetetlennek nevezte, hogy kétharmados szavazattöbbség nélkül is a törvénybe illesszenek olyan passzusokat, amelyek jelentõsen bõvítenék a kormány jogosítványait. A változtatáshoz szerinte megkerülhetetlen az alaptörvény, amely "a büntetõeljárási törvény, a Be. háttérkódexe". Az eddigi alkotmánymódosításokat követõen a Be.-be épültek az alapjogokkal összefüggõ garanciák (elõzetes letartóztatás, más kényszerintézkedések független hatóság általi elrendelése, nyomozóhatóság eljárása, a tanúvédelem új szabályai stb.). Ezek a szervezeti felépítményben is visszaköszönnek, így bármilyen ügyészségi hatáskörszûkítés, esetleg a miniszteri utasítás jogának beillesztése már a mai független alkotmányos státust is érintené.
De mi történik akkor, ha a kormány ennek ellenére megpróbálja feles törvényekkel kierõszakolni a változtatásokat?
Az Alkotmánybíróság múlt heti döntésében a formai alkotmányellenesség pontos körülírásával szintén behatárolta a koalíció mozgásterét. "Az alkotmány rendelkezése alapján minõsített többséggel elfogadott törvényt egyszerû többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet módosítani vagy hatályon kívül helyezni" - szól a határozat. Azaz: az AB álláspontja szerint a kétharmados törvények közvetlen módosítása nem kerülhetõ meg úgy, hogy az általuk érintett szabályozási tárgykörökhöz közel álló másik, ám egyszerû többséggel meghozandó törvényt változtatnak meg, esetleg újat alkotnak. Ennek indokát pedig a bírák abban jelölték meg, hogy a kétharmados törvények a formailag egyszerû többséghez kötöttekhez képest alkotmányosan meghatározó jelentõségûek, amely jellemzõjüket aláásná ezen szabályozási módszer.
A sok felestõl könnyû megszédülni.
Somos András
